Németh rezsifelelős szíve dalra fakadt. Könnyen tehette ezt, s andalodhatott a kora nyáron, amikor a madarak dalolnak, a nap süt, és felhők szállnak az égen, mert és ugyanis főnöke mindent elintézett helyette. Lesz extraporfit-különadó az imperialistáknak, jöhet az olaj a csövön, sőt, még Kirill pátriárkát sem üldözi vallásában Brüsszel. Az élet ettől annyira rózsaszínűen, vaníliaillatúan csodaszép, hogy Németh rezsifelelős trillázva élvezi. Láttuk őt már villanyoszlopon balettozni pár hete, ahol megmutatta a testében mélyen megbúvó bájokat, tegnap azonban az is kiderült, hogy a szíve arany, és kézírása is gyöngy, sőt, tulipánt rajzolni a táblára is remekül tud.
Németh rezsibiztosban egy stréber kisdiák veszett el, az a fajta, amelyik mindig megörvendezteti a tanárember kérges szívét, és valljuk meg, a miénk pedig pityereg meghatottságunkban, amint látjuk ezt a komoly, felelősségektől terhes embert a tábla előtt, amint, mint azt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, a szíve dalol neki és a lelke hárfázik az aranyomnak. Hogy miért is, arra visszatérünk a későbbiekben, miután kontextusba helyezzük a nyüves életünket, amihöz az szükséges, hogy vigyázó szemeinket egyetlenünkre, örökös és visszavonhatatlan miniszterelnökünkre vessük. Mert ő van ott minden kilométerkőnél, és ő mutatja az utat nekünk mindig is egyfolytában.
A törvények előkészítője, a rendeletek felelőse, aki névtelen hős és szemünknek ismeretlen, de szívünknek kedves nagyon is, meglepetéssel készül miniszterelnökünk, mi egyetlen örömünk számára és részére. Mégpedig azzal, hogy a bátrak elé terjesztik azt a javaslatot, miszerint mi egyetlen örömünk fizetését megemeljék, mégpedig több mint a duplájára, mert azt ő megérdemli nagyon. Az összeg most nem is igazán érdekes, mert ezzel is csak épp eléri kebelbéli cimborája, kollégiumi szobatársa, a házelnök elvtárs bérét, ami eddig szaros havi három és fél milla volt. Tegyük a szívünkre a kezünket, hogy ugyehogy jár ez, amikor minduntalan érettünk dolgoznak, és ezért nincs is irigység a mi szívünkben.
Gondolatok a fejünkben ellenben vannak. Hogy miért épp most vált aktuálissá mi egyetlen örömünk bérrendezése, hogy ránéztek az éves beszámolójára, más néven vagyonbevallás, amiből kiderült, alig is van valamije, félretenni nem tud, ruhára sem nagyon futja neki, mert mindig abban a redőzött (vö.: trottyos) gatyában jár és kel. S bár ugyan nem kizárólag ezzel hoz szégyent az ország fejére, de mégis, hogyan néz már ki. Ilyenek miatt vigye azt a pénzt, csak csupán fölmerül, hogy valóban kell-e neki, mert minek. A mi pénzünkből jár röpcsivel futballmeccsre, a mi pénzünkből cipelik a seggét páncélos autóval, és egyáltalán, az ország összes pénze az övé, hogy az sem biztos immár, van-e pénztárcája neki.
Mert minek. Azt csinál, amit csak akar. S hogy nem a levegőbe beszélek, arra bizonyság a tervezet megint, amelyik amellett, hogy mi egyetlen örömünk bérét megnyugtatóan rendezi, arról is rendelkezik, hogy a miniszterek bérét ezután a kedves vezető maga szabja meg. Nincs alsó és felső határ, voltaképp a törvény arról kíván szólni, hogy nincsen törvény, és mi egyetlen örömünk azt tesz, amit csak akar. Ez hivatalosan is vállalattá teszi az országot Orbán vezérigazgatóval az ormain, aki saját belátása szerint rendelkezik személyi és pénzügyi kérdésekben. Ez már nem is Fidesz részvénytársaság, ez már Orbán Művek. Eddig mindenféle szorzókkal állapították meg a csinovnyikok bérét, ezután pofára mennek a dolgok.
Ha nem is innentől és emiatt, de azt is tudjuk, hogy az Orbán Művekben a tanárok bérét is a vezérigazgató szava dönti el, másfelől nézve a dolgot, csak egy szavába kerülne, hogy a tanárok pénze is hasonlóan megnyugtatóan rendeződjék, mint az övé hamarosan, de tudjuk, nem fog. Mégpedig onnan tudjuk, hogy mondták nekik. Majd valamikor a távoli jövőben lesz valami, amit ugyan már tizenkét éve ígérnek, ám ma is újra csak a türelemre intésig jutottak, míg viszont és ellenben elvették a sztrájkjogukat, amit arra használhattak volna, hogy a segítségével több pénzt csikarhassanak ki. Nem fognak, és itt, mindezek után kúszik vissza a képbe Németh rezsifelelős és az ő daloló lelke.
Mert ahogyan képünkön is látszik, ott áll ő teljes valójában egy iskolai tábla előtt, amelyen balról egy csudálatos tulipán szerepel krétával odamajszolva, jobbról, mintha a rezsifelelős keze munkája volna, a gyöngybetűs felirat, miszerint „Isten éltesse a magyar pedagógusokat”. Nem tudtuk, hogy születésnapjuk van mind az összes magyar pedagógusoknak, mint ahogyan nincsen is. Viszont az van, hogy Németh rezsifelelős úgy is mint a kormány tagja, ezt nyújtja át a pedagógusoknak ajándokul, amivel ők kitörölhetik az arschukat. Minden külön értesítés helyett ehhöz tessenek pászítani mi egyetlen örömünk bérrendezését, és rá tetszenek jönni, hogy nincs miről beszélni. Hogy demagóg vagyok, meglehet, de másképpen itt nem megy.
Vélemény, hozzászólás?