Dedó

Hogy most már minden rendben van úgy járványilag, heppi meg harasó, azt kies hazánk nyunyóügyi szakértőjétől – Nunyó néni, született Müller Cecília – tudtuk meg tegnap, mikor is egy hosszú és keserves év után engedélybe adta a nyunyókák hurcolását be az oviba. Előtte jól tisztítsuk meg intéssel, akárha tojást hypóval, az agyunkat pediglen M1, Kossuth és más átmosóeszközökkel. Fellélegezhet az ovis társadalom és mind az összes magyari kisdedek, sőt, az egész széles Neria, hogy a rend helyreállott, apu meccsen van sörrel a gyomorban és agyban, anyu várja őtet haza magyaros vacsorával (con carne), a kis szarosok pedig nyunyókákkal hédereznek. Viktor vitéz lekardozta mind az összes vírusokat, míg a világ és még hét nap, illetve Óperenciás tenger.

De, hogy akkor így megmenekültünk, minek akkor a vészhelyzeti, rendeleti. Ez olyan mélyen bőséges esti kérdéses dilemma, miszerint miért nő a fű, hogyha majd leszárad, és miért szárad le, hogyha újra nő? Az ilyenek összezavarják a munka alapú társadalom működését, mert hová is juthatnánk, ha a szerelősoron a jómunkásemberek nekilátnának filozopterkedni, olajtól iszamos kézzel vakarnák a zsíros hajukat mindenféle világmagyarázatokon, hogy mondjuk beleszerelmesednének a platoni ideákba, és oda jutnának, hogy a kedves vezető sem más, csak egy árnykép a falon. Vagy hogy hány univerzum is van, és azok közül melyik az igazi, az ilyenek fennakadást okoznak a termelésben a szalagon, nem lesz elégedett a béjemvé, s emiatt elvész a hatalom.

Vannak ilyen különös összefüggések a világban, de nem ez az elsődleges oka, hogy efelé kanyarodtunk a diskurzusban a nyunyóka kimeríthetetlen témájától, hanem maga Szijjártó, a mindent is elintéző, jachton is érettünk dolgozó tarajos. Elibém került rögtön a nyunyókás szenzáció után egy cím a szájbertérben ugyanis, hogy aszongya: „új fenyegetésektől kell megvédeni az állampolgárokat”, hogy ezt mondta volna a sül, illetve és oppardon külügyes-gazdaságis vaccinatudor. Ilyenkor az ember elrémül az ő valójában, hogy milyen vészek támadnak már megint. Nem elég nekünk a sok migráncs, rengeteg vírus meg a Soros, hogy Szijjártónak és a gazdájának pihenni soha nem lehet, ahogyan harcolnak népükért és az ő javukért – illetőleg – javaikért szakadatlan.

Szóval most meg a zinternet a baj, amelyen keresztül mintegy áradva jön a baj, úgymint szájberbűnözés és szélsőséges eszmék. No most, ezen a ponton jön elő a világnézet, mint államrendező elv, hogy ki mit tekint szélsőségesnek. Ahogyan az kiderült, az orbáni klerikálfasiszta berendezkedésnek a liberalizmus a patásördög maga. Nem nézik jó szemmel a szabadságot, a vallás vagy gondolatszabadságot, az ilyeneknek a szivárvány látványa is kés a szívük helyére, a vasárnapi nyitvatartás istentagadás, Ady az Antikrisztus, és még végtelenül lehetne sorolni mi minden fáj a bigottul gonosz és egyszerű lelküknek. A Facebookon is akármi megjelenik, ez fenyegetés az állampolgárokra, de leginkább a rezsimre, mert kiderül, más örömök is vannak a világban, mint az egymás talpára lépés.

Eszméink nyunyókáját gondosan megpucolva, kihypózva, öblögetve és tömjénnel átfüstölve óhajtja elibénk tárni a hatalom, hogy ezt már viheted. Dedósnak nézi az ő népét a kedves vezető és a rezsimje, a bugyogójában és az agyában turkál, megmondja neki mi a szép, mi a jó, és mitől illik és ajánlatos óvakodni. Ez sem nagy nóvum, csak napról napra ismétlődő lehangoló megállapítás, amit viszont önvédelemből nem árt folyamatosan ismételni. Mert és ha ugyanis beleandalodunk ebbe a nyunyókás ál-idillbe, fölzabálják a személyiségünket, ami a végső cél voltaképp. A személyiség, a gondolkodás a gaz a NER ótvaros kertjében – hogy mellbevágó, hülye képet használjak –, s ezt folytatva a kérdés az csupán, szeretnénk-e, hogy lekaszáljanak. Ez a dilemma a föladat mára.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum