Aki halott, az a leghalottabb

Bekavart a háromnapos ünnep – mondta Pintér belügyminiszterünk –, ezért van az, hogy százhét halottat jelentett az amúgy kormányzati propagandával foglalkozó koronavirus.gov.hu oldal. Megcsúszott a statisztika, mondja Pintér, ami úgy is fogalmazható, hogy föltorlódtak a halottak, tehát a helyzet nem tragikus, pedig de. Mert aki halott, az a leghalottabb, nem lehet csak egy kicsit halottnak lenni, mert aki meghalt, az már meg van halva végleg és egészen.

Belügyminiszterünk szó szerint így nyilatkozott, és én kérek elnézést, hogy nem igazán tud magyarul: „Sajnálatos módon a statisztikai iránymutatás a három ünnepre való tekintettel egyes kórházakban megcsúszott, és ennek a statisztikai szolgáltatás hiányának köszönhető, hogy százhét eset egyszerre került kimutatásra.” Ezen a ponton hiányoljuk Ceci nénnyét a híres mondatával, miszerint „nincs erre jobb szövegünk”, illetve a halottak elszaporodását rá lehetne fogni Brüsszelre.

Vagy az óraállításra, Gyurcsányra, Sorosra, a lehetőségek tárháza végtelen, amikor a felelősséget és a szart szét kell kenni. Úgy mellékesen még az is isteni kegy, hogy belügyminiszter urat/elvtársat kérdezni lehetett, mert emlékezhetünk a Pegasus-ügy olyannyira titkos, hogy Pintér szerint még az az újságíró is bűncselekményt követ el, aki egyáltalán kérdezni mer róla. No most, ehhöz képest Kósa bevallotta, hogy a belügy vásárolta a lehallgató készséget, akkor most az a kérdés, ki megy börtönbe.

Kósa, Pintér vagy Varga Judit, illetve az egész nyüves galeri. Egyébként Kósát kérdezni újságírónak maga a főnyeremény, a kupakok és tuszuhutik óta tudható, hogy a válaszból vagy kabaréjelenet lesz, vagy ilyen vallomás. Kósa a gyenge láncszem, tehát az a nagy titok, miért tartják egyáltalán, bohócnak ott van Németh Szilárd is. Nem olyan időket élünk azonban, hogy ilyen Kósa-féle idiótákon göcögjünk, mert ismét elkezdtünk hullani, akár az őszi legyek, amire a legnagyobb bizonyság maga Pintér.

Hogy nekilátott magyarázni a bizonyítványt, statisztikát, számolási módszertant és efféléket emlegetve, holott mondjuk el még egyszer, aki meghalt, annak már mindegy, a sajnálatos aktus után milyen számsor lesz belőle, az sem a családját, őt meg végképp nem vigasztalja egyáltalán. Viszont egy tanulmány szerint a járvány most leginkább a posztszocialista országokban tombol, ezt letagadni nem lehet, mert ezt nem Rogán rendelte be tízmilliókért, viszont akkor sorosista. Vagy nem.

Azt is megállapítja ez az iromány, hogy azért ilyen kritikus a helyzet a tájékunkon, mert a járványkezelést ezek a kormányok, itt-ott – mint nálunk is – rezsimek politikai célokra használják és használták. Az élő példa mi vagyunk a szabadjára engedett tömegekkel augusztus huszadikán, vadászatin, eucharisztikuson, békemeneten és futballmeccseken (hacsak a FIBA nem rendel el zárt kapukat a náculás miatt). Tankönyvi példák ezek a vírus manipulálására haszonszerzési célból, és most Pintér mutogat a statisztikára.

Hol van már doktorminiszterelnök et. hangzatos bődülése, miszerint mindenkit meggyógyítanak, aki elkapja a vírust, mert volt ilyen is. Volt már nagyon sok minden, egy hét alatt beoltott komplett ország, és a vírus felett aratott győzelem bejelentése is, nem is oly régen. Ehhez képest, mióta túlléptük a harmincezer halottat, már nem számolja őket senki sem hangosan, ilyen elhazudott napi statisztikák lettek. Gondolom, ha majd harmincötezren lesznek, megint feltűnnek, mert az olyan kerek szám.

Vagy kivárjuk a negyvenet. Azonban rajtuk kívül még az is nehezen emészthető, hogy mindennek az elcseszésnek felelőse nincs. Egyáltalán, ebben az országban a NER évei alatt még egyszer sem hangzott el, bocsánat, ez kevéssé volt sikeres, csak a diadalok vannak, s amikor Gyurcsány egyszer őszinte volt Őszödön, máris filmsztár lett belőle mint patásördög. Megfojtják az országot a propagandába bugyolált hazugságok, s mint kitetszik, a halottakat is igyekeznek letagadni, pedig azokat elég nehéz.

Igaz, amikor halomban álltak a proszektúrán, akkor is az volt a bűnös, aki erről beszámolt, s nem az, aki odakupacolta őket, ami ugyanaz a metódus, hogy a Pegasus említése is bűncselekmény immár és állítólag. Mindezek fényében egy kérdés marcangol csupán, hogy mikor fog kipukkanni az a rohadt lufi, és a széles, bávatag néptömegek mikor veszik észre, hogy ocsmányul átverték és átverik őket. Csak az a baj, ez már évtizede kérdés, és a jelek szerint az is marad örök időkre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum