Tegnap jutottunk oda, hogy immár huszonhatezernél is több honfitársunk halt bele a járványba, ami egy kisváros. Az én megyém tizede, illetve majdnem egy fél stadion, hogy Orbán is jobban értse. Ezeket az adatokat a kedves vezető minden bizonnyal tudta, amikor befáradt a stúdióba a heti aktuális ánusztisztításra, viszont nem vett róla tudomást. Még csak ez sem lett volna baj tőle, hiszen megszokhattuk, hogy egészen más valóságban él, mint amit mi érzékelünk, nagy valószínűséggel a nap másképpen süt rá, és a csillagok is másképpen ragyognak, mikor este lesz. Mindezektől függetlenül, és attól is, hogy őméltósága fölöttébb elégedett a duci ujjain számolgatott ojtási milliókkal, van, aki az országban gyászol épp.
Huszonhatezer honfitársunk családtagjai, barátai és ismerősei, anyja, apja gyerekei, unokái és dédunokái, és még mik szoktak szerepelni a gyászjelentésekben. S ez nem ad okot felhőtlen örömökre, őméltósága azonban a stúdióban, és a seggében lubickoló újságírás szégyenével ott göcörésztek a stúdióban cseszmeg, majdhogynem lapogatták egymás hátát nagy röhögtükben. Ez nem komilfó, illetőleg az ótvarság csimborasszója, egészen egyszerűen a taplóság legalja. A kedves vezető őméltósága részletezte nekünk a mától ránk váró teraszos örömöket utalva arra, hogy a kijárási tilalom is azért kezdődik eztán tizenegykor, mert, idézem: „Tízig nem fognak hazaérni az emberek, mert jobb kedvük lesz”. Boldogságban fog fetrengeni az ország. Meg részegen.
És mondott még sok mindent a kedves vezető őméltósága, mígnem fölkerült a korona a beszélgetésre, elérkezett a dramaturgiai csúcspont úgymond, mikor is ábrándos szemekkel előjött belőle életének egyetlen értelme, miszerint: „Rám is vár egy korsó sör a teraszomon”. No most, ebben minden benne van, a királyfivá vált parasztgyerek, Kádár krumplilevesének lefordítása NER-kompatibilissé, és a mégis elkülönülő uralkodó, aki ül az ő teraszán egy korsó hideg sörrel a kezében, megpihenve a jól végzett munka után. Ez egyszerre bukolikus, arisztokratikus és szocreál kép, benne azzal a ki nem mondott embertelenséggel, hogy huszonhatezer ember halála fölött üldögélne az erkélyén elégedetten böfögve a keserű nedűtől.
És még, hogy az ő erkélye. Hát, nem egészen, merthogy az a miénk, csak használatra adta magának, ebben testesülnek meg a budiban született álmai, ott fönt a világ, de legalábbis az ország végtelen urának érezheti magát, és mint látjuk, érzi is. Viszont az erkély használati joga visszavehető, s erről dióhéjban ennyi elég is. Visszatérve azonban a tegnapi szeánszra, minden részletezés nélkül újólag megtudtuk, hogy őméltósága utcai harcos antikommunista, ami tényleg nem ér meg már egy külön bekezdést sem. Viszont a huszonhatezer halottunkkal Magyarország a „jobban teljesítő országok közé tartozik”. S mondom, mindezt úgy adták elő mint valami kabarématinén.
Azzal a kéréssel folytatom, hogy amikor a Nagy Katalin névre hallgató alákérdező vagy aláállító majd az utcán munka nélkül koldul, ne adjanak neki zsömlére valót. De összegezzük azért Orbán őméltósága teljesítményét is, mert momentán mégis csak tőle függ az életünk. Azt már régóta tudtuk, hogy őméltósága intellektuálisan nem üti meg a mércét, ami egy ország irányításához szükséges volna, s ez látszik is kies hazánk lepusztult állapotán. Morálisan már rég megbukott, hazudozik, tolvaj, törvényszegő és törvénytagadó. Tegnap emocionálisan is csődöt mondott, amikor nemhogy tudomást sem vett huszonhatezer ember haláláról, hanem látványos vidámsággal szarta telibe rengeteg ember, sőt, voltaképp egy ország gyászát.
Várja őt a söre az erkélyén, ennyivel összegezte járványügyi ténykedését, és azzal megtoldva még, hogy a négymilliós álomhatárnál: „Megnyitjuk a szolgáltatások széles körét azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal”. „De jó” – kuncogott Nagy Katalin alákérdező, aláállító, mire őméltósága megnyugtatólag summázta: „Úgy hangzik, mint egy normális élet”. Kinek milyen. Árváknak, félárváknak, özvegyeknek nem egészen, a halottaknak meg sehogyan sem. Összegezve azért a tapasztaltakat, Orbán intellektuálisan, morálisan és emocionálisan alkalmatlan, mint tegnap nem először kiderült. S ha jobban belegondolunk, ez a három bennünk lévőség az, ami emberré teszi az embert. Viszont ezek után nem teszem fel a kérdést, hogy akkor a kedves vezető micsoda vajon.
Vélemény, hozzászólás?