Duzzog a CÖF, nem vitázik

image.aspxBedurcázott a CÖF, diskurzusra hívták, de juszt se mennek el Brüsszelbe. (Mit képzelnek ezek.) Ottan épp liberálisokkal kéne eszmét cserélni, az pedig megterhelő észben és lélekben egyaránt. Fárasztó egy dolog, ha nem lesznek ott lengyel buszosturista tezsvíreink spontánul, nem érdemes oda utazgatni, nem volna biztosított az elsöprő számbéli fölény, ami pedig a győztes hadviselés egyik alfája, az omegáról Hendét kéne kérdezni. Meg még pláne, hogy a fő ideológus, az ötös számú tagkönyv tulajdonosa sem lehet velük, aki az egész lázáros agybéli tartalomnak a fénylő, vezérlő csillaga úgymond.

Az történt, hogy a Civil Összefogás Fórumot az Európai Parlament állampolgári jogi, belügyi és igazságügyi bizottsága meghívta, hogy vegyen részt csütörtökön Brüsszelben egy, az emberi jogok magyarországi helyzetéről szóló vitában. Hétfői közleményében a CÖF azt írta, hogy a meghívottak „három, erősen balliberális irányultságú civil szervezet, az Európa Tanács liberális értékrendű munkatársa, a CÖF, illetve Kovács Zoltán államtitkár”. Ilyen összetételben meg nincs értelme a vitának, vélik.

Hát akkor milyenben volna? Kérdem én. A vitát tán Obersovszky módon képzelnék (…akkor perel, elnök úr, ugye perel…), meg M1 Híradó módján, kisatírozva, elhallgatva, megegyéb. Így megy ez minálunk, ezeket a fiúkat zavarja a valóság, és zavarják a kérdések is, amelyek nem hátulról térden állva érkeznek, és ennek már egészen nagy hagyománya kerekedett. A kezdő lökést persze, hogy Orbán adta meg már jó régen, amikor nem is volt taggyűlés, és ne mi nyerjük a legtöbbet világ volt. Akkor ő egészségügyi okokból nem olvasta azt a lapot, amely a ganésággal foglalkozott. Indulásnak ez nem rossz.

600Aztán, amióta Gyurcsány mosórongynak használta még 2006-ban, ösztönös irtózás alakult ki benne a kérdésektől, olyannyira, hogy azóta is kerüli őket. Ez a fóbia odáig fajult a lelkemben, hogy szóba sem áll senki újságíróval, aki kérdezné őt, válaszok helyett kinyilatkoztat, agyának zavaros tartalmait bugyogtatja elő, és látjuk a szomorú eredményeket. Mindez fertőző betegség. Elsősorban is kormánya tagjai szenvednek benne, nekik azért néha válaszolni is kéne, olyankor felsóhajtanak: nem lehetne valami pozitív dologról kérdezni (Kósa)? Így, és ekképp mennek a dolgok, néha telefonos segítséget kérnek a kamera előtt (L. Simon), vagy kupakokról kezdenek értekezni vég nélküli érthetetlen körmondatokban (megint Kósa).

Alsóbb szinteken egy mantra van még mindig, emúúttnyóc, megagyurcsánybajnai. Ennyi a világ, manapság a tévékből meg a nemtanácsadó Habony újabb ötlete folyik, mindegyikből, ami fajsúlyos, hogy aszondja: rezsicsökkentés – amiről képtelenek leszakadni -, infláció, meg a nagyszerű foglalkoztatási adatok. Így, bele a pofánkba. A kettő között légüres tér, ami maga volna a nagybüdös élet. Na, erről nem lehet szót ejteni. Kitetszik, hogy felépítettek maguknak egy párhuzamos valóságot, ez szolgálna nekünk, meg egy igazit, ahol a pénzek irányulnak meghatározott zsebekbe. Ez meg az övék. E kettő ütköztetése olyannyira liberális ármány, amiről vitatkozni tényleg nehézkes foglalatosság. Fölösleges Brüsszelbe lavázni, más az úti cél, valami mesebeli kelet. Mellesleg, amiről nem hajlandóak vitázni, azzal tele van a sajtó szerte a világban, de ez szóra sem érdemes.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!