Pocakos tábornokok és a kétfarkúak sapkája

Pár nappal azután, hogy megjelent a rendelet – törvény, utasítás, falragasz, ki tudja már ebben a kuplerájban – arról, hogy a katonaságtól elküldhetik a negyvenöt évnél idősebb, huszonöt évet szolgált embereket, már kiderült, hogy több mint százhetven tábornokot, tisztet, miegyebet rúgtak ki. Kell a hely a fiataloknak, meg az új technika kezeléséhez – mondják -, ami azt mutatja, a negyvenhat éves már nem alkalmas, mert lehet, hogy pocakos, és még egy sms-t sem tud elküldeni. Pedig ez igazából a legfelsőbb kedves vezetőre igaz, aki úgy kerül a képbe, hogy ebben az országban semmi nem történik a tudta vagy akarata nélkül.

Mindenesetre fura ez a nagy, fiatalításnak álcázott tisztogatási buzgalom, ami a kivégzőosztagok nélkül arra hajaz, mint amikor Sztálin fejezte le a tábornoki karát, következésképp a nácik majdnem elfoglalták Moszkvát. Elgondolkodott népünk azon, mi lehet az ok és indok, és egyrészt arra jutottak, hogy a katonaság vezetésében épp nátótlanítás zajlik, másrészről, és ezt csak én teszem hozzá, tán azért a kirugdosás, mert épp lecserélik a tiszteket a végletekig lojális egyedekere, nehogy valami baj történhessék a hadsereg felől. De ez már tényleg kalandfilmbe vagy Dél-amerikai banánköztársaságok nívójára való.

Ésszerű indoka nem látszik, csak hatalmi, mert nem a tábornokok kezelik az űrtechnikát, nem ők vezetik a három Gripenünket és négy tankunkat, úgyhogy az aktus minimum fura, de legalábbis kétségeket ébresztő. Főleg, ha belegondolunk, a főparancsnok Novák nacsasszony, a hadügyminiszter meg a soknevű, parádés kocsis kaszinós. Nos, ha a sereg élén is ilyen minőségi cserék lesznek, akkor annak harckészsége bizonyára az egekbe emelkedik. De nem vagyok én sem katonai, sem semmilyen szakértő, csak azt látom, hogy a katonaság az, ahol eddig még – talán – nem kontraszelektált csicskák ültek. De majd most.

Különben is, vannak más buzgalmak is. Például a Kutyák permanes szívatása szintén megalapozódott a napokban. Kifejezetten Polt Péter kérésére a Kúria hozott egy határozatot ugyanis minden bíróság számára kötelező érvénnyel, hogy ha van sapka az MKKP-n akkor azért, ha nincs rajta akkor amiatt kell megbüntetni. Ha festegeti a betont, buszállót újít fel, vagy akármit is csinál, aminek színekhez, lélekhez köze van. Ennek az amúgy a jogálammal köszönő viszonyban sem lévő intézkedésnek is félelem szaga van, és nem ártana Navracsics tárgyaló elvtársnak utasításba adni, hogy erről is számoljon be a messzi Brüsszelben.

Összefoglalva azt tartalmazza az ukáz, bármit is csinálnak a kutyák, az rongálás. Nem a levegőbe beszélek, íme itt a lista, amit a párt (MKKP) gyűjtött nekünk össze további szíves felhasználásra: Valójában egy szívecskés matrica is falfirka. A „fal” értelmezését kiterjesztették minden „idegen vagyontárgyra”, például a plakátokra is. A tett akkor sem számít politikai véleménynyilvánításnak, ha politikai plakáton elhelyezett véleménynyilvánítás. Akkor is bűncselekmény, ha nem haladja meg a szabálysértési értékhatárt (50 ezer forint). – Ugye, hogy nem a levegőbe beszéltem, amikor a Kétfarkúak sapkája jutott eszembe.

Bár bemutathattam volna a nyuszi szűrős vagy szűrő nélküli cigijével is a dolgot. Ha ideteszem az amúgy borzasztóan megfogalmazott kúriai szöveget, meglátják, mire is gondoltam: „falfirkáról kell beszélni minden esetben, amikor bármely köz- vagy magántulajdoban lévő idegen vagyontárgy felületén engedély nélkül hoznak létre változást, és a falfirka esetében közömbös a vagyontárgyra felvitt ábrázolás tartalma, mibenléte, célja”, hiszen „önmagában a vagyontárgy felületén való elhelyezés ténye képez minősített esetet”. Ezen kívül pedig minden „állagsérelemnek” számít, amit csak anyagi ráfordítás során eltávolítani.

Hogy ne legyen félreértés, a Kúria tényszerűen felsorolja a Kutyák tizenöt olyan esetét, amikor a föstögetésükkel akarták romba dönteni a hazát. Sok mindent lehetne erről még mesélni esztétikumról, közösségért munkálkodásról, szürkeségről és színekről, de nem igazán érdemes. Kitetszik ugyanis, hogy ennek semmi egyéb célja nincs, kizárólag a megfélemlítés, és az is látszik, hogy a hatalom kezd olyan stádiumába jutni, amikor a legkisebb kilengést sem nézi el. A lojális katonaság kialakítása csak egy félelmetes adalék mindehhez. És mi mit csinálunk? Lopkodjuk a vármegyetáblákat. Nem vagyunk egy súlycsoportban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum