Irány a meccs!

Bilbao elesett. Nem voltak elég tökösek ezek a baszkok, nem kardozták le úgy mind a vírusokat, mint a kedves vezető, és annyi tökük sincs, hogy ennek ellenére garantálták volna, hogy lesznek nézők a stadionjukban. Üres nézőtérrel óhajtottak Eb meccset rendezni, az UEFA viszont ezt nem hagyhatta, és azt mondta ezeknek a baszkoknak, lópikulát kaptok ti, nem Eb meccset. Elvették a rendezési jogukat három héttel a nagy láblabda esemény kezdete előtt, és viszik oda, ahol garantálják a nézőket, ha keveset is. Nem igazán értjük az UEFA hülyéit ezzel a nézőt követeléssel, amikor a Föld a vírustól hörög, és az UEFA hülyéi az okai annak is, hogy mi itt naponta ötvenszer halljuk a fene nagy oltakozási sikereket.

„Nincs homok??!! Akkor csinálunk, elvtársam! Nekem homok legyen a föld alól is! Efelől nem nyitok vitát elvtársam, várom a sódert meg a kavicsot!” – mondta Virág elvtárs Pelikán gátőr házának építése közben, s nagyjából ilyen vehemenciával követeli az UEFA a nézőket a nyüves meccseire is, nincs néző, akkor csinálunk elvtársam. Bilbao viszont elesett a vérzivatarban. És München meg Dublin is billegett, azért kapnak meccseket csupán, mert vonakodva, duzzogva, de beengednek pár nézőt. Mi viszont egyedül a nyüves világon garantáljuk a telt házat. Ez is micsoda ígéret már. S ha a magyari ember időközben megcsömörlött a futballtól, akkor karikás ustorral hajtjuk ki őt a fedett sportlétesítménybe tapsolni netán?

Az is egy ország mineműségét mutatja, hogy annak ura garantálja, hogy az alattvalók egy bizonyos pillanatban mit fognak csinálni. Leginkább azt, amit ő akar. De ez csak elméleti megközelítés, mint mindannyian tudjuk, a magyar hímeknek a génjeikben van a stadion meg a szotyola, hét végén templomba mennek, kocsmába, meccsre, holnapután már mindahány egység nyitva lesz, tehát szüret. Ma reggel bejelentette a kedves vezető a bűvös három és félmilliós számot, ami alapjaiban változtatja meg az életünket. Viszont az ember már hetek óta úgy érzi, valami oltakozási olimpia részese, ahol naponta dőlnek a csúcsok. Rakosgatják egymás fejére a babérkoszorút, Ceci nénnye is már Orbán hőse, és van már huszonhatezer hősi halottunk is. És ők nem tudnak meccsre menni.

Viszont mindeme csudák ellenére sem jut mindenkinek vaccina, a mennyek matériája, mert és ugyanis tizennyolc év alatt egy magyari kamasz sem kapott még csak egy szúnyogcsípést sem. Ez viszont logisztikai baj, bármennyire is vetekszik az oltakozási szervezés a II. Világháború gyönyöreivel a kedves vezető olvasatában, mert, mint tudjuk, minden magyari fiatalember olthatatlan vágya, hogy futballt nézzen a stadionban, miközben Maradonának merengi magát, Messinek vagy akárki futballhérosznak. No most, arról volt szó, hogy meccsre ojtási igazolvánnyal lehet menni, ilyen pedig addig a magyari kamasznak nem lesz egyáltalán.

Sebaj, monda erre Gulyás miniszter az ő kormányinfóján tegnap, nem is kell neki. Ha oltott, ha nem, ha védett, ha nem, ha fertőző, ha nem, tizennyolc év alatt szabad a bejárás a meccsre. S ha ezt most nekem járványügyileg a miatyánkon és tízparancsolaton kívül valaki mással is indokolni tudja, kap tőlem egy hangszórót. Menjen az a gyerek a meccsre, tanulja az életet, aztán netán a halált. Mindemellett pedig a kedves vezető szeptemberig hosszabbítja meg a vészhelyzeti kormányzást, mondván, jönnek a mutánsok, miközben mindannyian tudjuk, Fekete-Győrre gondol, a hatalmának megdöntésére készülőkre gondol reszketve a kevlár alatt.

Ezeken túl az is tetszett tegnap a Gulyás-féle szeánszon, a dagadt óvodás képű miniszter ábrándos képpel örvendezett, hogy nem tudom én milyen újabb bűvös hány milliónál a magyariak mehetnek családlátogatóba a határon túlra. A mutánsok pedig rajtuk csücsülve utaznak vissza, viszont csak előválasztás ne legyen. Ennyit Bilbaóról, és a töketlen baszkokról, akikben viszont mégis volt annyi józanság, hogy azt mondták, nem. Még az az isteni szerencse, hogy a kedves vezető nem ajánlotta fel, majd Felcsút átveszi a Baszkföldön meghiúsult meccseket, mert a spanyolok azt mondták, akkor legyen Sevilla. Azt viszont nem tudjuk, az andalúz kamaszok mehetnek-e oltatlanul szotyizni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum