Fényes szellők

Sem terv, sem késztetési ösztökélés okán nem akartam én egyáltalán arról a tegnapi Fidesz-szeánszról értekezni, amit kongresszusnak neveztek a bávatagok számára, mert minek. De hát van nekünk egy Varga Juditunk. Amikor őt lehetett olvasni a fölszólalók sorában, akkor úgymond bekkattant valami, közlési kényszer generálódott mintegy a bensőmben, hogy szólani kell. Ha nem is krónikásként, lineárisan, tudósítást srejboló slapaj módján, hanem elmesélni az érzelmeimet, amit generálnak ezek, már csak egészségügyi szempontból, megelőzendő az agyvérzést és aztán a gyomorfekélyt, amikor vért okádik az ember. Volt már ilyen.

És most, hogy a konzílium véget ért, azért folytatom a panaszt, mert mondhatnád én nyájasom, minek írsz, ha nem akarsz. Fölemelhetnéd ujjadat felém intőn, hogy bár determinisztikus világban élünk, az embernek azért van szabad akarata (by: Sheldon oder Szent Ágoston), és ez igaz is. Ámde mindez az elmélet csődöt mond, amikor Varga Judit azt mondja a képünkbe bele, hogy „kitartó és következetes politikánkkal szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is”. Ilyenkor, mivel nincs módunk megkérdezni, mitől állt be a miniszterasszony, mi ez a trip, mi a jóféle szer, az ember fölsóhajt nagy elefántként, hogy édesfaszom.

Ilyenkor dől el benne, hogy föltétlenül írnia kell most már erről az egészről, meg persze az is növeli a közlési buzgalmat, amikor Orbán kijelenti, hogy a pártelnöki szék elfoglalására szóló felkérést azért volt módjában csupán elfogadni, mert Anikó asszony ezt megértőn megengedte neki. Útjára bocsátotta őtet, hogy menj, játszódj a kis pajtásaiddal, de vacsorára itthon légy. Disznósajtot főzök koviubival. És akkor megint édesfaszom. Azt is a szememre lehetne vetni, mért foglalkoztam én tegnap ezzel, mért nem sétálgattam a réten, de az ember tehetetlen, ha ez neki a munkája. A hírekkel való bíbelődés hajnalhasadástól napnyugodásig.

Ezért nincs sehol menedék. Szagértők majd elemzik a történteket, törökgáborok és más hasonszőrűek majd megállapítják nagy okosságukban, hogy ők egy győztes pártot láttak tele önbizalommal a választások előtt és más, efféle cuki, buta kurvaságokat. Én a magam részéről egy csürhét láttam, amelyik kollektíven okádik. Mert olyan tisztújító kongresszust én még nem tapasztaltam, ahol a felszólalóknak más mondanivalója ne lett volna, mint a rajtuk kívül álló világ ordenáré mocskolása, pedig tegnap ezt tapasztalhattuk nagy bőségben. Eddig naponta megszólalt egy-egy, és ömlött belőlük a trágyalé. Az sem semmi, de még bírható idegekkel.

Tegnap azonban jöttek egymás után mind, hogy érdemes lett volna egy-egy híroldalt lefotózni az utókor számára, amikor az egész képernyőt szinte betöltötték a címek, hogy ez a fölszólaló fideszista ezt mondta, az meg azt, hogy ki mindenki tört az életükre, a leprás gyurcsányok és hasonszőrűek, de ők nagy és még nagyobb diadallal győzték le mind az összeset, hogy az ember tényleg azon gondolkozott, hol van az a tébolyda, ahonnan az ápoltakat most épp kiengedték egy kis kirándulásra. Mondom, ilyen tömény gyűlöletet és felsőbbrendű eufóriát én még sehol sem láttam, igaz, nem jártam NSDAP kongresszuson Nürnbergben. De ott lehetett valami hasonló hangulat.

És erre jön Varga azzal, hogy szép lassan ilyenné akarják tenni Európát is. Mondom, itt dőlt el a mai dolgozat témája, pedig már bimbózott a „Kedves koldusom” című karcos életkép is a Fidesz elleni vádiratként, de ma ez elmarad. Holnapra azonban megígérhetem. Voltaképp olyan sok mondandóm nincsen ezen kívül. Mert tehetném azt, hogy végig megyek egyenként mind az összesen, de minek. Ugyanazt mondják más hangon minden nap, mint itt is, csak mondom, akkor nem csokorban és elviselhetetlen töménységben. Tegnap olyan volt, mint a felszakadó és flaszterra placcsanó slejm. Ez volt a Fidesz képe tegnap komcsi lelkesedéssel.

Hogy hejj szellők, fényes szellők, holnapra megváltoztatjuk az egész világot, ahogyan a nótájuk mondja. Csak ehhez is hülyék, amíg az ukáz meg nem érkezik. Mint egyikük kifejtette: „Persze lesznek kellemetlen kérdések, azokra is válaszolni kell tudni. Itt még várunk arra, hogy a Fidesz-központ megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre.” – Kedveseim, mi vagyok én, hogy ehhez akármit is hozzá tudjak tenni? Egy senki vagyok, mert vannak helyzetek, amikor elfogynak a szavak. Hogy egy bölcset idézzek, amikor nincs miről beszélni, akkor hallgatni kell. Most jött el ez a pillanat. Ja, még annyit, Nagy Feró is küldött volt a szeánszon. Nincs több dolog, csácsumi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Fényes szellők
  1. Yeti szerint:

    A nemzet csótánya és csutkánya fényeseket szellentett.
    Mert ha tehetném azt, hogy végig megyek egyenként mind az összesen, de mivel …

  2. Jane Doe szerint:

    Vannak alapvetések.
    Nálad az, “hogy szólani kell…, már csak egészségügyi szempontból, megelőzendő az agyvérzést és aztán a gyomorfekélyt, amikor vért okádik az ember.
    Az örök klasszikus Woody Allen szerint “A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.”
    Az én alapvetésem földhözragadtabb, mondhatnám praktikusabb: sajnálom, hogy a minúr jelölt volt, és nem küldött. Én már küldeném. “Nem kicsit, nagyon! ”

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !
    Sajnos, vagy nem, de ez lett a Fidesz. Annyiból mindenképp sajnálatra ad okot, hogy velük az egész országot elxurták . Ha megnézitek, akik egy kicsit is ” normálisak” voltak ( persze szigorúan kollégista szinten ) vidéki kispályán mozoghatnak. 😀
    Suma-sumárum, rendesen ássák a saját sírjukat..
    Ui.: a Török Gábor szerintem nagyon korrekt, elfogulatlan elemző.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum