Gulyás Gergely szerint az ellenzék akadályozza meg, hogy a Fidesz felemelje a tanárok fizetését. Amikor ezt az axiómát hallja a fideszegyház bármely tagja (vö.: szekta), szívesen kitekerné az ellenzék nyakát, de ilyet a közelében nem nagyon talál, ezért inkább belerúg a vak komondorba. Valljuk be, mi sem tételeztünk volna ekkora aljasságot az ellenzékről, bár régóta hírlik fideszi körökből, hogy a nemzetére ront, egekbe emelné a rezsit, lebontaná a kerítést, és minden ilyesmi jár a fejében egyfolytában, ezen kívül rossz hírét kelti hazánknak, és áskálódik a megállított Brüsszelben.
Ahogyan Gulyás Gergely szavaiból kivesszük, kormányunk, pártunk, sőt maga a kedves vezető is azon buzgólkodik szuszogva minduntalan és már évtizede, hogy felemelje azt a nyüves fizetést, az ellenzék azonban ebbéli szándékában megakadályozza. Az is kiderül, hogy kormányunk mindezt a bérrendezést – amelyen nagyjaink és maga a kedves vezető is átesett -, brüsszeli pénzből szándékszik megoldani, de brüsszeli pénz momentán nem érkezik. Megakadályozza az ellenzék. Másfelől viszont azt mondják a megállított brüsszeliek, hogy küldenének ők, ha el nem lopnák, erre nézvést azonban garanciát senki nem ad.
Nem tudható, hogy ezt is az ellenzék akadályozza-e meg, hogy ott liheg a fideszisták nyakában, miszerint ezt is lopd el meg azt is, ám szimpla rosszindulatból, hogy aztán futhasson panaszolkodni Brüsszelbe. Nem tudjuk, de csak így lehet, úgyhogy ezen tovább nem is merengünk, mert fölösleges. Viszont eszünkbe jut a magunk mögött hagyott évtized, amelyik annyira sikeres volt, hogy még a holdról is látszott, ott ugráltak a holdlakók gukerral a kézben örülvén ők is a kedves vezető sikereinek, s vele a miénknek is, csak mi ezt nem éreztük. De nyugodjunk bele, hogy így volt, és csak reánk sütött másféleképpen a nap.
Mindez azonban, visszanézve a bazi nagy sikerekre, juttatja eszünkbe, nem volt ez mindig így. Brüsszel, ha megállítottuk is, azért küldte a pénzecskéket, mert ehhez volt szokva. Rengeteg sok pénzecskét küldött ez a Brüsszel, egyszerűbben fogalmazva ömlött a lé kies hazánkba, s bár az ellenzék mindeközben toporzékolt és ármánykodott, megakadályozni nem tudta a mérhetetlen bőséget. Maximum sápítozott, hogy nem neki jutott, de ez jelenlegi vizsgálódásunk szempontjából mellékszál. Mert arra lukadnánk ki végül is, hogy a tanerők nem most kezdtek óbégatni a pénz miatt, hanem az egész sikeres évtizedben.
Viszont és azonban nekik nem jutott, mint ahogyan más kevésbé óbégató rétegeknek sem, akik a politika nyelvén – mert mi olyat is tudunk – kevésbé tudták artikulálni társadalmi igényüket, inkább duzzogva ittak a kocsmában. Mindegy volt, pénzt sem ők, sem a hangosabbja nem kapott, és még ők jártak jobban, mert például a bőség közepette a dohányipari dolgozók csokiját annak idején Orbán és Semjén vigyorogva fölfalta, holott azért küldték nekik rajta az üzenettel, hogy legyenek szívesek, ne tegyék őket földönfutóvá, és mégis azzá tették. Nagy valószínűséggel ezt is az ellenzék miatt.
Végignézve azonban az eltelt kánaáni és ráadásul bajnoki időszakot, azt kell tapasztalnunk, hogy ha volt pénz, akkor sem adtak, szemben mindenféle fölösleges dologgal – egyházak és kék plakátok, propaganda és futball, stadionok meg templomok, és a többi és a többi -, sőt, mint láttuk, még a csokit is megzabálták, tehát egy brancs voltak a tanúbéli hóhér ítélete szerint, amihez csatlakozunk mi magunk is. Innen nézvést Gulyás Gergely szavai, amelyekkel az ellenzékre mutogat, és Brüsszelre, hogy végül is ő emelje meg a tanárok fizetését, kis, visszatetszést kelt bennünk, de nem túl nagyot, mert ismerjük a rendszert.
De még mennyire. Olyan nagy a mi szerencsénk, hogy a fiúk egyszerűen nem tudnak hibázni, a jóság és a bölcsesség, párosulva a szépséggel, ez az ő sajátjuk, velük és vezetésükkel az élet csodaszép, s ha nagy ritkán homokszem kerül az isteni gépezetbe, akkor Brüsszeltől indulva egyenes a bűnösök sora Sorostól Gyurcsányig. Csakhogy ez már rohadtul unalmas, illetve mellette még aljas is, amit mondanék másképp, de szűköcske a szókincsem a fideszisták jellemzésére. Egy hatalmas másra mutogatás az életük, amit másképpen kudarcnak írhatnánk le, és akkor lenne ám fenenagy csodálkozás és fogaknak csikorgatása.
És tudva azt, kies hazánk leszedált lakosságának zöme el is hiszi, amit ezektől hall, illetve látva, aki mégsem egészen hülye, de mégis rájuk szavaz, mert csak magára bír gondolni meg a házacskára, autócskára, mégsem nekik kell feltenni a kérdést, hogy jól érzik-e magukat a bőrükben. Gulyásnál kell érdeklődni, hogy szokott-e sírdogálni a párna szélét harapdálva esténként, miután szembe köpte magát, de választ erre sem kapnánk, illetve nem is remélünk. Sőt, voltaképp nem is érdekel egyáltalán, mert nem vagyunk mi a mindenható, hogy megverjük őt, megteszi azt a karma. Csigaként látjuk majd viszont hősünket, és jól lesz az úgy.
Vélemény, hozzászólás?