„Akkor már lőttek”

Nem igazán akarja a Fidesz ezt a 2006-ot elengedni, amíg szavazatot remél tőle. A narratíva azonban már kezd Dózsa László 1942- nívójára süllyedni, feltéve, ha egyáltalán van hová lejjebb ereszkednie. Most épp kerekasztal beszélgetésen hamisították a történelmet „Mit tettek velünk 2006-ban” címmel. Balog püspök és Gulyás miniszter nézte sajátos szemüvegen át a múltat, ami melankolikus történelem-átpingálás akkor vált komolytalanná, amikor Balog páter elmesélte 2006. október 23-i emlékeit, ekképp: „Imádkoztam, politikusként. Az Astoriánál a gyűlés úgy végződött, hogy három felekezet papjai mondtak imádságot, én voltam az utolsó, akkor már lőttek”.

Gulyás Gergely pedig a Škoda Octaviájára emlékszik, hogy abban ülve hallgatta az őszödi beszédet, ami után egyből a Kossuth térre sietett. Nem tudni, Gulyás miniszter huszonöt évesen mért nem valami zenét hallgatott a Škoda Octaviájában, miért nem csajokat szállított buliba, és azt sem, miért sietett a Kossuth térre, hogy pisálnia vagy kakálnia kellett-e hirtelen. A történetek mesélésében pár percre vagyunk már csak attól, hogy Gyurcsány tizenöt évvel ezelőtt behívta az oroszokat a forradalmi magyar ifjúság ellen, és mindezt úgy, hogy a viedómegosztók őrzik a képeket az eseményekről, és ennek tudatában látszik, hogy Balog páter a haverjával a képünkbe hazudik.

Mindez azoknak, akik még emlékeznek, egy arculcsapás, de nem azért, mert az igazság, hanem, mert a hazugság fáj. És nem győzhetünk azon szörnyülködni, ez az egész milyen hatással van azon ifjak tudatára, akik akkoriban vagy előtte születtek, és újólag arra a szörnyűségre emlékeztetek, hogy felnő egy generáció immár lassan, amely eszmélésében Orbánon kívül mást nem ismer. Mert amióta leszokott a biliről, csak őt, és népéért való hősi küzdelmeit látja az összes médiában, úgyhogy abban is az utolsó órában vagyunk, hogy Orbán azzá váljék, ami szeretne lenni, örökkévaló és ledönthetetlen szobor, aki nélkül és aki után nincsen élet.

Minden diktátor koporsójánál láthatni a fájdalomba beleszakadó szívvel zokogó tudatlanokat, akik úgy érzik, jobb volna a kedves vezető után halni. De ennyi elég a történelmi párhuzamokból. Mi most élünk és itt. Balog páterről nincsen különösebb mondandó, csak annyi, hogy aki imádkozik, ne menjen politikusnak, aki pedig politikus, ne imádkozzon, maximum csöndben a szobája sarkában. Mert, ha a hitből és hitetlenségből politikai tényező lesz, az arra bizonyság, hogy nem vágtuk még el a középkorhoz kötő köldökzsinórt. Ezért mondhatott olyat Semjén a tisztújító szeánszon, amilyet, jellemezve önmagát és hatalmának minéműségét is.

Szerinte a mostani ellenzék reformfasiszta, reformkommunista, akik szét akarják verni a keresztény civilizációt, s ebbéli buzgalmukban két antikrisztust is – Gyurcsány, Márki-Zay – felvonultatnak, ami delíriumhoz most becsatlakozott Karácsony Gergely Gulyás előadásában. Eszerint „Karácsony Gergely azért dolgozik, hogy 2006 ősze megismétlődhessen”. Nem untatom a nagyérdeműt a sok zagyvasággal, amit kerekasztal beszélgetés formájában ezek itt nagy komolyan előadtak, tessenek elolvasni a tudósítást. Az egészben az a szomorú, hogy a kongresszusukon elképesztő töménységben előadott mocskolódás után még egy nap szünetet sem tartottak.

Az ember azt gondolta nagy naivan, hogy fújnak egyet legalább, de nem, azzal a lendülettel folytatják tovább, míg csak valakik be nem fogja a szájukat, és ez csak a nyájas szavazóközönség lehet a reánk váró tavaszon. Ami viszont mérhetetlenül messze van, ha az ember belegondol, hogy még mennyi efféle „beszélgetések” borzolják az idegzetét, tépik cafatokra, midőn látja, hogy minden következmény nélkül lehet egy komplett társadalom arcába hazudni. Például Balog páter, aki azt is kijelentette a kerekasztalnál, hogy október 23-án ott volt a Fidesz nagygyűlésen az Astoriánál, és „szerencse, hogy jó irányba indult haza, az Erzsébet híd, és nem a Deák tér felé”.

Szerintünk is. Vagy volt némi infója arról, arrafelé mi várna rá. Mert mindezek között ne feledjük azért most sem, hogy nagy valószínűséggel és sokak által bizonyítottnak tűnően is a Fidesz állt az ocsmány események mögött, most pedig az ártatlan megtámadott szerepét játsszák. Így lesz a söpredékből hős forradalmár, az eseményekből levert forradalom, ahol minden spontánul történt, Balog páter véletlenül indult jófelé haza, a taknyos Gulyás pedig véletlenül hallgatta az Octaviájában az őszödi beszédet. Mindez már annyira kezd unalmassá válni, hogy nem ártana kiállni a másik oldalról is valakinek, hogy akkor az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete zajlott, és erre alapozva ez meg is történt a NER bevezetésével.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum