A kedves vezető nőképe egészen elképesztő, akárhogyan is csűri, csak az a vége, hogy vagy anyai vagy feleségi minőségben neki vacsorát főznek a konyhában. Nincs menekvés és menedék, aki nő, az a konyhán végzi, mint Vargáné, aki egyfolytában káposztát főz, és mindig a kontya alá üt az a rohadt gőz. Mindezekkel a a tegnapi Kossuth-béli matinén örvendeztetett meg minket a kedves vezető, midőn szimbolikusan a nők kezére bukott azt összenyálazni, pedig ők azt nem is akarták igazán.
Ha jól vettük ki a kappanhangú szavakat, anyaság és karrier egymás mellettiségéről volt szó, hogy aszondja: „A gyerek az gond, költséggel is jár, erőfeszítést is igényel, nem lehet egyszerre otthon is lenni a gyerekkel meg dolgozni is, vagy legalábbis ez nagyon nehéz, a nők próbálkoznak ezzel, de nem sikerül mindenkinek.” Azt a kócomfittyét, hogy milyen éles eszű a minielnök elvtárs, midőn a fizika azon egyszerű alapvetését fedezi fel, hogy egy test nem lehet egyszerre két helyen.
De, mint az idézett mély gondolatokból kitetszik, van, akinek ez is sikerül. Nem mindenkinek, de akad ilyen varázsló a hazában, akiket ő – mármint minielnök elvtárs: „Én csodálattal nézem a hölgyeket, akik ezzel próbálkoznak”. Együk a zúzáját a nép faék egyszerűségű gyermekének, aki új felfedezésekkel gazdagítja a tudományokat, mégis azért elsősorban az a keresetlenül ostoba hang az, ami megragad, amikor Orbán Viktor nekilát gondolkodni, és elibénk tárja, mire is jutott hosszú tűnődése során.
Itt van mindjárt az is, ahogyan a gyerek megjelenik minielnök elvtárs zavaraiban, miszerint a közjószág az „gond” – nocsak –, „költséggel is jár” – ejha –, „erőfeszítést igényel”. Íme, hölgyeim és uraim a gyermek attribútuma Orbán Viktornál, gond, költség, erőfeszítés, ami azt mutatja, hogy az ő gyerekei és unokái, nem gügyögtek, nevettek, tipegtek, topogtak, öröm, az nem volt bennük, csak a gond, csak a költség, hogy az asszony még a konyhára sem tud tőlük kellőképpen figyelni. Odaégeti a rántást.
Orbán világképe kelet-texasi, ahonnan a republikánusok esze ered, nem véletlenül hívta őket a demográfiai csúcsára, ahol a komoly férfiak megtanácskozták, mit csináljon a nő a testével, de csak azután, mint a Kossuthból kiderült, hogy megfőzték a vacsorát az uruknak. Csak ez lehet. Lehet a nőnek dolgozni vagy gyereket nevelni, mint láttuk, aki osztódással képes szaporodni, az egyszerre és egy időben űzheti mindkettőt, de a minielnök elvtárs szavaival „előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki”.
Ez már-már úgy hangzik, mint Orbán első törvénye a női test mozgásáról, hogy nekiütközik egy vak komondornak vagy az ura kezének, és, mint a flippergolyó, úgy pattog a végcélja, a konyha felé, ahol vacsorát főz az urának. Nincs apelláta, mindenki a konyhában köt ki, mindenki Vargáné, és mindenki kontya alá ütnek a gőzök, olyanok leginkább, mint amilyenek Orbán fejében kavarognak, de péntekenként megnyitja a szelepet a Kossuthban, hogy szét ne vesse a tudástól keletkezett mérhetetlen nyomás.
„Tehát előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja, vagy a felesége.” Nem véletlenül raktam ide újabb, bővített változatban Orbán első törvényét, mert ebből pedig az tetszik ki, hogy a nő nála szükségszerűen anya. Aki nem szül, nem szerepel a világképében, lehet akármilyen mesterszakács, vacsorát csak az ember édesanyja vagy felesége főzhet. Szinglik nem léteznek, az elváltakon még tűnődünk kicsit, Orbán feje maga a demográfiai csúcs.
Mindezt pedig azért kellett előadni, hogy kibukhasson, aminek ki kellett buknia. Európa jövője nem a digitalizációban, az iparban vagy a zöldítésben van, hanem a gyerekben. Méghozzá a „magyar gyerekben”, mert úgy fogalmazott, „számunkra elfogadhatatlan, hogy egy hiányzó magyar gyerek helyett idehoznak valakit Afrika belsejéből”. Látjuk hát a fényes jövőt: tudomány, ipar, termelés, klímavédelem mind le van szarva. Szülünk. Szülünk, míg el nem fehérül a száj is. Hogy mégis fogyunk erős ütemben, nos, az is megér majd egy misét.
Vélemény, hozzászólás?