Zabálj vodafont

Amikor kezdett biztossá válni, hogy az Unió nem küld egy kanyi vasat sem, mert szerinte a burgenlandi traktorista pénze nem arra való, hogy a nerelit jachtokon kurvázzon, vagy uram bocsá, a kedves vezető röpülővel járjon meccsre harminc éves megszokásból, illetve a maffia mindent ellopjon, akkor Orbán elkezdett nyüszíteni, mint a fába szorul féreg. Annak a pillanatnak a terméke az extraprofitadó, amellyel azért sarcolnak boldog-boldogtalant – de nem a sajátjaikat -, hogy föltöltsék például a rezsivédelmi alapot, ami nagyon jól hangzik, de tartalma nincsen semmi az ég egy világon. Pántlika a szaron.

Ekkor, amikor a rezsivédelmi alap nagy hangon, mint a bávatag szavazó megmentésének záloga és Orbán jótéteménye bejelentődött, hétszáz milliárdban határozták meg azt az összeget, ami majd megvédi a megfagyástól a bamba magyart. Ehhez képest reszket most már egyre jobban mindenki, mi lesz, ha megérkezik az első, új metódus szerint kiállított számla, és nem lesz elég a komplett fizetése rá. Erre mondta Orbán, hogy tessenek kevesebbet fogyasztani vagy többet keresni, ő egyebet nem tehet, mit csináljon, szarjon sünt? Ez utóbbit csak gondolta azzal a toldással, hogy minden egyes sápítozó magyar bekaphatja.

És mindazok után, hogy ezt így lerendezte magában integetve a lelkiismeretének a peronon, magasabb szempontok után kezdett koslatni, ami nála egyet jelent a közpénzből való szerzéssel. Ilyenkor jár az agya azon, hogy mit lehetne még megszerezni, és legfőképp hogyan, hogy a pénzünkön fölvásárolt céget, egyebet aztán tovább lehessen passzolni alapítványnak álcázott rokonságnak. A módszerek bár átlátszóak, de nagyon kifinomultnak mondhatók mégis. Most épp a Vodafone magyarországi részlege tetszett meg valami miatt, ez azonban nagy cég, és rohadt sokba kerül. Valamivel többe, mint a rezsivédelmi alap.

Haladásunk előtt még egyszer nyugtázzuk, hogy a megsarcolt cégektől lenyúlt pénzt akárha valami Robin Hood, a mese szerint köztünk osztotta volna ki jótevőnk, nos ehhez képest cseszi el úgy ahogyan van az egészet. Ebből egy kanyi nem sok, annyi sem megy jótéteményi célokra, a Vodafone lesz megvéve belőle, ha könyvelésileg nem is egy soron szerepelnek. Állítólag energia-, háborús, és még a kutyatöke tudja, hányféle vészhelyzet, van, amit ráadásul a kedves vezető maga hirdetett meg és ki erős dobpergés közepette. Vészhelyzetben nem veszünk valag pénzért cégeket, vagy, ha igen, akkor nincsen vészhelyzet.

Minden hazugság, minden egyes szó, mondat és levegővétel. A vita azonban, hogy Nagy Márton miniszter idióta-e, mint ahogyan azt a Ryanair vezére mondta, amikor kirabolták, eldőlt. Nem az, a Ryanairt megnyúzza, sőt, szénné bünteti, a befolyt összegből pedig megveszi a Vodafone-t. Így kell ezt vészterhes időkben, sőt, a mágikus nemzetstratégiailag kiemelt vásárlássá kell nyilvánítani, aminek az a folyománya, hogy senki nem vizsgálhat semmit. Ez voltaképp felér egy titkosítással. Annyit tudunk, hogy a magyar állam (Orbán) negyvenkilenc százalékot, a fennmaradó ötvenegyet a 4iG fizeti, akinek nem tudni, honnan lesz erre pénze.

Hogy kétségink ne legyenek, milyen irányt vesznek itt a dolgok, a 4iG tulajdonosát Jászai Gellértnek hívják, akiről nemrégiben azt lehetett olvasni, hogy a Mészáros-birodalom agya és legfőbb irányítója. Lehetne itt szálazni a történetet tovább, de nem érdemes, a NER ez, és csak azért kaptuk fel a fejünket, mert itt rohadt sok pénzről van szó, és a pénzügyi adatokból az is látszik, hogy a Vodafone Magyarország eddig is aranytojást tojó tyúk volt, nos, most a mi pénzünkön megvéve másnak tojik tovább. Ez sem különös történet, ha valami vérlázító, az a vásárlás ideje, amivel egyetlen dolgot mutatnak: látványosan szarnak a ’zemberek fejire.

Már-már színpadiasan. Egyébként ezzel, s oly sok mindennel eddig, vége van. Mert ha a rajongó föl sem fogja, mert ésszel föl nem éri, mekkora pénz ez, és az eddigi összes többi is, mi, akik félig-meddig tudatunknál vagyunk a tébolydában, mi is csak tehetetlenül figyeljük, hogy miközben éhen veszni készülünk, életünknek nincs olyan szegmense, ahol csak egyet sasszézva is ne ezeket gazdagítanánk. Szedik ki a pénzt a zsebünkből, és tehetetlenek vagyunk, minden az övék, bankok, üzemek, telefontársaságok, vízművek, autópályák üzemeltetése, az egész elcseszett ország. Vége van, polgártársak, fölzabáltak mindent, miközben te éhendögölsz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum