Egészen eddig annyira ostoba voltam, hogy olyan tévképzetekben éltem, miszerint egy külügyminiszter legalább nyitott és érdeklődő azon országok iránt, amelyekben, azokkal együtt vagy akár ellenükre, de a saját hazája ügyeit képviseli, azokat jó végre vinni óhajtja. Sőt és ezen túl olyan tételezések is éltek bennem naiv hülyén, miszerint a környező világhoz képest a hazáját nem tekinti különálló szigetnek, azoktól minden téren függetlennek, ahol és amelyben bármi is történik, azokhoz senkinek az ég egy világon semmi köze nincsen. Egy külügyminiszter viszonyrendszerekben gondolkozik, kölcsönösségek alapján ténykedik, gondoltam én egészen eddig bávatag hülyén.
Ebbéli álomvilágom dőlt romba most, de magamnak köszönhetem a csalódást, mert mit is várhatna az ember, ha a külügyminiszterét Szijjártó Péternek hívják, és itt nem névmágiáról van szó, hanem a múlt ismeretéről, amely meghatározza a jelent, rányomja a bélyeget szinte mindenre. És ezen a ponton elég tán annyit magyarázatul megmutatni, ráutalni mintegy, hogy Szijjártó külügyminiszterünk ráérő idejében Dzsudzsák futballistával múlatja az időt, Kis Grófóval értelmezi a világ folyását, és nem mintha a láblabdás fiatalembert és a mulatós zenészt lesajnálnánk saját jogukon, mert biztosan jó fejek a maguk módján, de nagy valószínűséggel nincsenek a diplomácia ormain.
Mindenki azzal haverkodik, akivel akar, ezek a viszonyrendszerek azonban jellemzőek lesznek rá. Ha Szijjártónak ez a horizontja, azzal baj egyáltalán nincsen, de akkor egy ország nevében ne nyilatkozzon, azt a nagyvilág előtt le ne égesse, és ne tüntesse fel ótvaros bunkó színben, mint ahogyan azt ő rend szerint teszi, most épp legutóbb a svéd állami televízióban. Az is külön merengés tárgya, hogy a svéd állami televízió, illetve annak szerkesztője miben reménykedik, amikor Szijjártót interjúra kéri fel, hogy mit gondol és tételez, mit fog hallani tőle. Sőt, rendszerszinten mélázva ezen, hiszi-e azt, hogy akármely kérdésre választ fog kapni kioktatás helyett.
Az interjú készítésének van egy íratlan szabálya, ami arról szól, úgy állunk neki beszélgetni az alannyal, hogy róla és a témáról, amelyről faggatni szeretnénk, többet tudunk, mint ő maga. Bár a svéd állami televízió munkatársai nem magyar redakciókban nevelkedtek, de biztosan ők is tanulták a most megemlített alapszabályt, csak azt nem tudom, mindez svédül hogyan hangzik. De innen kiindulva nagy valószínűséggel sejtették, mit várhatnak a magyar külügyminisztertől, ám vélhetően még így is meglepődtek, amikor az arcukba kapták Szijjártótól leegyszerűsítve és a mi népi nyelvünkre lefordítva azt: ki nem szarja le, hogy ti, svédek mit csináltok.
Szó szerint: „Hogy őszinte legyek, az, hogy milyen a demokrácia státusza Svédországban, nem érdekel, ez a svéd népet kell, hogy érdekelje, és ha a svédeket nem érdekli, hogy valaki miniszterelnök lehet a szavazatok egynegyedével a parlamentben, akkor erről megvan a véleményem, de kit érdekel, nem vagyok svéd”. Íme, hölgyeim és uraim, előttünk áll a pusztából érkezett übermensch, aki a kakadu frizurájú futsalos maga. Ő még arról is kioktatta a minden bizonnyal elképedt svédeket, ahhoz meg végkép semmi közük, Magyarországon mi folyik. Mégpedig azért, mert ami folyik, az a nép általi felhatalmazással történik, és itt kevert bele a képbe téged, én nyájasom.
Eldöntheted, akarsz-e ilyen külügyminisztert, aki miatt (is), amikor más országokba látogatsz, és be kell valljad, honnan érkeztél, nagy valószínűséggel lassan kiköpnek a hátad mögött. Vagy, ami még rosszabb, úgy sajnálnak, mint valami ketrecben tartott állatot, akinek a táblájára van írva, hogy saját élőhelyén milyen viszonyok közt él. És akkor az idegenek belső szemében megjelenik a gémeskút, malomalja meg a fokos, és az, hogy ezek barbárok. Ha a külügyminiszterük ilyen, mások mik lehetnének, de őszintén, engem magam igazán ez sem érdekel. Mert ki törődik azzal, mások mit gondolnak róla, az viszont nagyon is, hogy viszonyaink valóban ilyen bőgatyások.
Mérleget kellene vonnunk Szijjártóról, de mérleget vonni róla nem lehet. Ítéletet mondani talán, címszavakban jellemezni, vagy lemondóan legyinteni inkább annak belátásával, hogy ő a NER organikus alakban. Minden és mindenki le van szarva, mert mi nem vagyunk minden és mindenki, hanem mi kizárólagosan. Nem érdekel a mások demokráciája, mert a miénk sem igazán, és nem érdekel az országon kívüli világ, mert az sem mi vagyunk és nem a miénk. Máshonnan nézve pöfeteg az erdő mélyén, újabb nézőpontból: fölfuvalkodott béka, de az állatvilágon túl mégis inkább egy nagypofájú és arrogáns tahó. Igen. Íme, hölgyeim és uraim, az önök külügyminisztere. A mi Petink.
Vélemény, hozzászólás?