Orbán, és az élire vasalt ország

Jól ébredt a kedves vezető szombaton. Kellemesen meleg volt a paplan alatt, a gyomra sem rendetlenkedett, a zsíros böfögést szódabikarbónával fojtotta le az este, így azon kezdett tűnődni nagyot nyújtózva, mit is üzenjen az ő népének kellően magvasat így az ünnepek után. A Mikulást, kisjézust és mind az összes aprószenteket már eljátszotta, kinézve a jégvirágos ablakon látta, hogy Magyarország előre megy nem hátra. Úgy suhant az űrben Magyarország, mint valami csillagrakéta szupergyújtással, amikor a galaxisok a sebességtől tésztává nyúlnak, és megszűnik a tér.

Körülnézett a paplan alól a kedves vezető, látta a félhomályban a sarokba állított kevlármellényt, az amúgy trottyos szárú gatyája is kisimulva feküdt a szék hátán, cipői párhuzamosan alatta, az aktuális nyakkendő is élire vasalva pihent. Felfedezte a rendet a rendetlenségben, így született meg a fejében az aznapi evangélium, amit szeretett népe elé tár a Facebookon, s ami ez: „Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország”. Ez a suta közlendő jutott az eszébe, ízlelgette, csócsálgatta, s amikor már savanyúan böfögött föl félig emésztetten, kiokádta mielénk.

És most itt fekszik egy zavaros és bűzös tócsa formájában arra sarkallva az embert, hogy megfejtse, mit is akart mondani a költő, amikor voltaképp semmit sem. Ideplaccsantott valamit. Orbán viszont mindeközben a rendelésünkön fekszik a a pamlagon csukott szemmel, így törnek fel belőle a képzetek. És mi jó doktorbácsihoz méltón, szemüvegesen és szakállasan fejtjük meg lelkének torzulásait, amik viszont hatalmasak. Nem kellett volna, hogy fasiszta pszichopata legyen a gyerekkori verések miatt, mégis az lett, kaphatott volna villanyvasutat de nem kapott, futballozhatott volna, nem tudott.

Nem szereti a pocakos tábornokokat mint emlékezhetünk, mert kilóg a hasuk a sorból. Nem bírja el a más véleményt, mert vitatkozni rendetlenség. Milyen jó is az, megálmodni valamit, amit Semjén éjszaka törvénytervezet formájában benyújt, délelőtt a bátor harminchármak megszavazzák, estére már alá is írja a schmittádernovák. Ez igen, ez ügymenet, a fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk, a krumplileves pedig legyen krumplileves, ahogyan Magyarország előre megy, nem hátra. Rákositól Kádárig terjed a rend, megspékelve Horthy különítményeseivel mint Kubatov-kopaszok.

Katonák az utcákon és a kórházakban, kórházparancsnokok, iskolarendőrök, drótkerítés, GYODA, alaptörvény asztala, nemzeti hitvallás, ötszáz újság ugyanazzal az interjúval karácsonyra, haptákban álló operatív törzs, háton cipelt libernyákok, békemenet, és az élettől leválasztott kedves vezető, aki már rég nem találkozott igazi választóval, hanem csak neki tenyésztett szavazóval. Mint ahogyan újságíróval sem. A rendetlenség elől függöny mögé bújik, ha valami kellemetlen lehet, oda el nem megy. Az erkélyen fogadja a kiválasztottakat, az élet és az ország messzire van.

Elnézem a beteget itt a pamlagon, aki valamikor a kollégiumban eldöntötte, hogy gazember lesz, és a fogadalmát állja is, csak beleőrült. Jujj, jön a birnami erdő, odakint szivárvány van, színes ruhájú és színes bőrű emberek, eszmék és hitek sokasága, sok a tábor, sok a zászló, felhők szállnak az égen irányítás nélkül. Hát hova vezet ez, mi lesz, ha nincs nagy, közös vezérlő eszme, mindenki azt gondol, amit csak akar, élnek, mint az állatok, vagy épp, mint az emberek. Az ilyeneknek nem lehet kiáltani, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, az ilyenek leszarják a dakota közmondásokat.

„Most az európai nagy rendezetlenségben egy rendezett ország van. Ez Magyarország.” Itt tartunk, illetve itt tart Orbán Viktor egyedfejlődésében, ideológiai zűrzavarában, amikor igazi vezérlő eszméje sohasem volt. Minden álca volt és hamisság ma is, a liberalizmus, a polgárság, a kereszténység, semmi sincs, csak az ego. Szállnak ki a gőzök a fejéből a pamlagon, egy, kettő, három, Orbán Viktor a legnagyobb a világon, a tyúkszaros udvartól az univerzum trónusáig. És csak most látom magam is, ahogyan fekszik a pamlagon, duci kis ujjai lógnak bele a csordultig telt éjjeli edénybe.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Orbán, és az élire vasalt ország
  1. Jane Doe szerint:

    Ha Svájcról jut valakinek az eszébe az élire vasalt ország, esetleg megfontolandó, vagy egyetértő hümmögéssel bólinthatunk. Esetleg.
    De ez? – ez itt, amiben élünk, már ha ez élet egyáltalán, vagy csak létállapot…
    Ez itt Európa egyik legszegényebb, de bizonyítottan a legkorruptabb, lezüllesztett, lerongyolt, lenézett-lesajnált hátsó udvara a közösségnek, ha ugyan még bent vagyunk a klubban. A keleti vakcinákkal kondicionált populáció egészségi (vagy betegségi) állapota visszaigazolja a keleti diktatúrákhoz konvergálást, a benn-is-vagyok-kinn-is-vagyok hintapolitikát.
    Méghogy rendezett, élére vasalt ország! – Lófaszt, mama!- hogy klasszikust idézzek.
    Nem akarok (nem is fogok) cigányozni, nem szokásom, de a minúr delirálásáról a Nagyidai cigányok örökzöldje juthat csak eszembe, mint az oktondi hetvenkedés netovábbja: “Volna puskaporunk, tudom megbánnátok!…”

  2. Yeti szerint:

    Egy bites aggyal felfoghatatlan az entrópia.
    Minél változatosabb a világ, annál több információ kell a leírásához.
    Nem, nem a Pegasus erre a megfelelő eszköz.
    Afféle hatalom iparos módon próbálja előállítani a Prokrusztész megfelelőséget. Az a biztos, ami le van vágva.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!