A fűrészlábú szöcske esete a kereszténységgel

A Nagy-Szénás hegy ormára valakik engedély nélkül odasuvasztottak egy keresztet még régebben. Mindennapos eset kies hazánkban, hogy itt-ott, a legváratlanabb helyeken és időkben keresztek jelennek meg akárha bolondgomba, hirdetve ha nem is Isten, de Orbán dicsőségét leginkább. De ebben a tragédiában most ne merüljünk el. Ahogyan abba se gondoljunk bele alaposabban, hogy a legújabb népszámlálási adatok szerint milyen iszonytatóan zuhan azok száma, akik kereszténynek vallják magukat.

Megy a dilemmázás, morfondírozás azon, hogy Istenbe, az egyházba vagy Orbánba csömörlöttek-e bele külön-külön, vagy egy kupacban az egész hóbelevancba, a végeredmény ugyanaz. De nem is ez, hanem a Nagy-szénási kereszt. Ezt odarakták, párszor kidőlt, hányatott egy sorsa volt nagyon. Ám minden szenvedés elmúlik egyszer, ezé a kereszté is természetszerűleg, mert amilyen hirtelenül lett ott annak idején a semmiből, hasonképp tűnt is el, mintha soha ott sem lett volna egyáltalán. Mert illékony dolog egy kereszt.

De tudjuk, hogyan mennek a dolgok. Ha engedély nélkül is volt ott, akkor az a nagymagyar legendáriumban már az ő helye az idők végezetéig, így hát Menczer államtitkár – ki más is a kupiból – nekilátott élénken visítani, mintha neki, mint kereszténynek a bőrét nyúznák éppen, vagy oroszlánok elé lenne vetve az arénában. Üldözés, üldöztetés, modernkori keresztényüldözés, ilyeneket lehetett hallani tőle a kereszt eltűnte kapcsán, s holott ilyenről addig szó nem volt, kijelentette, hogy azt a keresztet elégették.

Mintha látta volna, akárha Mózes az égő csipkebokrot a szent könyvben. És még mindig Menczernél tartunk, aki e kis közjáték után, amit bízvást nevezhetünk hazugságnak is, de nem ez a lényeg, ezért ezt a vonalat elengedjük, szóval Menczer et. hitet tett amellett, hogy ott kereszt fog állni újra, engedélyekkel most sem foglalkozva. Mintha, ha valaki elhatározná valami delírium kapcsán, hogy valahová neki egy különös sugallatra keresztet kell állítani, akkor nincs az a hatalom, amely ebben őt megakadályozhatná.

A modernkori, magyarországi keresztényüldözőket Petiminiszter államtitkára a környezetvédőkben lelte meg. Kettőt is megjelölt a falka számára későbbi leendő célpontul, névvel, címmel, mindennel, azt óbégatva, hogy nem hisz nekik. Nem hiszi, hogy igaz volna, amit egyikük állít, miszerint „a keresztállítással kipusztítanák a leánykökörcsint, az árvalevelű lent és a borzas vértőt”. Tájékozatlanok vagyunk borzas vértő ügyben, a magunk részéről az árvalevelű lent sem igazán ismerjük, a környezetvédők viszont nagy valószínűséggel igen.

Ugyanúgy kétségei vannak a kereszténység védelmezőjének azügyben, hogy „az elnökasszony és csapata is azt állítja, hogy ha a keresztet újra felállítják, akkor kivégzik a nagy rókalepkét, a fűrészlábú szöcskét, és elpusztítják a kövér daravirágot”. Az elnökasszony ebben a kontextusban a másik modernkori keresztényüldöző. De mind közül minket leginkább a fűrészlábú szöcske leendő sanyarú sorsa hatott meg, aki veszélybe kerülne a kereszttől. Minden bizonnyal, ha a sok menczerek ott tipródnának az élőhelyén, azért.

Ezek szakmai dolgok, megjegyeznénk azonban Menczer vértanú számára azt, hogy a fűrészlábú szöcske és az összes többi felsorolt jószágok is Isten teremtményei, ha már ezen a vonalon haladunk, míg a kereszt egy kétséges emberi szimbólum csupán, így a mindenhatónak is jobban tetszik, ha ők megmaradnak, a nyüves kereszt pedig feledésbe merül. Mert ezeknek a dolgoknak így kellene működniük. De nem így működnek, ugyanis, mint látjuk, vannak meneczerek, de különösen ez az egy példány, aki korlátoltnak látszik.

Viszont a szája hatalmasan hangos, és tutul vele. Olyanokat, hogy „fontos ügynek gondolja a környezetvédelmet, azonban nyilvánvaló, hogy itt nem a környezet védelméről van szó”. – Hát akkor miről aranyom, kérdenők, de minek tennénk ilyet, hiszen az is látszik, hogy nem is a kereszténység védelméről, pláne nem üldözéséről, hanem egy beteg ember rögeszméjéről van szó. S ha most Menczer et. kikérné magának, hogy nem beteg, nem is, nem is, akkor ráhagynánk, nem aranyom, akkor egy szervilis kis pöcs vagy.

Ilyképp eldönthetné, melyik akar lenni. Az esszencia azonban a dologban újólag az artikuláltalan tutulás, az ellenség kijelölése, a környezetvédők megbélyegzése, akik a fűrészlábú szöcske mögé bújva indítottak támadást a hit, a kereszt, az egyház, a haza és minden ellen, amit Menczer és az ő nyomán a bávatagok visongva el tudnak képzelni. Menczer mindig is mélyen volt valahol, de ezzel a produkcióval sikerült csúcsot döntenie – megint -, és elérni a ganaj idiótaság eleddig ismeretlen bugyrait. De a meccs megy tovább, lesz még lejjebb.