Magas ló

Van, ami nem változik, egy bizonyos aspektusból pedig – hogy már tizenkét éve ülünk a ganyéban, és négy esztendeig még biztosan fogunk – szinte öröknek tetszik. Ez pedig Szijjártó, az ő kommunikációja, ami azonban a Fideszé is egészen. Csak úgy elalélva, mintegy a ránk váró pokol egyik elemeként sóhajtottam meg a sejtést, hogy ezeknek mekkora lesz a pofájuk a választás után, hogy milyen hatalmasra növekszik az egójuk és az eget beborító arcuk, és nem is kellett sokáig várni, hogy igazam legyen, s bár ne lett volna az. Külügyminiszterünk mellén az orosz hűségkitüntetéssel szólt be az Uniónak (Prüsszel), hogy szálljon le a magas lóról, illetve elég a nagyképű nyilatkozatokból, és vegye fel tagnak a putyinbarát Szerbiát, mert a magyar kormány óhaja ez.

Főleg – tette hozzá a mi jachtos emberünk, és toppantott nagyot –, ilyen választási eredmény után tegye ezt az Unió (Prüsszel), aki ellen Szijártó főnöke, ez az Orbán nevű már a választás és sajnálatos nagyarányú győzelem után harcot hirdetett megint, hozzá téve – és ezzel a pöcegödör aljára kalibrálva magát ismét és újra –, hogy egyúttal Zelenszkijt is legyőzte. Mindezzel csak a szellemi és morális környezetet festettem le újra és megint, mintegy kiindulási nívóként az elkövetkező négy évre. Hogy honnan kezdenek el süllyedni újra, bár már annyiszor tételeztük, hogy lejjebb nem lehet, de mindig sikerült. Ebből a szempontból Magyarország jobban teljesít, nincs az a mélység, amit megcélozni ne tudna, és el ne érné.

A Mariana-árok kutyatöke ezekhez képest, amit minden nap bírnak bizonyítani. Szijjártó egyébként azt is bejelentette, hogy kies hazánk a romokban álló költségvetéséből gazdaságfejlesztési programot indít a boszniai Szerb Köztársaságban harmincmillió euró értékben. Ismerjük ezeket a programokat, ezeknek fő célja az orbánizmus terjesztése más országokban, valamint a lopás. Ilyen eddig is volt, csak eddig volt pénz rá, ami most nagy valószínűséggel nem lesz. Mert és ugyanis Szijjártó reggel kakaskodott a futsalos tarajával, míg Ursula von der Leyen úgy dél körül jelentette be, hogy megindítják a jogállamiság eljárást Magyarország ellen, ami azt hozhatja magával, hogy nem lesz pénz, amit átutalhatnának Mészáros számlájára.

Illetve másra sem nagyon. Orbán tehát kitörölheti a seggét a pénzt kunyeráló levelével, mert egy dolog kiderült, itthon választást ugyan lehet nyeri, de attól még a megítélésük a nagyvilágban egy szemernyit sem változik, s ami az, hogy a Fidesz – és az általa agyban leuralt ország – nem való a kultúrnépek közé. S ami a legszomorúbb ránk nézvést egyéni sorsunk tragédiája mellett, az az, hogy most már nem mutogathatunk – mint eddig –, hogy mi nem vagyunk ezek, minket tessenek másképp kezelni és más szemüvegen nézni. Mert mi vagyunk azok ugyanis a kultúrnépek szemében akik így vagy úgy, de negyedszer is megválasztották ezeket. Ott voltunk a kasszánál, eljöttünk tőle (távoztunk), reklamációnak helye nincs. (Magyar, ne lopj! – mint emlékezhetünk.)

Eddig is kettészakadtak a dolgok, most már recsegve hasadnak, ami van a Kárpátok alatt, s aközött, ahogyan mindezt nézik odakintről. A magyar jogállamiságért felelős európai parlamenti jelentéstevő, Gwendoline Delbos-Corfield értékelte a magyar választást, amely szerinte szabad volt, igazságos viszont nem. Újat nem mondott a jelentéstévő, mi is tudtuk, ők is tudták, hogy ez a hely ilyen. Ám és azonban el is jött kies hazánkba Gwendoline Delbos-Corfield asszony, járt-kelt az avas szagú országban, és egészen elképedt a mimagyarok morális és intellektuális állapotán, amikor elképedve jelentette ki: „Egy hülye science fiction világra hasonlít, amit néhány magyar Európáról gondol”. Tehát helyre lettünk téve.

És bár nagyon jól tudjuk, nem tartozunk az általános képbe mi, akik nem szavaztunk ezekre, mint följebb sóhajtottam, a kép elterült, kiteljesedett mintegy, és országunk úgy jelenik meg most már a nagyvilág szemében, mint degeneráltak gyülekezete, a hely, ahol a nyereg alatt puhítják a húst még mindig, és hátrafelé nyilaznak. Ez ellen tehetetlenek vagyunk, negyedszer is megválasztva Orbánt – és már az is mindegy, hogyan –, rajtunk van a stigma: magyar. És ennél lehangolóbb nincsen és nem is lehet. Mert ezt erősíti, hogy amint láttuk, Szijjártó csörtet a klubban, tör, zúz, és ránk mutogat, hogy mi akarjuk, hogy ő ilyen legyen. Akarja a rosseb, csak korpa közé keveredve felfaltak minket a disznók. Szevasz, röfi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum