Egy mondat a zsarnokságról

(Gyuszi bácsi majd megbocsát)

Csütörtökön Gulyás miniszter beszámolt arról, kormányunk mit tesz teljhatalmával azért, hogy itt a negyedik hullámban ne hulljunk, mint az őszi legyek. Mint az a kormányinfón kiderült, nem igazán áll szándékában tenni semmit sem. A vadászatinak, eucharisztikusnak vége, a CÖF is kitombolta magát egyelőre, így az a szabadság, amely ezek idején volt – azért, hogy egyrészt Semjén elélvezzen, másrészt a pátoszok is elterüljenek, és végül, hogy ezeket megspékelve mintegy beborítsák a nyüves életünket gyűlölettel – szóval a végtelen lehetőségek beszűkültek azzal, hogy a buszon maszkot kell ölteni.

Azt hihetnők, hogy kormányunk nem igazán ép elméjű, hogy mást a járvánnyal kezdeni nem is akar, hanem csak ül és a körmét reszelgeti, mint valami unatkozó nyuszi. És voltaképp ezt is teszi, amikor a munkaadókat bízza meg azzal, hogy oltásügyileg élet-halál uraként döntsenek a munkavállaló felől, hogy oltakozik vagy megy a levesbe. Ami jogokat a munkavállaló teste fölött a rabszolga és gazdája viszonyához lehetne hasonlítani, ami szintén megérne egy misét, és majd meg is fog, de ma egyéb okok, hogy úgy ne mondjam, ontológiai, Németh Szilárd kedvéért lételmélet, fogunk hörögni, ha nem is hallatszik az égig.

Gulyás miniszter egy ponton olyan természetességgel szólta el magát, hogy észre sem vette, s voltaképp, az azóta eltelt időben másnak sem tűnt fel a tollforgató közösségben és az olvasók kósza tömegében sem, hogy Gulyás miniszter egy mondatban mutatta be és buktatta le a rendszert, amelynek a szolgálója, mi pedig a rabszolgái vagyunk. Illyés bácsi majd félre néz, hogy elloptam a csudálatos címét, de a helyzet oly tökéllyel felelt meg neki, hogy egyszerűen nem tehettem mást. Vannak ilyen kivételes helyzetek és tökéletes pillanatok, amelyek miatt élni érdemes, vagy már azt sem. Ennek eldöntése gusztus és filozófia kérdése.

Gulyás miniszternek föltették a kérdést a kukacoskodó sajtómunkások, hogy mi lesz akkor, ha az Alkotmánybíróság keresztbe tesz a munkaadó által elrendelhető kötelező oltásnak, magyarán, ha a taláros testület egészen egyszerűen ezt nem engedi. Gulyás miniszter lakonikus tömörséggel, egy mondatban válaszolt, és ekkor jutott eszembe Gyuszi bácsi verse, illetve a vers címe, mint amit mintha erre talált volna ki. Mert és ugyanis Gulyás miniszter ennyit felelt a kérdésekkel őt provokáló újságíróknak: „Semmit. Illetve van lehetőség alaptörvényt módosítani.” – Mindezek után remélem érthető, ha leestem a székről.

Mert ugyanis, ha nem lenne elsőre teljesen világos, akkor a nagy hatalmú elvtárs azt mondta, hogy szarunk mi a jogra, akkor is azt csinálunk, amit csak akarunk. No most, ezt eddig is tudtuk, csak nem dörgölték a képünkbe, illetve megpróbálták szemérmesen rejtegetni, de úgy látszik, most jött el az ideje annak, hogy ilyesmi lágyságokra szükség már nincsen. Gulyás miniszter a maga, kormánya, és végül, de nem utolsósorban Orbán Viktor nevében vágta a képünkbe, ha majd a paragrafusok vagy morál vagy akármi nem teszi lehetővé az akaratuk végrehajtását, akkor gyártanak hozzá törvényt. S bár régóta nézzük ezt a módit elborzadva, ilyen esszenciálisan még nem volt tapasztalható.

És mondom, senkinek még csak föl sem tűnik, mert már annyira belefásultak, vagy úgy vélik, vannak ennél fontosabb dolgok, az oly mindegy, de mindez szó nélkül maradt. Szólni kellene Varga Juditnak, hogy ehhez mit szól a meghatározhatatlan jogállami szempontból, hogy most épp hol vannak a boszorkányok, és kik is azok. Egyébként tényleg nem akarnám én ezt az egészet túllihegni, de gondoltam, rögzítem ezt az aktust is bizonyítékként az eljövendő korok ítészei számára. Hogy láthassák, szerencsétlen elődeik hol is éltek, és hát, itt. Viszont, mint említettem, nem is ez volt a legnagyobb ganyéság, talán mert szokott volt.

Az a delikát ebben az egészben, ahonnan végül is elindultunk, hogy kormányunk – bár voltaképp ezt is szokásához híven – eltol magától minden felelősséget. Most épp a munkaadókra keni a fekáliát, de jutott belőle már járványügyileg orvosoknak, nővéreknek, Karácsonynak, illetve voltaképp mindenkinek, aki és ami a Fideszen kívül áll. Most is ez lesz, előre mossák a mocskos mancsukat, hogy ők megtették a lehetőt, ennél többet ember már nem tehet. Holott voltaképp nem csináltak egyáltalán semmit sem, de, mint a föntiekből kitetszik, még ehhez is képesek lennének alaptörvényt módosítani. Szóval itt volna az ideje újra Alkotmánynak hívni, amihöz holmi oltások miatt nem lehet, és nem kell hozzányúlni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Egy mondat a zsarnokságról
  1. Jane Doe szerint:

    Lehet, hogy szólni kellene Varga Juditnak, de egyrészt lehetetlen neki szólni, mert senki utol nem éri a futásban, ha menekülőre fogja a kérdések elől.
    Másrészt meg minek neki szólni, a Gazda se szólni szokott a minisztereinek, csak füttyent: Lábhoz! Dolog van!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!