A lesből támadó infláció

Lehengerlő intellekutális élmény – az esztétikairól inkább most ne ejtsünk szót -, amikor Orbán gazdaságának első számú irányítói egymás után előadnak, összevissza beszélnek, vagy netán teli pofával szidják egymást. A három muskétás, Varga M., Matolcsy és Nagy M. külön-külön sem piskóta, együtt pedig valami elképesztő halmazt alkotnak. Akkor leginkább, amikor összeadva mondandójukat az derül ki fehéren meg feketén, fingjuk sincs, mit csesztek el.

Arról pedig végképp, mit is kellene tenni, hogy az a szarhalom, amit összehoztak, ne omoljon önmagába olyan fekete lukat létrehozva, ami mindent megsemmisítve magába szippant, ami a közelébe kerül. Volt egy közgazdász vándorgyűlésünk nekünk – illetve nekik -, ahol ezek hárman levizsgáztak. Olyképp, hogy előtte Varga M. Matolcsyt szidta az elhibázott kamatpolitikáért, Matolcsy Vargát, Nagy M. pedig ezen a vándoros szaron a másik kettőt.

Miközben recseg-ropog az ország. Iramlik a csőd felé. Mielőtt Nagy M. miniszter okosságait behatóbban tanulmányoznánk, nyugtázzuk azért, hogy mondott ő már elképesztő dolgokat eddig is. Mindezt azért szükséges megjegyezni, hogy lássuk, nem hirtelen megvilágosodása volt a hülyeségében, hanem nála ez egy tartós, hogy úgy ne mondjuk, permanens állapot, csodálkoznunk ezért a legújabb teljesítményén nincs mit.

Onnan indulunk el, hogy megidézzük Orbán nagyvezér bölcsességeit, heroikus küzdelmét az inflációval, amely során utcai harcosunk a pénzromlást fülön ragadja, lebirkózza és megtapossa – legalábbis saját előadásában -, és mindenképpen győz. Hogy ez nem igaz, azt tudjuk, de nem is ez az érdekes most, hanem az, ebben a gigászi összecsapásban az infláció megtestesül, itt van, megfogható és valahonnan ered, s tenni is lehet ellene. Mint a mesékben.

Ehhöz képest Nagy M. szerint a magyari pénzromlás a „struktúrából fakad,… ki kellett, hogy alakuljon,… és nem felelős érte senki”. Ebből a kameraállásból egyből értelmetlenné válik Orbán fülön ragadása és megtaposása, hiszen Nagy miniszter szerint az infláció önmagától van, valahonnan előugrott, mint valami mesebeli rém, ki kellett alakulnia, így küzdeni ellene értelmetlen. Az infláció ezek szerint a bús magyar sors maga. Delikát.

Már csak azért is, mert ebből a nézőpontból az is logikusan következik, amit még hallottunk a közgazdász zsenitől, hogy a kormány – benne ő és Varga, az élén Orbán, plusz ráadásnak a Matolcsy – meglepődött, amikor kiderült, mennyire visszaesett a fogyasztás, amikor minden megdrágult. Jé, mered rá értetlenül a valóságra a kormány – és annak zseni tagjai -, ha nincs pénze az embereknek, nem mennek a boltba. Elképesztő dolgok ezek.

Ez a bárgyúság azonban onnan fakad, hogy nagyjaink mindannyian be vannak szarva azért, mert az összegányolt, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő költségvetésük roskadozik. Elképedve nézik, hogy mivel nem jár boltba a magyar, alig van áfabevétel, de még ezen a ponton is az az ideája Nagy M. zseniminiszternek, hogy a magyarok féltik elkölteni a pénzüket, mert nem látja – vagy nem meri látni -, hogy nincsen nekik.

Az is csodás ebben a gondolatiságban, hogy az infláció, ami Nagy M. biblikus vízójában olyan, mint valami természeti csapás, kivédhetetlen és mindig győz, szerinte mégis a „struktúrából fakad”. Föl kell tehát tennünk az egyedül releváns kérdést, ezt a struktúrát ki az anyám valaga hozta létre az elmúlt leg-, és ultrasikeres évtizedben, mint volt módunk hallgatni akkor, amikor ömlött az uniós pénz, ami nélkül a jelek szerint semmik vagyunk.

Illetve Orbán gazdasága az. Nagy miniszter még azt is bevallotta meggondolatlanul, hogy „a külföldi cégek szépen termelnek és exportálnak (mint a járműipar, az elektronika – itt pörög az export és tudnak nagy béremeléseket is adni), a belgazdaságunk viszont bajban van. Az ő fogyasztásuk visszaesik, nincs termelés, és nincs is beruházás, emiatt béremelés sincsen, a fogyasztás ezért még tovább esik, és itt is van a negatív spirál”.

Íme az újabb beismerő vallomás, amelyben nem látjuk azt a lehengerlő gazdasági teljesítményt, amiből Mészáros ezermilliárdjai erednek, mint az országot megváltó új nemzeti nagytőkés. Meg az összes többi sógor, koma és haver, akik az ég egy világon semmit nem adnak hozzá a magyar gazdasághoz, csak kivesznek belőle. És mindjárt itt is van előttünk az emlegetett mitikus struktúra, amelyből védhetetlenül lecsap a pénzromlás.

Ez azonban csak az egyik eleme mérhetetlen bajainknak, mert és ugyanis ehhez adódik a soha nem volt mértékű hiány és adósság, ami szintén fojtogatja az országot, s amit a hírek szerint úgy akarnak orvosolni az okosok, hogy ezermilliárdos tételben készülnek kivetni újabb különadókat. Ezek pedig – mint eddig is tapasztaltuk – megpörgetik az inflációt, vagy végső esetben elkergetik az országból a Nagy által is bevallottan még működő „külföldi cégeket”.

Más ötletük pedig nincsen. Hosszú lenne itt felsorolni, mire nem kellene pénzt osztogatni, ami viszont eszükbe sem jut, mert az a maffiaállam alapjait érintené. Ehelyett hallgatjuk a siránkozást, illetve azt, hogy ők nem tehetnek semmiről, és képtelenek valamit is csinálni. Ez az a helyzet az álmoskönyvek szerint, amikor távozni kell a hatalomból. Ilyen forgatókönyv azonban nincs, azaz, harsonaszóra döglünk meg, de legalább jól szórakozunk közben.