Pátriárka olajban

Volodimir Zelenszkij tegnap röviden összefoglalta az ukránok jelenkori történelmét, ami nem csak a mostani háború, hanem az is, amit már évek óta vívnak az oroszokkal. Mint mesélte, 2014 tavaszától 2022 elejéig, amikor a jelenlegi öldöklés elhatalmasodott, Ukrajnában több mint tizennégyezren haltak meg, másfél millió ember vált belső menekültté, és az oroszok negyvenháromezer négyzetkilométernyi terület fölött vették át az ellenőrzést. Ezzel a nyolcéves periódussal, és Putyin fél magyarországnyi hódításával nem is igazán foglalkozott senki, hogy igazán odafigyeljen a világ, mit művel minden oroszok atyja, a mostani népirtásnak kellett bekövetkeznie. De ma már legalább tenni is akarnak valamit azért, hogy megállítsák a gonoszt.

Ennek egyik eszköze az olajembargó, hogy a nagy orosz medve (bár mostanság rájuk nézve ez a kép nem igazán áll meg) ne folytathassa azt, amit elkezdett, és amit Zelenszkij elképesztő számokkal illusztrált a luxemburgi parlamentnek. „Az orosz csapatok 3620 településre vonultak be Ukrajnában, ebből 1017 már felszabadult, további 2603 viszont még nem. Jelenleg területünk mintegy húsz százaléka, közel 125 ezer négyzetkilométer a megszállók ellenőrzése alatt áll. Ez lényegesen nagyobb, mint a Benelux-államok területe együttvéve”. – Mesélte a csak színész, aki ezen a szemüvegen látja a világot az elképedt luxemburgiaknak érzékletesen. Ezek számok, mégpedig elképesztőek, ahogyan az is, hogy a front ezer kilométeren húzódik, és több tízezernyi a halott is.

Ezek tényleg számok, mégpedig iszonyatosak és elborzasztóak, ahogy ilyen információk birtokában Szijjártó külügyes is volt képes kiejteni a száján, hogy az ország (vö.: mimagyarok) energiaellátása szimpla matematikai képlet, „ideológiai megfogalmazásokkal, nyilatkozatokkal a házakat fűteni nem lehet, főzni nem lehet, ideológiai nyilatkozatokkal nem lehet a gazdaságokat működtetni”. Ezt az olajembargóról mesélte Azerbajdzsánban, de, hogy miért ott, és mi a jó francot keresett megint arrafelé, azt senki nem tudja. Mint láthatjuk, a fél világ az oroszok megállításával van elfoglalva, Szijjártó pedig Ázsiában matekozik, és a vallásszabadságot is ott élteti, mert megakadályozták Kirill pátriárka, a háborús uszító putyinbérenc megrendszabályozását.

Hová vezetne ez, jelentette ki Szijjártó a „Csengetett, Mylord” Mrs. Liptonjának stílusában, amivel a dráma, amiben élünk, még hatalmasabbnak mutatkozik. Magyarország ezek szerint matematikai alapon akadályozta volna meg az olajembargót, s ha már ez nem sikerült, akkor saját magának mentességet nyüszögött ki hazugságokkal. Az Adria vezetékről, annak átalakításáról, a költségekről, egy igaz szavuk nem volt, mint ahogyan nincsen sohasem. Orbánnak jól jön a különutas olcsó olaj, de, hogy miért, azzal az egész művelt világ tisztában van. Azzal jelesül, hogy a mimagyarok miniszterelnöke talán boltolni szeretne az olcsó olajjal és annak termékeivel, miközben az országra és pláne Kirill pátriárkára mutogat. Orbánt már egyenesen árulónak tartják, és mi is ismerünk hasonlót történelmünkből.

„…Szószegők lettünk…A gazemberek oldalára álltunk…Hullarablók leszünk…A legpocsékabb nemzet…” – Emlékszünk, miket írt Teleki Pál Orbán és rendszere idoljának, nagyméltóságú Horthy Miklósnak, és valahogyan így vagyunk most is ezzel, csak egy a különbség, hogy Szijjártó szerint mindez matematika. S ha már a sanda gyanú fölmerült, hogy Orbán az ukránok vérén akarna nyerészkedni, emlékezzünk arra, hogy a járvány alatt a saját népével is megtette ugyanezt (lélegeztetők, vakcinák, maszkok), tehát miért viselkedne másképp, ha másutt halnak az emberek. Ezek a folyamatok vannak itthon előadva nemzetmentő győzelemként, és csodálkozunk, ha kiköpnek mögöttünk, vagy a horvát étteremben kiírják, hogy magyarokat nem szolgálnak ki. Ide jutottunk.

Zelenszkij mesélt még a luxemburgiaknak Mariupolról, „ahol a háború előtt mintegy félmillióan éltek, ott most felperzselt romok vannak. És még mindig nem tudjuk pontosan, hány embert öltek meg a megszállók. Minimum több tízezret, valamivel kevesebb mint száz nap alatt”. Az ukrán lesajnált „színészt” állva tapsolták meg az élet színházában, mint ahogyan mindenfelé ezt kapja, Orbánról pedig mindenkinek megvan a maga véleménye, egy szóba sűrítve: áruló. És ugyan csodálkozni lehet, de ugyanakkor mindezek után egyenes a következmény, hogy az osztrák közszolgálati televízió egyik ügyvezetője Facebook posztjában azt írta, hogy Orbán szívinfarktusa „tisztességes dolog” lenne. Hogy ez amúgy komilfó vagy sem, az most nem érdekes. Most az az állapotban meglévő baj, hogy ide jutottunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum