Üdvözlet az Orbán Művekből

Németh rezsifelelős szíve dalra fakadt. Könnyen tehette ezt, s andalodhatott a kora nyáron, amikor a madarak dalolnak, a nap süt, és felhők szállnak az égen, mert és ugyanis főnöke mindent elintézett helyette. Lesz extraporfit-különadó az imperialistáknak, jöhet az olaj a csövön, sőt, még Kirill pátriárkát sem üldözi vallásában Brüsszel. Az élet ettől annyira rózsaszínűen, vaníliaillatúan csodaszép, hogy Németh rezsifelelős trillázva élvezi. Láttuk őt már villanyoszlopon balettozni pár hete, ahol megmutatta a testében mélyen megbúvó bájokat, tegnap azonban az is kiderült, hogy a szíve arany, és kézírása is gyöngy, sőt, tulipánt rajzolni a táblára is remekül tud.

Németh rezsibiztosban egy stréber kisdiák veszett el, az a fajta, amelyik mindig megörvendezteti a tanárember kérges szívét, és valljuk meg, a miénk pedig pityereg meghatottságunkban, amint látjuk ezt a komoly, felelősségektől terhes embert a tábla előtt, amint, mint azt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, a szíve dalol neki és a lelke hárfázik az aranyomnak. Hogy miért is, arra visszatérünk a későbbiekben, miután kontextusba helyezzük a nyüves életünket, amihöz az szükséges, hogy vigyázó szemeinket egyetlenünkre, örökös és visszavonhatatlan miniszterelnökünkre vessük. Mert ő van ott minden kilométerkőnél, és ő mutatja az utat nekünk mindig is egyfolytában.

A törvények előkészítője, a rendeletek felelőse, aki névtelen hős és szemünknek ismeretlen, de szívünknek kedves nagyon is, meglepetéssel készül miniszterelnökünk, mi egyetlen örömünk számára és részére. Mégpedig azzal, hogy a bátrak elé terjesztik azt a javaslatot, miszerint mi egyetlen örömünk fizetését megemeljék, mégpedig több mint a duplájára, mert azt ő megérdemli nagyon. Az összeg most nem is igazán érdekes, mert ezzel is csak épp eléri kebelbéli cimborája, kollégiumi szobatársa, a házelnök elvtárs bérét, ami eddig szaros havi három és fél milla volt. Tegyük a szívünkre a kezünket, hogy ugyehogy jár ez, amikor minduntalan érettünk dolgoznak, és ezért nincs is irigység a mi szívünkben.

Gondolatok a fejünkben ellenben vannak. Hogy miért épp most vált aktuálissá mi egyetlen örömünk bérrendezése, hogy ránéztek az éves beszámolójára, más néven vagyonbevallás, amiből kiderült, alig is van valamije, félretenni nem tud, ruhára sem nagyon futja neki, mert mindig abban a redőzött (vö.: trottyos) gatyában jár és kel. S bár ugyan nem kizárólag ezzel hoz szégyent az ország fejére, de mégis, hogyan néz már ki. Ilyenek miatt vigye azt a pénzt, csak csupán fölmerül, hogy valóban kell-e neki, mert minek. A mi pénzünkből jár röpcsivel futballmeccsre, a mi pénzünkből cipelik a seggét páncélos autóval, és egyáltalán, az ország összes pénze az övé, hogy az sem biztos immár, van-e pénztárcája neki.

Mert minek. Azt csinál, amit csak akar. S hogy nem a levegőbe beszélek, arra bizonyság a tervezet megint, amelyik amellett, hogy mi egyetlen örömünk bérét megnyugtatóan rendezi, arról is rendelkezik, hogy a miniszterek bérét ezután a kedves vezető maga szabja meg. Nincs alsó és felső határ, voltaképp a törvény arról kíván szólni, hogy nincsen törvény, és mi egyetlen örömünk azt tesz, amit csak akar. Ez hivatalosan is vállalattá teszi az országot Orbán vezérigazgatóval az ormain, aki saját belátása szerint rendelkezik személyi és pénzügyi kérdésekben. Ez már nem is Fidesz részvénytársaság, ez már Orbán Művek. Eddig mindenféle szorzókkal állapították meg a csinovnyikok bérét, ezután pofára mennek a dolgok.

Ha nem is innentől és emiatt, de azt is tudjuk, hogy az Orbán Művekben a tanárok bérét is a vezérigazgató szava dönti el, másfelől nézve a dolgot, csak egy szavába kerülne, hogy a tanárok pénze is hasonlóan megnyugtatóan rendeződjék, mint az övé hamarosan, de tudjuk, nem fog. Mégpedig onnan tudjuk, hogy mondták nekik. Majd valamikor a távoli jövőben lesz valami, amit ugyan már tizenkét éve ígérnek, ám ma is újra csak a türelemre intésig jutottak, míg viszont és ellenben elvették a sztrájkjogukat, amit arra használhattak volna, hogy a segítségével több pénzt csikarhassanak ki. Nem fognak, és itt, mindezek után kúszik vissza a képbe Németh rezsifelelős és az ő daloló lelke.

Mert ahogyan képünkön is látszik, ott áll ő teljes valójában egy iskolai tábla előtt, amelyen balról egy csudálatos tulipán szerepel krétával odamajszolva, jobbról, mintha a rezsifelelős keze munkája volna, a gyöngybetűs felirat, miszerint „Isten éltesse a magyar pedagógusokat”. Nem tudtuk, hogy születésnapjuk van mind az összes magyar pedagógusoknak, mint ahogyan nincsen is. Viszont az van, hogy Németh rezsifelelős úgy is mint a kormány tagja, ezt nyújtja át a pedagógusoknak ajándokul, amivel ők kitörölhetik az arschukat. Minden külön értesítés helyett ehhöz tessenek pászítani mi egyetlen örömünk bérrendezését, és rá tetszenek jönni, hogy nincs miről beszélni. Hogy demagóg vagyok, meglehet, de másképpen itt nem megy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum