A földre köpni szabad

Új élet kezdődött július elsejétől a magyarok országának házában, amely azonban ma még nem, csak szeptembertől lesz tapasztalható, addig ugyanis a renitens képviselők vagy nyaralnak, vagy új stadionokról, esetleg a takarékszövetkezetekről álmodoznak, de a tanév kezdetétől olyan rohadt rend lesz, amiről csak Hoffman Rózsa lidércei mesélhetnének a megálmodott porosz-keresztény iskolákban.

Kövér házelnök újított, és rendet tesz, mint Ferenc Jóska Krúdynál. Az új opció szerint a parlamentben nem szabad enni, inni, nem lehet a földre ülni, és nem lehet tiltakozni vagy tüntetni sem, az új házirend ugyanis tiltja mindezt. Kövér László több ponton is szigorított a szabályzaton, így a látogatóknak jobban meg kell majd válogatni ruhatárukat is.

A szabályzat kitér arra, hogy ittasan nem lehet bemenni az épületbe, nem lehet veszélyes tárgyat bevinni, a képviselőknél pedig maximum egy kézitáska lehet – így akadályoznák meg a tüntetéshez szükséges eszközök bevitelét. Korlátozza a szabályzat a vendégek számát is, egy képviselő maximum három szakértőnek kérhet belépési engedélyt. A belépéshez az öltözéknek is megfelelőnek kell lennie, erre azonban részletesebben nem tér ki a szabályzat. Ha az épületbe sikerül bejutni az előírásoknak megfelelően, bent további korlátozások várják a látogatókat. A karzatra például csak két átvizsgálást követően lehet feljutni.
20070910parlament11
A ruházat megválogatását nem értem egyelőre, nem tudható, hogy a mélymagyar bocskai megengedett lesz-e, vagy sámánok dobolászhatnak-e a korona körül, mint arra volt már példa. Ha ivott a jóember, és megszondáztatják, majd kiderül, hogy autóval érkezett a munkahelyére, akkor ugrik-e a jogsija, esetleg fegyelmivel, végkielégítés nélkül elveszíti-e állását, mint az a multiknál szokásban van.

Mindmegannyi válaszra váró kérdés. Meg ha valami külföldi, baráti – mondjuk azeri – delegácija érkezik, és a karzatra igyekszik, hogy tanulmányozza az alant folyó csodát, akkor ők meg lesznek motozva?

És mi lesz a verbális renddel? Szabad-e ezentúl zsidózni, cigányozni, egyebek. Erre nem tér ki a szabályzat, mint ahogy arra sem, hogy lehet-e pofánbaszni – mondjuk – az ellent, úgy tűnik azt igen, bár erre még nem volt példa, de ha mégis.

Aztán a kardinális kérdés kordában tartása is csorbát szenved, pedig lassan időszerű lenne, jelesül, hogy a földre pökni szabad-e. Úgy tűnik igen, így a csula alácsoroghat a választók nyakába, de ez már eddig is így volt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum