Varga J. nyúlcipője

Elborzadva, mintegy mazochista örömökkel nézzük napra nap Varga J. röneszánsz ember (úgy is, mint miniszter és jogtudós, labdazsonglőr és prímás) azon büszkélkedő önteltségét, amikor reakcióra nem számíthatván osztja ki az egész, nagy kerek világot, és meg van elégedve magával, hogy fasisztoid lapok kritika nélkül idézik. Gyermekeinket védi ezekben a kirohanásokban az Unió ellen, a jogállamiság mibenlétéről elmélkedik, mert holott ő saját kútfőből azt meghatározni nem tudja, ám mégis határozottan állítja, hogy kies hazánk abban lubickol.

Sorosozni szokott még, kettős mércézni, nem hagyjukozni, és minden ilyen cuki kurvaságot, amire a főni felfogadta egy szerelmes, pezsgős nézéssel. Varga J. röneszánsz embernek általában mérhetetlenül nagy az arca, ha föstményt készítenénk róla elfajult expresszionista-szürrealista stílben, akkor egy eltátott száj volna ő, aki dekázik és hegedül, s mindennek pátoszos Szűz Mária színe lenne. No most, az ilyes megnyilvánulások során olybá tűnik az embernek, hogy hősünknek azért ilyen megingathatatlanul nagy a képe, mert legalábbis meg van győződve az igazáról. Akkor szoktak az emberek eltátott szájak lenni. Vagy, ha mérhetetlenül ostobák.

Tessék választani az opciók közül, lehet vegyesen is. Olykor azonban lehullanak a díszletek, s ha homok kerül a gépezetbe vagy szar a propellerbe, hősünk mint expresszionista-szürrealista eltátott száj megszűnik egy csapásra, hogy huss, nyúlcipellő váljék belőle. Ilyen balesetek akkor történnek, ha valódi kérdésre igazat kellene mondani, vagy hazudni valami szépet. Orbán függöny mögé szokott bújni, bevett válasz az ilyen helyzetekben a boldog karácsonyt, vagy annak részletezése, hogy mi mindennel nem foglalkozik. Ezeket látjuk, ismerjük, ezek a menekülés megszokott formái, Varga J. azonban egy új módszerrel állt elő.

Az RTL Híradó, került Varga J. közelébe, ami már önmagában nagy teljesítmény a redakciótól, ha tudjuk, hogy leginkább fekete leplek mögött szoktak örülni egymásnak a fideszisták. Ám, ha kijönnek az Isten szabad ege alá, oda olyan orgánum, amelyik kérdésekkel provokál, be nem teheti a lábát. Ezért jár a piros pont az RTL-nek, akik még kérdést is tudtak föltenni, ez meg már egyenesen osztályfőnöki dicséretet érdemel, ha hasztalan is. Mert, ahogyan a jelentről szóló tudósításban olvashatni, Varga zavartan próbált elsétálni a kérdések elől több irányba is, amit akkor hagyott abba, amikor megtalálta a kollégáit, akik egy köszönjük szépen kíséretében rendezték le az ügyet.

Megérkezett hát a langymeleg akolba, ahová a fideszisták bújnak a valóság elől rendszerint, másrészről ezt a magatartást szintén menekülésnek nevezi a szakirodalom, amikor a delikvens fölölti a nyúlcipőt, leszegi a fejét és szag után megtalálja a falkát, amely, mint láttuk, megvédi őtet a zaklató valóságtól és a nagybetűs élettől. A jelenet feltehetően nem kerül, föl a röneszánsz ember közösségi oldalára lájkokat gyűjtendő, hacsak nem azzal a lehetőséggel, hogy annak örülnek a bávatagok, a miniszterasszony milyen karakánul rázta le a sorosista firkászokat, akik kizökkentették a rózsaszín lányszoba langymelegéből.

Varga J. nemcsak dekázni meg hegedülni, futni is tud a jelek szerint, és az hasznos készség a vérzivataros vadonban, amely akkor jön el, ha a választást elveszítik, mert akkor szó szerint nem marad semmijük, becsületük egyáltalán nem. Azt az ilyen menekülések – és sok más minden – fölemésztik, és sajnálatosan a falka is meg fog szűnni. Az ő bajuk. Vargát egyébként arról kérdezte volna az RTL, hogy adott-e engedélyt annak a fotósnak a lehallgatására aki Szijjártót érte el a jachton és Orbánt a röpcsiútjain. Eldöntendő volt a kérdés, amire a válasz egyszerű: igen vagy nem. Erre nem volt képes a röneszánsz ember, a menekülés azonban beismerés.

Orbán a függöny mögött beismerés, a titkosítások beismerések, az éjszaka benyújtott törvények is azok. Egyszer azonban minden számlát ki kell fizetni, egyszer mindennel szembe kell nézni, az is előfordulhat, hogy egy kollégával, akinek bíró a beosztása. Nem lehet örökké futni. Nekünk azonban, akiknek élete célja, hogy ez a csürhe eltakarodjon, már az is fény az alagút végén, ha bármennyire is képzavaros és áthallásos, de mégis, ha Varga Judit behúzott farokkal elsompolyog. Vannak ilyen apró örömök a szürke hétköznapokban, és az ember olykor kezdi azt hinni, van értelme az életnek a sivatagban. Viszont akkor olybá vesszük, igen, adott utasítást a lehallgatásra. És innen folytatjuk a történetet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Varga J. nyúlcipője
  1. jaegtoer szerint:

    Ennyi karakter… egy vargajuditra?
    Mazochista.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!