Gyilkosságok gyerekeknek

Tudjuk-e, hogy holnap nyílik Semjén panoptikuma kitömött hullákkal és levágott fejekkel a falakon, ami borzalmas giccset vadászati világkiállításnak neveznek úgy, hogy ugyan vadászati, de nem világ? De szereti a NER mindenben a leg, leg, legnek feltüntetni magát, ebben mért ne tenné, ráadásnak azzal a hencegő hazugsággal, hogy egymillió népek tódulnak majd oda. Mert az a torz képzet, minden magyari embernek az a bakancslistás álma, hogy házi rénszarvasokra és tenyésztett fácánokra lődözzön. Ugyanis közbevetésként azért ne feledjük Lázárt. Mert mindenki csak Semjénre gondol, a helikopterére és a többire, ám és de azonban pár éve Lázár is megmutatta a magyarok dzsentri istenét.

Ő is vadászott. Húszmillióért vett magának véres gyönyöröket, de abból a gyalázatból mindenki csak arra emlékszik már ha egyáltalán, hogy milyen kutyabőrösöket hívott meg pezsgőzni, arra viszont kevésbé, hogy közel ezer fácánt mészároltak le a kékvérűek. És Lázár. Erre más magyarázat nincs, mint az, hogy ölni jó. Már akinek. Kiállítást rendezni belőle perverzió, sőt, odabiggyeszteni mellé az „egy a természettel” szlogent maga a sors kihívása, mert így csak akkor állna meg a buli, ha az összes magyar nervadász puszta kézzel menne medvére, minden más opció egyszerű gyilkosság, ha vadgazdálkodásnak nevezik, ha nem. Semjén kiállítása a gyilkolászás ünnepe, így nem kellene azt kérni, hogy szeressük.

És továbbá nem kellene létezésének jogosultságát azzal igazolni, hogy gyerekeket terelünk oda, mint ahogyan igen, sőt, a szülőktől négyezer pénzt kérünk, hogy elküldje a gyereket Semjén-nézőbe. Vittek már gyerekeket meg nyugdíjasokat a kerítéshez is, Nemzeti Színházba is, így arra kell rájönnünk, kisdedeinket nem – mint visítják itt a nyár óta – az LMBTQ agitátoroktól kellene megvédeni, mert olyanok nincsenek, hanem a NER eszméitől, amelyek a XXI. században a középkorba kormányozzák hanyatló hazánkat és annak erre fogékony bávatag polgárait. Azt vesszük észre lehangoltan, hogy a hatalom nem hülyének nézi a halandókat, hanem maga is az, végül is, elég csak Kósára gondolni, illetve hasonszőrű társaira. Ez sem újság egyáltalán.

Hogy a végére járjunk annak a rejtélynek, miért volt a NER számára óhatatlanul szükséges megrendezni ezt a gyalázatot, a lopási lehetőségeket már nem is részletezzük, hanem tudomásul vesszük, ha nem is jóváhagyólag, nem is megnyugodva de tiszta elmével. A NER-nek olyan a lopás, mint a lélegzet, élni nélküle nem tud, ám, hogy miért rezegnek ezen a „kiállításon” olyan nagy buzgalommal, mintha valami maradandót, valami különlegeset hoztak volna létre, ez a delikát dilemma, ami megéri a morfondírt. No most, arra kell jutnunk, hogy a semjének, lázárok, kovácsok és mind az összes többi gyilkos és újgazdag az identitását keresi, amivel a létezését igazolni tudja. Találni kell valamit, ami őt, őket a talpas jobbágyoktól megkülönbözteti.

Az élet színes és gazdag lehetőségeket kínálna a pénzzel megszerezhető önkép megtalálására, akiben azonban nincsenek ideák a világról, az a jachton kurvázást, helikopterezést, a futball meccset, a milliós órákat, a kastélyok megszerzését választja, miközben szaros pelenkát hajigál az út szélén. A pénzzel, amit tőlünk elloptak, kezdeni mit nem tudnak, eszetlenül szórják tehát. Semjén kiállítása így nem egyéb, mint az új dzsentrik létezésének önigazolása, akik ebben találják meg a kultúrájukat. Így az ember nem csak azért háborodik fel a gyerekek odacipelésén, mert hullákat nézegettetnek velük, hanem, mert velük támasztják alá a saját létezésüket. És ebben az önigazolásban semmilyen fékek és gátak nem léteznek.

A pápa itteni látogatása után a nemzetközi sajtó arról számolt be, hogy mindenféle püspök, érsek és ki tudja még milyen atyák koronavírussal tértek haza a gyönyörökből, mert a kedves vezető úgy gondolta, jóvanazúgy, hogy semmiféle járványügyi szabályt nem vezet be a jeles napokra. No most, azt nem tudom, hogy Semjén buliján is ekkora lesz-e a szabadság, de minden bizonnyal igen. Milyen jó is lesz oda oltatlan gyerekeket cipelni, akik aztán testben és lélekben megfertőződve térnek haza a családjukhoz csak azért, hogy Semjén jól érezze magát. Ezen túl ez az egész sikolyokkal lesz tele, mert ugyan azt tudjuk szintén Semjéntől, hogy az állatok nem juthatnak a mennyországba, a szellemük azért ott kísérthet az agancskapu alatt.

De nem az ő sikongó lelkük a nagyobb baj, hanem a NER lehangoló és sivár esszenciája, ami itt annyira tömény és sűrű, mint valami fekete lyuk, ami mindent elnyel, ami a közelébe kerül. A Fidesz így falja fel az országot, semmisíti meg, ami valaha szép volt benne, hogy egy maffia uralta giccset rakjon a helyébe guruló Szent Istvánnal, kitömött medvével, Szűz Máriává szublimálódó Tóth Gabival, és a mindent megülő tömjénszaggal. Ez a kiállítás a sűrítménye mindannak az arroganciának, kivagyiságnak, ürességnek, nagyképűségnek, műveletlenségnek, erkölcstelenségnek és ízléstelenségnek, ami maga a NER, és ami elől menekülni kell, mert különben fölfal. Vagy el kell űzni őket a hatalomból, ha azt szeretnénk, hogy ebből az országból maradjon valami.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum