Mi fáj egy magyar anyának?

Miután uszkve két hétig a déli féltekén süttette a hasát Novák Sándorpalota, hazafelé beugrott Izraelbe csodát tenni. Illetve e híján inkább csodáskodni, és pufogtatni teljesen értelmetlen frázisokat, mint, hogy mindent megtesz (ő, N. K.) a túszok kiszabadításáért, de nem láttunk benne ekkor sem egy Rambót. Különösen annak fényében, hogy épp ez idő alatt Petiminiszter kénytelen volt katari haverja segítségét kérni a magyar túszok kiszabadításához, mert be kellett látnia, hogy egyedül még neki sem megy.

Sem az utcai harcos főnökének, aki amúgy ebben az ügyben is a háttérben kavarja a szart Izraelhez, és a Hamászt dicsőítő Erdoganhoz egyként dörgölőzve, aminek momentán még nem látjuk a végét, de jó biztosan nem lesz. De nem is ez az érdekes máma nekünk, hanem a Novákban permanensen bugyogó anyaság, hogy nincs a világnak olyan dolga, amihöz ne bírná hozzá fűzni az ő három saját bejáratú közjószágát, akik amúgy régebben az agyára mentek, amikor talán még volt egy-egy őszinte pillanata.

De most már nincsen, ebben megnyugodhatunk. Nos de, a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a saját gyerekeiről is akkor volt egészen más véleménnyel, amikor még az irodistaság vagy tanárlét kilátástalanságától rettegett. Ekkor öntötte el az anyai szeretet úgyannyira az ő szívét, hogy közjószágairól ekképp nyilatkozott: „többször éreztem már azt, hogy legszívesebben én is fájdalmat okoznék nekik, amiért úgy felbosszantottak”. Minden anyának lehetnek rossz napjai, csak a normálisabbja ezek után nem merül el a pátosztakonyban.

Abban az időben azonban még nem pucolt seggtörlővel ablakot, mert nem volt Orbán családügyi papnője, ami szerepet viszont mára annyira tökélyre fejlesztett, hogy már az afrikai dzsemboriján is tele volt a töke mindenkinek az előadásával. Ez a stílus egyébként Texasban menő – ott is előadta -, a múlt század ötvenes éveinek Amerikája ideáinak megfelelve, amit a normálisabb részen már ott is elfeledtek, Novák azonban csak most kezd beletanulni, mint nagyon szorgalmas kiskutya abba a bizonyos ugatásba.

De nem is ez az érdekes most, mert a kezdetektől, hogy úgy ne mondjuk, az indulástól unalomig ismerjük, ezúttal azonban az mutatkozott meg, hogy ez a gúnya milyen hülyén tud kinézni, ha olyan helyen villog benne, mint a mai, háborútól és terrortól sújtott Izrael, ahol az iszonyatot mindenki látja. Nováknak viszont felkent családügyisként fáj ez is: „Háromgyermekes anyaként különösen fájdalmas a túszul ejtettek családjainak szenvedése”. – Mondta a hatvannégy fogával, amiről azt kérdeznénk, ha két gyereke volna, egyharmaddal kevésbé fájna?

Vagy ha egy, akkor osztódna szintén még tovább? Mindebből is kitetszik, most is, mint amúgy általában mindig, az ég egy világon semmi értelme nincs annak, amiket összedelirál, csak valahol ezt szóvá teszik neki, máshol viszont elnézően mosolyognak. Bár tudjuk, megvan a diplomáciának a maga nyakatekerten semmitmondó nyelve, az azonban bizonyos, hogy ez nem büfizős és gügyögős, sőt, a diplomáciában az is mindegy, kinek mennyi kölke van. Mert az ezen a téren nem érdem, még csak nem is állapot, hanem totálisan érdektelen.

Novákot azonban erre programozta a gazda, vagy ő maga állt bele annyira ebbe a szerepbe, hogy képtelen kikeveredni belőle. Mindenesetre azonban most már nem ártana. Mert és ugyanis utazgat és jár szerte a földgolyón, de nagy valószínűséggel más halvány emléket nem hagy maga után, mint a bukaresti nő, aki egyfolytában a gyerekeire gondol, sőt, másról sem bír beszélni. Pedig ez nem kismamaklub, hanem állítólag a világpolitika színpada. amiből ő ennyit bír felfogni, ezt látja a fideszes fülbevalója mögül kinézve.

Csak az az elkeserítő, hogy még így is sokkal kevésbé káros a külpolitikára, mint Petiminiszter, bár az közös bennük, hogy mindenhol gátlások nélkül futkorásznak, Novák meg még kajakozik is. Elkirándulgatnak, az egyik boltol a másik sápítozik, ez ordít, az a pátosztól csöpög, de egyik sem látszik ki Orbán seggéből. Ez okozza, hogy ténykedésük olyan, amilyen, általában szégyellni való. Nováké még ciki is. De nem veszi észre, nyomatja a nagy, szűzmáriás magyar anya mantrát, akinek a fájdalmai is mások. Ám kíváncsiak lennénk, igazából mifélék is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Mi fáj egy magyar anyának?
  1. polyvitaplex szerint:

    „Pedig ez nem kismamaklub, hanem állítólag a világpolitika színpada. amiből ő ennyit bír felfogni”

    Lehetséges, hogy többet is képes lenne, de ennyi van engedélyezve a számára, ezt a szerepet kell játszania. Például Schmitt Pál folyton a sporttal, a sportolói múltjával hozakodott elő, és ha még Áder lenne az elnök, valószínűleg a globális felmelegedésre hivatkozva és az édesvíz védelme érdekében sürgetné a békekötést.
    De legalább ők hárman viszonylag ritkán szólalnak meg, míg az ország második legfontosabb közszereplőjévé emelt Szijjártónak mindennap van valami fontos közlendője, és sajnos ezeket a magyar sajtó mindennap közli is, mintha egy valóban fontos ember szájából jött volna ki az a sok fontoskodó semmitmondás.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nyilván a „Katinkánk” azt gondolja, hogy mindazt amit „elért” ennek az idiótizmusnak köszönheti . És valljuk be, mennyire tisztán látja a helyzetét. 🤣 Amugy csak megjegyzem, az öreglányok az uccában rajonganak érte, még a normálisabbja is. Ha megbírná jegyezni a végéig, hogy „világbéke” biztos befutó lenne az egész vármegyében . 🤪

    Részemröl mindegyik Fideszes köztársasági elnöknél azt mondtam, hogy eddig ez a leghülyébb közülük .És lám, nekem is milyen igazam van..🤣

  3. trikolor szerint:

    Novák Katalin Sydney-be akart kirándulni, és oda is ment. Nyilván nem tudta, hogy Ausztrália fôvárosa Canberra, ahol a politikai élet zajlik. Ott is nyár van, és 26 C°.

    De neki Sydney volt a vágya – közpénzen -, az ausztrál politikusok meg menjeneken utána, ha látni óhajtják. Diplomáciai protokoll figyelembe vétele zéró, az nem volt fontos, csak Sydneyt látni végre. Nagyon csóró, önzô és méltatlanul piti hozzáálláás, egyben Magyarország lejáratá a távoli földrészen (is).

  4. Tom Sawyer szerint:

    Szerintetek ?? Amikor Tömördről azt szelfizi hogy ” kirándulunk a Kisalföldön..”.
    Mondtam hogy eddig ez a leghülyébb. Nem biztos hogy több esze van mint a tyuknak, szóval az udvarra ne engedjétek mert odarondít. A Sándorban meg csak takarítsanak utána..🤣

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum