Bírósági ítélet, kontra rendeleti kormányzás

Két éve lesz velünk a járvány hamarosan, és két éve folyik a titkolózó maszatolás arról, kormányunk és pártunk mit miért tesz, vagy nem tesz meg egyáltalán ezzel kapcsolatban. Amiről nem tudunk, az nem fáj, ha valami kiderül, az lerántja a leplet a tehetetlen aljasságról. Ilyen hosszú idő után derült ki, minden bizonnyal tudta kormányunk, olyan lélegeztetőket vásárol ipari mennyiségben, amelyekről már akkor ismert volt, hogy nem alkalmasak intenzív kezelésre, egyáltalán kórházi alkalmazásra sem. Mi több, életveszélyesek. Százhetvennyolc milliárd azonban már a Fidesznek is nagy pénz, nem holmi nokiás doboz vagy nejlonzacskó (vö: Völner), ezért már fájós derékkal is lehajol az ember. És le is hajoltak.

Mindezzel a lopáson túl még az az apró baj van, hogy ezekkel a kínai csodákkal akár az emberek életét is veszélyeztethetik, ahogyan az a magyari beszerzés előtt brit és kolumbiai tapasztalatokból és jelentésekből kiderült. Innen nézvést kész szerencse, hogy ezek a masinák javarészt raktárban rohadnak, illetve Szijjártó osztogatja nagylelkűségünk jeléül boldog boldogtalannak. De már ez a Mikulás szerep is bedugult, a zöm marad a raktárban, ami fideszi szempontból megint nem nagy baj, mert még a raktározáson is keres valamelyik haver. A lélegeztetőgép biznisz tehát teljesen ki van maxolva, mint annak idején Deutsch beléptető kapui. Ebből is látszik, a módszer nem új, csak a léptékek változnak.

Előbb-utóbb a napot is lelopják az égről, és nem lesz mi süsse és melengesse a kedves vezető hasát. Ma amúgy is járványnapot tartunk, aminek tükrében a mocsok mintegy felragyog, és teljes pompájában kivirágzik. Hogy a lélegeztetők nem kerültek a kórházakba, az a fentiek fényében külön öröm, de akár kerülhettek is volna, akkor sem tudnánk meg róluk semmit soha. Megtapasztaltuk ismét a jogállam orbáni működését, amikor őszentsége szarik a bírósági ítéletre, azt be nem tartja, sőt, most már odáig is eljutott, hogy azt egy rendelettel felülírja, mert ezt is megteheti. Másrészről kiderül, mire nem jó a rendeleti kormányzás: mindenre, nem csoda hát, ha egyetlenünk oly görcsösen ragaszkodik hozzá.

Közel két éve nem tudjuk, mi folyik a kórházakban, hogyan küzdenek a kórral ott, mert a sajtót – legalábbis annak nem Orbánhoz tartozó vékonyka szeletét – oda be nem engedik, vagy egyenesen kitiltják. Most mondta ki a bíróság ítélete, hogy az Emmi (Kásler birodalma) jogszerűtlenül utasította ki a sajtót a kórházakból, Kásler a koszos körmével ilyenekről nem dönthet, az a kórházigazgatók jog-, és hatásköre. Ezen a ponton luk keletkezett a tagadás és hazugság monolit falán, s bár könnyű megfélemlíteni a kórházigazgatókat, hogy azt tegyék, amit diktálnak nekik, de mindig akadhatnak partizánok. Elhajló alakok, vagy olyanok, akiknek nem rohadt el a lelke, és netán beengedik azt a nyüves sajtót a kórházba.

Hogy ennek beláthatatlan következményei lennének-e, nem tudható, jobb azonban a bajt megelőzni – gondolta a NER, és gondolta Orbán, így nosza, egy rendelettel felülírták, kikerülték a bíróság ítéletét azt foglalva utasításba, jól van, akkor nem Kásler dönt a renitens sajtó kitiltásáról, hanem az operatív törzs. Nyunyó néni, akinek nincsen erre jobb szövege. Megkérdeznénk ma is és újólag Varga Judit nacsasszonyt, hogy ez a módi szerepel-e a jogállamiság kézikönyvében amit nem talál, vagy mit tanult az oskolában illetve fogalmazóként, minek nevezik azt, amikor keresztbe leszarják a bíróság ítéletét, vagy rendelettel írják fölül, esetleg kerülik ki azt. Innen nézvést a tanárok még jól is jártak, mert esetükben is egy ítélettel van a baj.

A bíróság kimondta ugyanis, hogy a hétfői sztrájk jogszerű volt. Az Emmi (már megint Kásler cége) azonban nagyon szeretné megbüntetni a sztrájkoló tanerőket, ezért megfellebbezte a bíróság ítéletét, és most várakozik. Úgy látszik, ez az ügy kevésbé fontos, mint a kórházi titkok, ezért választotta a minisztérium ezt a döcögős utat, holott alkottathatott volna Orbánnal egy rendeletet arról is, hogy a tanárok mind bűnösek, noch dazu, mindet elevenen kell megégetni, hogy megmeneküljön a lelkük. Olybá tűnik, mintha tréfába hajlítanám a rémálmot, de ilyen szándékom nincsen nekem egyáltalán. Csak azt rögzítettem sokadszor szomorúan, hogy nem létezik olyan isteni, emberi törvény (ítélet), amit ezek magukra kötelezőnek tartanának. Azt hiszik, övék a világ.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum