Kásler elvtárs, ez a vallomás

Azt nyilatkozta Kásler miniszter most, hogy azt hiszik legyőzték a járványt: “Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők nyolcvan százalékát elveszítették, máshol ez csak ötven százalék volt”. – Mielőtt minden továbbit megállapítanánk, nézzük elsőként az „elveszít” igekötős igét, mint a halál túlzóan eufemisztikus alakját, illetve annak ragozását többes szám harmadikban, azaz: ők. Ők veszítették el őket. Mi védekeztünk, ők elveszítették, Én jól tettem a dolgomat, ők nem, és így lehetne folytatni végtelen időkig, ami ragozási formula a felelősség elkenése, ahogyan azt megszokhattuk immár egy éve, illetve több is már. Mindenki hülye, csak ők nem bírnak hibázni.

Vannak kiinduló tételeink, miszerint „Mindenkit meggyógyítunk”, illetve „A védekezés sikerét a halottak számában mérjük”. Ezeket a kedves vezető fektette le két gyenge pillanatában, mert nem tudta, mi vár az országra. Ez csak egy kis nátha, a migráció a nagyobb veszély kezdeti metódustól egészen a ma már huszonnyolcezer halottig, az ojtakozási diadalig, ami után Kásler összegezve a dolgokat mintegy jelenti ki “Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők nyolcvan százalékát elveszítették, máshol ez csak ötven százalék volt”. Kérdésem ezen a ponton, ha egy kórházi osztályon a betegek nyolcvan százaléka meghal, azt minek nevezzük?

Tényleg érdekelne a tudományos szakszó, s főleg annak fényében, hogy amikor pár hete elhajló és őszinte főorvosok, kamarák mondták, hogy nagyon nagy a baj, a rendszer összeomlott, s amikor azt mondták, hogy a krematóriumok alig bírják, s amikor láttuk is az egymás hegyén-hátán heverő halottakat, akkor mindenki csak a hangulatot keltette és akadályozta a védekezést. Sőt, őszinte számokat máig nem kaptunk, „nincs erre valami jobb szövegünk”, és ilyesmiket csupán. Erre itt Kásler fölpillant a csontlegóból és elszólja magát. Megfordítva a gyönyöröket, s mivel minden csupán elmélet és üveggyöngyjáték, és továbbá azért, mert ítéletünk már évek óta kész, megszületett hozzá a vallomás is.

Tehát készen van a nagy mű. Kásler Miklósról sok mindent tudtunk, amióta betölti a magas hivatalt, leginkább, hogy alkalmatlan. Aki tízparancsolattal akar gyógyítani, püspöknek még nagy jóindulattal, elmegy, egészségügyi miniszternek aligha. Majdnem azt mondtam, még ez a kisebbik baj, holott ez a legnagyobb, mindehhez csak toldás a hazudozás, de aki a NER-ben miniszter lesz, annak ez valószínűleg felvételi követelmény. Viszont emberéletekkel szórakozni nem komilfó, és legalábbis felelősségre vonást von maga után. Ám tudjuk, Kásler ebben az egészben bábu csupán Orbán duci ujján, mint az összes többi is, a felelősséget azonban ezzel nem vesszük le róla.

Csak magasabb szintre emeljük. Ellenben papírok, és a szájbertér drótjai őrzik azt is, amikor nyilatkozatstop lett elrendelve úgymond, és azt is, amikor kézzel-lábbal tagadva lett, hogy a kórházakban háborús helyzet van. Akik pedig ezt kimondták, uszítók voltak, a héroszi védekezés kerékkötői. Minden háború után számba szokás venni a veszteségeket, Kásler most egy gyönge pillanatában ennek a feladatnak állt neki, feledve mindent, ami korábban elhangzott, sőt, lehet, naivan azt tételezve, hogy a dúlás véget ért. De még ez sem biztos, a totálisan átgondolatlan és kampányízű nyitogatás bármikor ránk eresztheti a negyedik hullámot, és akkor megint jön a többes szám harmadik.

Holott csak többes szám első van. Be kell vallani az ítélethez Káslernek körbe mutatva a fideszcsürhén, hogy mi csesztük el. Sőt, tovább menve, ismerve a NER sajátos körülményeit, ez átcsaphat egyes szám harmadikba ujjal mutatva rá, és az ujj végén mintegy kijelölve megmutatva, hogy ő cseszte el. Orbán Viktor, aki korábban egy szintén gyenge pillanatában kijelentette, mindenért vállalja a felelősséget. Akkor tessék, itt a soha vissza nem térő alkalom. Kásler elvtárs már – ha figyelmetlenségből is – megtette a beismerő vallomást. Ennyi ez a történet, sőt, az ítélet is kész, csak végre kellene hajtani. Csupán rendbe kell tenni ehhez azt a nyamvadt igeragozást.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum