A fidesztálibok nyomorúsága

Tegnap két maflást kapott a NER. Az egyiket jobbról, amikor az Európai Bizottság a homofóbtörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt indított jogsértési eljárást kies hazánk ellen. A másikat balról mérte a NER-re Brüsszel, amikor az Európai Unió Bírósága elé kapott meghívót Orbán és bájos csapata a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés jogellenes korlátozása ügyében. Az első várható volt, a második is, csak így nagyobbat csattant, hogy két levelet is hozott a postás egy napon, ez a gyönyörök oly mértékű koncentrációja, amit elviselni már nem lehet.

Hogy körbeérjünk, induljunk el onnan, hogy ugyanez az Európai Bizottság nem sokkal előtte jelentette ki, Orbán – és bájos csapata – hazudik, amikor azt mantrázza a fidesztálibok fülébe, hogy Brüsszel LMBTQ-s aktivistákat akar az óvodákba küldeni, mert meg akarja rontani a nemzeti, szőröstökű kisdedeket. Ilyet nem kér senki – mondta Brüsszel –, hanem Európa azt gondolja, voltaképp erre épül, hogy nem lehet senkit megbélyegezni mássága – vallási, faji, nemi, etc. – miatt. És Európa azon az állásponton van, hogy a homofóbtörvény ezt teszi, ami szégyenletes.

Ez utóbbi jelzőt Ursula von nagyasszony mondta, aki megválasztásának annak idején Orbán önfeledten tapsikolt, de már nála is kitelt a becsülete. No most tehát, hogy Brüsszel világosan elmondta, leírta, Orbán ne hazudd azt, hogy LMBTQ-kat akarok küldeni az óvodákba, amikor tegnap a NER megkapta a maflást jobbról, mi volt a reakció? Na, mi? Brüsszel LMBTQ aktivistákat akar telepíteni az oviba a nyunyókák helyett. Nos, ehhez már azért pofa kell, de Orbán és bájos csapata ilyen apróságokkal nem nagyon foglalkozik. Olyanok, mint egy elakadt tű a lemezen.

Nem kevésbé mókás a másik sztori sem. A menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés jogellenes korlátozása azt jelenti, hogy magyar jog rendelkezései szerint a harmadik országbeli állampolgároknak ahhoz, hogy nemzetközi védelemért folyamodhassanak Magyarországon, először valamely, az Európai Unió területén kívül található magyar nagykövetségen szándéknyilatkozatot kell benyújtaniuk, amelyben kinyilvánítják, hogy menedékjogért kívánnak folyamodni, továbbá rendelkezniük kell az e célra kiadott különleges beutazási engedéllyel. Nem kell túl sok ész az aljasságra való ráismeréshez.

Mondjuk, ahhoz képest, hogy éheztetjük őket vagy lerúgjuk a veséjüket, még mindig dizsihavaj, de kibukik belőle a fasiszta tempó. Amikor pedig Brüsszel azt kéri, hogy a menekülttel nem ártana emberként bánni, felsikolt a KESMA mind a félezer sajtóterméke, hogy Soros küldi a migráncsokat, a Gyurcsány velük toszatja meg a magyari édesanyákat, a Karácsony meg odaadja nekik mind az összes munkát, sőt, kiitatja velük a szenteltvizet a templomokból. Valami ilyesmi volt a reakció, amin voltaképp nem is csodálkozik az ember, csak elmereng a folyományokon.

A fidesztálib fogalmát a kommentek leleményes népe alkotta meg, hogy magunk sem találhatnánk jobbat arra, aki a KESMA lapjaiból, a Kossuth rádió hangjából és az M1 képeiből szerzi be a világról szóló összes tudását, amelyek olyanok, mint az adott ügyek kapcsán épp megmutattam. A fidesztálib ezért pedig retteg az arab számoktól, s ebbéli állapotában megveri a barnás bőrű embereket, más tudások miatt megkéseli az SZFE-s maszkos utast, vagy Dobrev gyűlésén pisztollyal hadonász. De a fidesztálib leginkább a békemenetben lelhető fel kritikus mennyiségben.

A Fidesz gyártja a tálibjait már évtizede neves és névtelen hősökkel építgetve az aljas hülyeség monolit, ciklopi tornyát, amiből majd az fakad, hogyha az Unió a fentebbi két ügy – és az összes többi – miatt elzárja a pénzcsapokat, és a fidesztálib emiatt készül éhen veszni, akkor nem a kedves vezetőt okolja majd a nyomoráért, hanem Sorost, Brüsszelt és a buzikat. Mondhatnánk, hogy jól ki van találva a rendszer, ha ki volna. De nincs. Ez már önjáró, a NER nagyjai, kovácsok, vargák, novákok a fidesztálibokkal együtt tutulva menetelnek bele a nagybüdös semmibe.

Mert voltaképp eljutottunk oda, hogy ez a két halmaz, a megvezetők és a megvezetettek egyáltalán nem is különböznek egymástól. Mert amit kormányunk és udvartartása itt napra-nap delirál, attól az emberben kialakul az a felismerés, hogy már ezek sem érdekek mentén csinálják, amit csinálnak, hanem már ezek is ilyenek. S ha ez így van, márpedig így, akkor az lesz hátra, hogy tátott szájjal figyeljük, ahogyan közös erővel kietlen pusztasággá teszik az országot, vagy pediglen teszünk a romlás ellen valamit. Mindenki azt, amit tud és lehet. Én például írok, míg égi és ninivei hatalmak engedik…

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum