Orbán és oldatai

Kedveseim, én már rengeteg felszopást láttam hosszú életem során, de olyat, mint amilyet Giró-Szász – aki Orbán főtanácsadója volt régebben – előadott, keveset. Giró-Szász egy rajongó kamaszlány, illetőleg Istenbe beleájult bávatag földmíves minden önfeladásával nyalja Orbán seggét egy interjúban. Hogy még mindig anyagi érdekből-e, vagy pedig, mert elborult a horizontja, nem tudható. Viszont a delirálás, amit előad, mutatja a békemenetelők összes veszélyes nívóját, miszerint egy az Isten, Orbán, akiben oly jó feloldódni.

Én tényleg kevéssé értem a hülyeségnek ezt a fokát, de legalább magyarázatot ad arra, miért olyan kiábrándító hely magyar hazánk, mint amilyen első ránézésre is. Másodikra meg pláne. Giró-Szász hajdani tanácsadói munkájáról azt adta elő a bírói testületnek, aki mi vagyunk, hogy leginkább tátott szájjal – lásd bávatagok – bámulta Orbán lenyűgöző intellektuális fölényét, kapcsolatukból tanácsadásai során leginkább, ő, a tanácsadó töltekezett, Orbán pedig látjuk, mire jutott a rohadt nagy intellektusával. Giró-Szász mindezek után nem méltó arra, hogy hajlékunkba jöjjön.

De, hogy fölkaptam a fejem mindarra, amit előadott, az annyi, hogy megtudható ebből az interjúból, a tavasz során Orbán azért nem fog miniszterelnök-jelölti vitát folytatni Márki-Zayval, mert Gyurcsány a vita intézményét 2006-ban erodálta, ami érdekes meglátás. A releváns többség ugyanis úgy emlékszik, hogy fölmosta Orbánnal a padlót. Giro-Szász szerint Gyurcsány „meggyalázta” a miniszterelnöki vitát, és emiatt Orbán addig nem szópárbajozik senkivel, míg az ellenzéki szövetség ki nem veti őt magából. Jól tetszenek érteni, Gyurcsány az oka, hogy Orbán rendszerint a függöny mögé bújik.

És a boldogkarácsonynak is. Íme, hölgyeim és uraim, az igazság órája. Mert ugyan eddig is tudtuk, hogy a 2006-os tévévitában Orbán életre szóló sebeket szerzett, csak eddig nem vallotta be. Megtette viszont helyette a volt főtanácsadója, aki azonban állva pisál Orbán ebbéli intellektuális fölényétől, ami mutatja, milyen karakán egy csapat ez, hogy úgy ne mondjuk, bagázs. Ebbéli minőségében pedig megtudjuk ettől a Giro-Szásztól, hogy nem él politikai gyűlölet Orbánban Gyurcsány irányában, csak épp rosszul vitázott akkoriban, hogy a vita intézményét már helyre sem lehet állítani.

Szeretném kérni, hogy kövezzenek meg, hátha attól magamhoz térek, de mindezek után feledhetjük is ezt a tanácsadót, aki olyanokkal gyarapítja a tanácsadásról szóló ismereteinket, hogy elég, ha az kimerül annak csodálatában, akinek tanácsot adunk. Stimmt. Innentől fogva ez a rajongó manus tényleg egyáltalán nem érdekes, viszont kaptunk egy kis adalékot pluszban a már meglévő hatalmas tudásunk mellé, miért is szaralak a fideszisták istene, és hát, ezért. Is. Vereségét és félelmeit erkölcsi aggályként adja elő, így leplezi gyávaságát az utcai harcos.

De megtudtuk azt is, a rajongó szerint Orbán addig marad miniszterelnök, ameddig csak akar. Ezen a ponton viszont az ember újólag megcsóválja a fejét. Mert és ugyanis tegnap volt olvasható az is, hogy novemberben tisztújít a Fidesz, és nagy az izgalom, ki lesz az alelnök Novák Katalin után. Ez az ő nyomoruk, mint ahogyan az is, hogy a tisztújítás során arról még csak halvány sóhajtás sem esik, hogy Orbánt elnökként egyáltalán ringbe hívná valaki, ergo, a Fidesz elnöke is addig marad, ameddig akar. Az ország azonban nem egyenlő a párttal, hogy a mi nyakunkon is a gusztusa szerint ücsörögjön.

Az ilyen Giro-Szász féle rajongók azonban ilyet nem ismernek, van egy állócsillaguk, aki körül minden és mindenki forog. Egyébként ettől a Giró-Szásztól, és az összes többi ájulttól szívesen megkérdezné az ember, hogy van-e személyisége, illetve, mielőtt beleoldódott imádatának tárgyába, volt-e egyáltalán. És ekkor rémlik föl egy másik felszopó, a volt színész. Emlékszünk, Balázs Péter mondata a fideszvilágról, miszerint: „Ennek oly jó része lenni”. Körbeértünk, kedveseim, megértettünk mindent, kiértünk a vizes síkra, és okos fejünkkel biccentünk, nem remélünk. Egyáltalán.

Mielőtt azonban az egész ország teljesen átalakul Orbán-egyházzá, rá kell mutatnunk arra a történelmi szükségszerűségre, hogy Orbán egyáltalán nem addig marad miniszterelnök – bár tudjuk, már kikiáltották örökös prime embernek –, ameddig ő szeretne, hanem leginkább addig, amíg a választók többsége is úgy akarja. Azt is tudjuk, hogy a választók jelentős része ilyet egyáltalán nem szeretne, és már hosszú évek óta nincsenek ilyen vágyai a többségnek. A Fidesz nem Magyarország, és mi nem vagyunk mimagyarok. És akkor itt a kiinduló kérdés, hogy akkor most mi van?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum