Csípős, de csendes hétvégénk volt, Neria keleti-déli tájékain havazott. Mért ne havazott volna, hiszen tél van. Szolnoknál feltűnt a népeket napok óta lázban tartó fekete párduc, aki szinte szellemként közlekedik ide, s oda, vizsgálják a lába nyomát, hogy igazi-e. De senkinek az eszébe sem jutott, hogy Bagira ő, aki keresi a Maugliját, hogy a mese az életünkbe költözött, mert mi ilyen megátalkodottak vagyunk. Hogy csak a pénz, csak az Orbán. Kiölték belőlünk a gyereket és a csodát. Nyugaton nem volt hó, az itteniek melankolikusan néztek ki a szürkén laffogó felhőkre, és azon tűnődtek a nagy spleenben, hogy most már soha nem történik semmi ebben a földi életben.
Ugyanis nagyjaink is vackukba húzódtak. Varga J. nem okádott az Unióra, Orbán V. nem állt elő egy dedós mondókával, Rétvári B. sem magyarázta a nyugdíjasoknak, hogy ez világ a lehető legjobb minden elképzelhető közül, és még Semjén Zs. sem nyújtott be éjszaka egy nyomorultul aljas törvényjavaslatot sem. Állni látszott az idő, bár a szekér haladt. Mondom, lapossá terült az élet, és csak nyomokban lehetett fölfedezni benne, hogy itt valami egyáltalán van, illetve lesz, pedig mennyirehogy. Megszólalt először a hírekben az Európai Külkapcsolatok Tanácsa, akinek/minek eleddig a hírét sem hallotta az ember, aki azt hitte, hogy mindent ismer, de ilyen organizmus nincsen a földön.
Az Európai Külkapcsolatok Tanácsának nagyon hivatalos neve van, a csípős, havas és spleenes hétvégén azonban akárha Nostradamus, elkezdett a jövőbe látni erősen, és elibénk tárta, amit az üveggömbjéből kiolvasott. Közben megigazította a színes kendőjét, és meredten lesett ránk a fekete macskája. Ők ketten azt tudatták velünk a félhomályban, hogy Orbán tavasszal elveszíti a választást, ámde hatalmon marad. Mindebből az értő elemzők kristálytiszta logikával azt vonták le, hogy a vereség után ez a mi jótevőnk görcsösen fog ragaszkodni a trónusához, ebből fakadólag pedig vigyázó szemüket Kazahsztánra vetették, mint türk forgatókönyv.
Nem kell ehhez túlképzett elemzőnek lenni, a sarki kocsma politológusai is tudják, hogy ez a szcéna egyáltalán nem elképzelhetetlen. Csíráit, a bimbódzását mintegy láttuk már a hídfoglalásokban, a tér széthugyozásában és a tévé székházának ostromában, ami eseményeknek épp Orbán V. ágyazott meg puha párnával, midőn kiadta a jelszót, miszerint a haza nem lehet ellenzékben. És ez az ő – és minden békemenetelős fanatikus – szemében ma is érvényes, és még csak a tavasszal lesz igaz teljesen. Ilyen emlékek és jövőképek szivárogtak alá a szürke fellegekből, míg keleten-délen havazott, és a párduc tartotta izgalomban a bulvárhoz szokott bávatagokat egészen.
Igen ám, de eddig is el kellene jutni, és még az sem bizonyos. Másodjára ugyanis a csontlegós tízparancsolatos Kásler M. osztotta meg velünk lelkének éjfekete tartalmát, midőn a járványról nyilatkozott megengedőleg. Napi kétszáz halottal számol az, akinek életet kellene mentenie, de már az imáról is lemondott ezek szerint. Úgy számol miniszterünk, hogy Neriában a nyüves járvány ötödik hulláma május elsejéig fog tartani. És ez nem azért érdekes, mert aztán aznap sörrel és virslivel felvonulva – plusz lufi – ünnepeljük a vészek múltát, hanem mert addig áprilisban választani is kellene, ami felszabadító aktus ím, akár veszélybe is kerülhet, ha nem vigyázunk.
Volt már erre utaló mondat és magatartás már magától a kedves vezetőtől is, amikor abbéli reményének adott hangot, hogy a járvány nem tesz be ennek a mi fenemód demokratikus eseményünknek, és a hangjában benne volt, hogy nem lenne egészen ellenére a dolog. Mert minden csak a számokon múlik, az osztogatás és a választás sorsa is. Innen nézve az is teljesen világos és egyértelmű, miért lengik be nagy titkok a járványügyi adatokat. Hogy érdemi információt alig is tudhat meg az avatatlan, hiszen végül is, annyit mondanak, amennyit akarnak, ez az egész egy nagy járványügyi dugócska, hogy kinek mennyi érme van a kezében, azt senki sem tudja.
A május szép hónap. Romantikus lelkeknek talán a legszebb mind közül, ahogyan várják, hogy az éjjel rászálljanak a fákra mint kis lepkék, a levelek. Ilyképp reményekkel telve lehetne várni az eljövetelét, az élet és a NER azonban az ilyen elteltségeknek helyet nem enged ebben az évben, mert, hogy akkor mi lesz, azt senki nem tudja, hacsak nem a Fidesz boszorkánykonyhája. Ami pedig abban szerepel, annak jó vége sosincs, így hát, ne várd a május, kedvesem. Ilyen édesbús melódiák nincsenek lelkükben mint rőzsedalok, erre jutott az ember, aki azt hitte, mindent tud a tajtékos ég alatt. A párduc pedig még mindig keresi az ő Maugliját.
Vélemény, hozzászólás?