Szoboszlai elmagyartalanodása

Elment ez a mi fiunk. A Szoboszlai. Kiszakadt a keblünkből, és azonnal elkezdték megrontani őtet a rabszolgatartó imperialisták. Annak ellenére, hogy van nekünk ilyen életünket megszabó bőgatyás, fokosos, avas zsírban úszó szentenciánk, amit nem más, mint maga Orbán Viktor adott életvezetési és egyben erkölcsi mércéül, hogy aszongya kisangyalom, „magyar ember csak a Jósiten, a hazája és a szerelme előtt térdel le”. Erre ez a Szoboszlai az első liverpooli meccsén térden állt, és elkezdett recsegni a nemzeti torony, amit harsonaszóval építettek az átigazolása köré, s amelynek a lényege a szintén orbáni naugye volt.

Vélhetően nem minden én nyájasom tartja ujjait a világ-, s pláne nem a magyar láblabdázás (közkeletűen futball) üterén. Így az ő számukra előadom, hogy Szoboszlai Dominik magyar születésű fiatal, futballista ember, aki a nyár folyamán Liverpoolba igazolt. Ezt a klubot tán nem kell bemutatni senkinek, röviden nem egy Felcsút, de nem is Ferencváros, így amikor a mi fiunk odakerült, a népnemzeti sajtó annak igazolásául kezdte használni az ő nevét és alakját, mint aki bemutatja, helyes volt Orbánnak száz és ezermilliárdokat a futballba pumpálnia, aminek ím, a mi fiunk a megtermett gyümölcse. De itt is már csak a baj volt.

Mert akik otthonosan mozognak a láblabda világában, azonnal azzal álltak elő, hogy Szoboszlai nem egy Túró Rudi, nem magyar termék, lévén tizenhat évesen már elvitte a labanc Salzburg, aztán a Lipcse, és most az angolok. Így amikor Orbán szállóigévé tette a hozzá észben megfelelő indoklást „naugye”, ami részletes elemzés akkor fakadt ki belőle, amikor a magyar válogatott a létszámbővítés miatt kijutott a láblabdás Eb-re, az annyira volt igaz a futballbuziságának igazolására, mint amikor most Szoboszlai sikerét a magukénak tudva óbégatták végig a nyarat a magyar felsőbbrendűségről. De most beütött ezt a térdeplős mennykő.

Szoboszlai már nem olyan szép, nem is annyira okos, és nem is annyira a mienk. Elkezdett megromolni. Letérdelt a gyöpre, ekképp vétett a fokosos, bőgatyás (lásd Orbán) magyari szellem ellen, rövidebben nem eléggé fasiszta. A gyöpre térdeplés vs. magyari néplélek dichotómiája, mi több antagonisztikus ellentéte két éve bukott föl az árból hirtelen, amikor a nálunk vendégeskedő ír láblabdások térdeltek le, és a magyar szurkolók kifütyölték őket. Ebből rohadt nagy botrány, viszont nemzeti nagylétünk újabb igazolása lett, amit a kedves vezető összegzett egészen máig hatóan, hogy még most érezzük a fokhagymaszagot.

„A nemzeti csapatainktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem azt, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha nem sikerül, állva haljanak meg.” Illetve a jóistenes tétel, valamint még egy annak igazolására, hogy Orbánnak a nagy pofája ellenére fingja sincs a világról, mert ilyesmit is delirált akkoriban: „Alapvetően volt rabszolgatartók találták ki (a térdeplést, rk.), Magyarország viszont sohasem volt rabszolgatartó. Minden nemzetnek a saját terheit kell elhordania”. Mindezek után azért szólnunk kell erről a térdeplésről, ami úgy tűnik, olyan alapvető probléma, ami egy nemzet identitását roppantja meg.

Van ez az NFL, az amerikai profi fociliga, ami nem azonos az európai játékkal. Ott többnyire hajigálják a tojáslabdát, ilyképp az magyari szemmel nem is sport. Ez azonban mindegy. Az viszont egyáltalán nem, hogy ott, abban a ligában térdelt le meccs előtt az emberiség történetében először két fekete játékos, akik – és az őseik sem – nem igazán vádolhatók az Orbán által delirált rabszolgatartás bűnével. Nemzetvezetőnk tehát tőle egyáltalán nem szokatlanul hülyeségeket beszélt. Viszont jó hangosan, hogy azóta is ez az igazodási pont azoknak, akik a seggébe bújva és éppen ezért várják a baksist.

Mint például Bencsik Gábor, a Demokrata című népnemzeti-fasiszta lap szerzője, aki szükségesnek tartotta bemutatni ez alkalommal is, mennyire hangosan hülye. Ő Szoboszlai letérdelését ahhoz hasonlította, mint amikor őt ifjúkorában a kommunisták az Internacionálé éneklésére kényszerítették. Szerinte a britek „a futballistákat rászorítják a térdelésre, tudják, hogy a futballisták tudják, hogy ez az egész hazugság, a térdelés nem bátor kiállás, hanem ellenkezőleg, megalkuvás”. Innen nézvést tehát Szoboszlai máris megalkuvó, ha így folytatja az orbáni propaganda, őt fogják kifütyölni a magyar bőrfejűek, ha hazatér.

A térdeplés egyébként mára minden elnyomott és megalázott kisebbség és másság melletti kiállás lett. A NER-ben viszont az értelme elhallgatottan, utalás szintjén, de elég nyilvánvalóan a „buzik” és minden nem az apaférfianyanő világlátás elleni tiltakozás szimbóluma, ilyképp Orbán fasiszta világának elutasítása miatt ilyen véres csont. Szoboszlai pedig ebbe keveredett bele, térdepelve már nem igazi magyar, viszont őt magát senki sem kérdezte meg, hogy az angol imperialisták ostorral kényszerítik-e mindarra, ami miatt most ez a lehangoló tutulás elkezdődött valaha volt hazánkban, ami immár nincsen.

Szoboszlainak egyébként ezek az angolok minden meccs előtt, alatt után, térdeplés közben és attól függetlenül éneklik az Anfield Roadon hátborzongatóan hangzón „You’ll Never Walk Alone”, azaz, „Sosem leszel egyedül”. És ezt komolyan is gondolják. A Liverpool nem megalkuvásra tanítja mi magyar fiunkat, hanem beszippantja a kultúrájával, amiről egyébként az odakint ezerszámra „mosogató” magyar menekültek is tudnának mesélni. Hogy nem a pénz a fontos, hanem a szabadság, és aki ebben részeltetik, az a NER szemszögéből elveszíti magyarságát, aminél lehangolóbb látlelet rólunk már nem kell. Itt döglünk meg mindannyian.