Harmincezer kis fasiszta

Tegnap a magyari futballisták legyőzték az angolokat, ami csoda már hatvan éve nem történt meg velük. Éppen ezért, akinek a kajla élet ezen aspektusa tűnik a legfontosabbnak, úgy érezte, hogy ettől csűrdöngölnie kell meg cigánykereket hányni. Leszopnia magát valamely vendéglátó műintézményben, a téren álló szökőkútban megfürödni, és minden olyat tenni, amitől úgy érezheti, hogy az éjszaka soha nem ér véget. Ez a győzelem – amit a magyariak olasz kapitánya azért a helyén kezelt, kijelentve, hogy a láblabda azért csudálatos sportág, mert abban nem mindig a jobbik győz – kis időre még jobban felhorgasztotta a nagy és hatalmas nacionalizmust, a kedves vezető ki is jelentette, akkora nagy diadal volt ez, hogy a holdról is látszott. Még mindig kerek a holdlakók szeme tőle.

A nemzetvezető ilyenkor szokott tömör indoklást adni a budija tövében épült stadionra és a futballba pumpált ezermilliárdokra, amikor ilyeneket jelent ki: „naugye”. Ebben sűrítve benne van az ő örök igaza és fölöttünk, porbafingókon állása, amikor az orrunk alá dörgöli, hogy mi ehhez nem érthetünk, ő azonban igen. Hogy mindezt már régóta tudja, amióta harminc éve jár repülővel futballmeccsre mindig, összefoglalva tehát a naugyéban kifejeződő lesajnáló életigazságot, ami hajaz a „boldogkarácsonyt”-ra, összességében tehát azt mondja nekünk, hogy akár be is kaphatjuk. Ezt azonban nem szívesen tennénk különféle okok miatt, innentől viszont magát a láblabdát mint művészetet és magas rangú filozófiát odahagyjuk, viszont azt nézzük meg, mi történt tegnap megint az örve alatt.

Előzménye is volt a világraszóló diadalnak ugyanis. Mégpedig az, hogy az UEFA büntetése miatt – amit azért mért a mimagyarokra, mert korábban rasszistáskodtak és mindenféle mocskot műveltek – a meccsnek zárt kapusnak kellett volna lennie. A szabályok azonban megengedik, hogy a kitiltott ordenáré felnőttek helyett tizennégy év alatti gyerekek legyenek ott. Arra gondolnak tán a hülye UEFA-ban, hogy a kis magyari szarosok vidáman és boldogan nézik a világhíres láblabdásokat, derűs szívvel és tiszta lélekkel, tehát tőlük nem várható, hogy olyan állatként viselkednek, mint atyáik és nagyatyáik. Sőt, anyáik és nagyanyáik. Az MLSZ élt is a kiskapuval, és harmincezer kis hugyost ültetett le a stadionba meccset nézni, ami lehet, hogy jó idea a világ boldogabbik felében, ámde nem Neriában.

Az angolok provokálták őket ugyanis. Mind a harmincezer gyereket provokálták a viselkedésükkel, ahogyan egy korábbi hasonló eset alkalmával a kedves vezető megfogalmazta a tényállást. Az angolok letérdeltek a meccs előtt, mint ahogyan egy éve az írek cukkolták hasonképp a magyari szurkolók lelkét és szívét. Érdekes dolog ez a meccs előtti térdre rogyás, amely gesztus kiállás a kisebbségek mellett, legyenek azok bármineműek is, voltaképp állásfoglalás a kirekesztés ellen, amit jó érzésű ember ha esetleg nem is helyesel, de elfogad, ha viszont együtt is ért a térdeplés tartalmával mint szimbólummal, még netán meg is tapsol. Neria, sajnálatosan közkeletűbb nevén Magyarország azonban nem az a hely az univerzumban, ahol ilyesmi előfordulna.

Összefoglalva a tegnapi történéseket: a rasszizmus miatt kitiltott szurkolók helyére beengedett gyerekek ugyanúgy viselkedtek mint a nagyok, a térdeplő angol játékosokat pfújolták és fütyülték. Így a nagyvilágban nem a holdról is látszó győzelmünk híre terjed el -mert azt a helyén kezelik, nem úgy, mintha a mimagyarok az egész nagy Brit Birodalmat taposták volna a sárba a tankjaikkal (emlékezzünk olasz kapitányunk józanságára). Hanem a klubban, ahol tényleg egyáltalán nincs helyünk már, az terjed el, hogy harmincezer kis magyar gyermek pfújolta és fütyölte az angolok kisebbségekért kiálló gesztusát. Szégyenünk nagy valószínűséggel túléli az övékét, mert a pfújolók és fütyülők bizonyára meg vannak győződve az igazukról, és arról, hogy helyesen cselekedtek.

És viszont gyerekek, és ezt kellene valahogyan összerakni. Eljöttek ők a meccsre egyfajta kultúrával és neveltetéssel, a szakkörön lövöldözéssel és hazafias oktatással a hónuk alatt, mindennapos testneveléssel meg a hittannal, az egész nagy keresztény országgal a hátuk megett. Hogy a stadionban vezényeltek nekik, miszerint pfújolni kell és fütyölni, vagy a neveltetésükből fakadóan ösztönösen cselekedtek így, az a nagyvilágban rólunk terjedő kép minőségén nem ront és nem javít. Tudomásul veszik, hogy ezek ilyenek, nem véletlenül választották meg negyedjére is kétharmaddal az Európában mindenütt megvetett Orbánt. Magyarok, mondják legyintve rólunk a klubban, ahonnan előbb-utóbb már biztosan kiraknak, ami viszont a pfújolókat, fütyülőket és drága szüleiket egyáltalán nem érdekli.

Ők így vannak otthon ebben az országban, így lakják be nekünk. Az Origo nevű tudományos szaklap is ráröpült az incidensre külön is felhívva a figyelmet az angol válogatott csapatkapitányának szivárványos karszalagjára, amit szintén provokációnak nevezett. Ilyen volt az is, amikor Németországban festették szivárványosra a stadiont, és az egész közönség is annyira szivárványos volt, hogy a kedves vezető el sem ment oda, mint emlékezhetünk. Hogy miért cukkolnak minket mindenütt, annak magyarázatán sokat nem kell tűnődni, azzal óbégatja tele a sajtót a Fidesz. Ellenben az már érdekesebb, hogy ezen a meccsen, ahol harmincezer kis fasiszta keltette hírünket a világban, a kedves vezető természetesen ott volt, és természetesen jól is érezte magát. Élvezhette tizenkét éves hatalmának gyümölcsét a pfújoló ifjakban. A rend helyreállott.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
9 hozzászólás “Harmincezer kis fasiszta
  1. polyvitaplex szerint:

    Így volt kerek a nap, Ukrajna elleni tüntetéssel és Kövér mondataival Zelenszkij pszichéjéről (bagoly mondja), egész napos nemzeti összetartozással az állami tévében, este meccs.
    Az lett volna a csoda, ha senki sem fütyül, annyira mélyen bennünk van a mindenféle komplexus, fóbia és utálat, le van rakódva, mint a guanó.

  2. hj szerint:

    Ezt a jelenetet már láttuk a Kabaré című filmben, ahol a náci utánpótlás ugyanilyen szépen zengte.

  3. miki1950 szerint:

    Igen, a rend helyreállott.
    De nem csak a focipályán a kisfaszisták képében, hanem a rogán et. alá tartozó politikai rendőrség rákosi időket idéző helyreállításának reális képében is.
    A megszüntetve megőrzés hegeli agymenése orbán -rogán gyakorlatában ezennel bizonyítást nyert.

  4. szemlélő szerint:

    Mindennapi ellenségünk ad meg urunk örök vezérünk.Brüsszel, stb után a másságot sem szabad tűrni. Business as usual in Hungary.

  5. Yeti szerint:

    Kedves Rezeda!

    A gyerek nem fasiszta, nem kommunista, hanem gyerek!
    A felnőtteknek kiszolgáltatva azt teszi amire biztatják/kényszerítik.
    Természetesen a rendszeres sulykolással azzá nevelhető, amivé akarják. Többségük az lesz, amit elvárnak tőle.
    De most még gyerek! Szülei, nevelői bárkik is legyenek.

    • miki1950 szerint:

      A gyerekkor az ember legfogékonyabb korszaka.
      Az (át)nevelést nem lehet elég korán elkezdeni.
      Kollektív munka.
      Egyes szülők és pedagógusok, valamint az orbáni erőszakos tudatformálás együttes ténykedésének az “eredménye “.

    • Anarchista szerint:

      A National Geographix Cahnnel-en van egy dokumentum film. Az angol címe Hitler’s teen killers (Hitler tizenéves gyilkosai). A Hitler Jugend-ből 20000 16 – 17 éves fiút toboroztak a az SS-be. Egy egyéves kiképzés után be is vetették őket… Ezzel tönkre is tették őket örökre. Azon túlmenően, hogy háborús bűnöket követtek el, egész életükre nyomorult emberek lettek. Már akik túlélték. Néhányan még életben voltak a film elkészültekor és meg is szólalnak benne. Nézd meg a filmet ha tudod. Elvileg igazad van a gyerek az gyerek. De az, hogy milyen felnőtt lesz az már egészen korán eldől.
      Ezekkel a stadionban őrjöngő srácokkal, majd találkozunk felnőttként is. Lehet, hogy pár év múlva, ha mégis fellázad ez a nép a zsarnokság ellen, néhányan ott lesznek a géppuska mögött, amiből a tömegbe lőnek vagy a keretlegények között akik az ellenzékieket kínozzák a börtönben. Legalábbis a történelmi példák ezt valószínűsítik.

  6. Jane Doe szerint:

    Tegnap bizonyságot nyert, hogy ebben a qrva országban nem csak a tanároknak kell letétbe helyezniük a felmondásukat, de azoknak a szülőknek is meg kell írni a családból való felmondásukat – gyereknevelésre alkalmatlanság miatt – akik odaengedték a csemetéjüket közjószágnak a stadion nevű szentélybe, ahol is a Gazda gyönyörködhetett bennük és az általa létrehozott műben.
    “Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” – A magyar ember tragédiája, hogy nem gondolja át, nem is érdekli talán, hogy mit jelent: “ENGEDJÉTEK HOZZÁM A KISDEDEKET”…

  7. remete szerint:

    Az agymosás fejlődéstörténete szerint nem lenne kapitalizmus/szocializmus kereszténység nélkül. Hogyan is hinnénk el, hogy egy darab műa. kártyán van a vagyonunk, ha nem hittek volna eleink Krisztus és Tsai erre-arra kallódó ereklyéinek varázserejében. A mai téveszmékbe merülést is jó, ha idejében indítják: jelent az valamit az én életemben, hogy kik, mikor, hol, hányan kergetnek egy darab sűrített levegővel töltött bőrdarabot? A körítéshez kapható mindenféle csecsebecse, tetoválás és hasonló hülyeségek. A kapitalizmus köszöni, jól el lesz a köv. generációval is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum