NERinform

Délután három körül vártam az emberemet, hogy befusson a vonata, s így megérkezzen. Fél négy körül hívott, hogy ugyan csak pár kilométerre az állomástól, de a semmi közepén ácsorog a szerelvénye, mert előtte lerohadt egy tehervonat mozdonya. Először azt mondták nekik, a kiszolgáltatott utasoknak, húsz perc a móka, aztán negyven, amikor telefonált, akkor pedig már bizonytalan jelzést kapott a továbbindulás időpontja, azaz, eltolták azt a végtelenbe. Van ez a MÁVinform oldal, amin elméletileg meg lehet tudni, mi történik a magyar vasúton, de ez olyan manapság, mint egy végtelenített hibajelentés.

Gondoltam, megnézem, mi van az emberem vonatával, de ez nem szerepelt a hibák között, azaz, a maga cél előtti végtelen ácsorgásával még a hibajelentők ingerküszöbét sem lépte át. Ellenben csurig volt szerte az országból származó tudósításokkal, hol, melyik vonat állt le, el sem indult, vagy csak félútig közlekedik. Melyik fordult vissza, hová küldenek mentesítő buszokat, vagy szállítják le az embereket, hogy gyalogoljanak a prérin, ha oda akarnak érni, ahová eredetileg elindultak. Erről az oldalról sugárzik a nyomor, hogy nem arról van szó, pár perces késéseket jelentenek be rajta, hanem ez a lassú agónia lenyomata.

Szerencsés volt végül az én emberem, mert aztán útnak indultak, a hírek szerint azért, mert a tehervonat mozdonyvezetője oly ügyes volt, hogy saját maga bütykölte meg a járgányt. De föltehetnők azt a kérdést, mi van, ha nem sikerül neki, akkor ott éjszakáznak a préri közepén? Továbbá mi történik, ha épp nem vasárnap van, s mondjuk munkába igyekszik, de soha ne mér oda, és kitekintve szerte a NER vidékére, mi azoknak a sorsa, akik a MÁVinform oldal szerint naponta és ezrével nem jutnak célba. Ha a vasútra lenne bízva, már állna az élet kies hazánkban, mint ahogyan hamarosan anélkül is fog. A szemünk előtt rohad szét minden.

Mállasztja szét a Fidesz, mert mára alapigazsággá vált az a régebbi kósza gondolat, hogy amihez csak nyúlnak az szarrá válik. Vagy elég csak ránézniük, illetve elüldözni az országból azokat, akik értenek valamihez a seggnyaláson kívül. Nemrégiben derült ki, hogy számos szakmánál akarják megszüntetni a szakképzést, Mekk Elekeket szabadítva az országra, hogy annak úgyis jó, a magyartanár – már, ha van olyan – tartja a matekórát, de a csúcsokhoz érve a gazdasági miniszter is síkhülye ahhoz, amit irányítania kellene, és ez meg is látszik a NER állagán. De mégsem a szervilizmusról, mint egyedüli képességről van most szó.

Nem is a kontraszelekcióról, ami miatt alkalmatlan, ámde hűséges talpnyalók ülnek mindenütt, hanem a MÁV-ra – és más elcseszett területekre – tekintve arról kell immár elmélkednünk, hogy a működőképesség határához érkezett az ország. Mutatkoznak az összeomlás első jelei. Mert ez nem atombomba lesz, hanem lassacskán züllik le minden. Nem lesz szaktanár, kevés a körzeti orvos, a vasút haldoklik, gyermekeink elhülyülnek, mások csendben éhen halnak, a suszterok becsukják a boltot, csak a jachtozás lankadatlan. Pár napja állapítottuk meg, hogy a diktatórikus hatalomgyakorlás ívének leszálló ágába érkezett.

Most pedig azt vagyunk kénytelen nyugtázni, hogy az általa generált gazdaság, pénzügyek, kultúra és gondolatiság zuhanópályára állt, de az emberek, mint a békák ama híres fazékban, nem veszik észre, hogy a víz már forr. Más helyeken, ha késik tíz percet a vonat, lemond a közlekedési miniszter, itt Lázár, mint e területért felelős mufti elküldi az anyjába a MÁV vezetőit, ne sopánkodjanak, hanem hajtsák végre az utasításait. Így álltak neki pénz nélkül a Budapest-Hegyeshalom vonalnak, ahová Mészáros a Budapest-Belgrád építkezéséről szállította át az anyagot, csak az a kérdés, mit szólnak ehhez a kínaiak.

Mert ők adják rá a pénzt, ahogyan az akksigyárakhoz is, s ilyképp lassan felvásárolják az országot, amit azért kell kiárusítaniuk a fiúknak, hogy zavartalanul lehessen tovább lopni. De egyszer valakinek azt is ki kell fizetni, mint ahogyan a mai államkötvényeket is, ami tehát a szemünk előtt zajlik, az az ország pénzügyi kifosztásának is a végső stádiuma. Az utolsó rúgások. S ha volna a MÁV mintájára NERinform oldal, azon sorjáznának a végtelenített bejegyzések, mi miért nem működik az országban, mi ment tönkre, és összeállna a kép, hogy soha nem érünk el már sehová, maximum egy kietlen sivatagba, ácsorogni annak a közepén.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “NERinform
  1. Ultron szerint:

    Nem szeretem, amikor olyanokat írsz, hogy „jön az összeomlás”, „már recseg-ropog az építmény” „ez a végstádium”, meg az örök klasszikus „mindmegdöglünk”.

    Miért nem?

    Mert hosszú évek óta ezt írod, és mégsincs összeomlás, a végstádium meg a recsegés is állandó. Valami megmagyarázhatatlan optimizmussal felvértezve jósolgatod a rendszer végét már legalább egy évtizede, de sosincs vége. Ez pedig hiteltelenít, és útálom, hogy nem hihetek neked…

    Véleményem szerint ennek a rezsimnek a bukását, de még a végstádiumát sem fogjuk megérni. Egyrészt, mert már nem vagyunk fiatalok, másrészt, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem a rendszer fog elsőnek elpusztulni, hanem mi – a rendszer által. Ha ez a maffia egyszer, valami csoda folytán a szakadék szélére is sodródik, először mindenki mást belelökdös majd, mielőtt egyáltalán lenézhetne a mélybe.

    Egy dömperbe fogadok, hogy így lesz.

  2. cyr45 szerint:

    „Minden nemzetnek olyan kormánya van…”

    A többit pedig már tudjátok!:-(((

  3. Hebrek cuncu szerint:

    A resszeda , a megmondó. Lol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum