A dolgok állásáról

A megfelelő munkához megfelelő munkakörülmények kellenek. Az OGYÉI-nek például, hogy jóváhagyhassa a mindenféle kínai, kipcsak meg marsbéli vakcinákat, egyenesen XXI. századi körülmények szükségesek, amit a kipaterolt hajléktalankórház helyén tudnak majd megtalálni. Ez egy nagyon szép és kerek történet. Mint emlékezhetünk, Karácsony főpolgi ahelyett, hogy mint bájos kommentelők javasolták neki, a saját hálószobájába költöztette volna a homelesseket, megnyitotta volna a budoárját nekik, inkább hisztizett, hogy az utcára teszik őket, mert felmondják a Szabolcs utcai hajléktalankórház bérleti szerződését a járvány közepén.

Ilyenek ezek a lipsik, hisztiznek, alkalmatlanok, nem értik a NER magasabb szempontjait, ami az, hogy hulljon a férgese, s ez alatt mindazt a sokaságot kell érteni, aki nem szimpatizál a Fidesszel, tehát uszkve nyolcmillió embert kies hazánkban, meg a Soros. Az OGYÉI a talpasjobbágy számára ezidáig érzelmileg irreleváns intézmény volt, sőt, leginkább azt sem tudta, hogy a világon van. Most viszont, hogy a vakcinák kapcsán gyanúba került, miszerint pártutasításra dolgozik – tehát a Fidesz bűvkörében lengedez –, és pláne így, hogy szintén a hatalom mezsgyéjén hajléktalanokat tesz még inkább földönfutóvá (ha lehet ilyet), kezdjük nem szeretni őtet.

Pedig az OGYÉI, hogy antropomorfizáljuk az intézményt, önmagában bűntelen, csak elveszítette a szüzességét, vagy rákerült a Fidesz billoga, és lám, ennyi is elég, hogy szaga legyen. A Nemzeti Színházba sem nagyon járnak a népek Vidnyánszky óta, és az SZFE-re sem tolonganak a leendő gólyák, szintén a meg nem értett úriember regnálásának kezdetétől. Ezen túl még hosszan lehetne sorolni a példákat, mi minden kelt viszolygást az emberekben csupán attól, hogy narancs szaga lett, sőt, mostanában azzal kell szembesülnie a kollégistáknak és új tenyészetüknek is, hogy leginkább rühellik őket, mint az állott szart.

Hogy jó-e így élni, azt én nem igazán tudom, de vélekedésem szerint ők sem. Ezért teremtenek maguknak buborékot pénzből és rajongókból, hogy a valósággal ne kelljen találkozniuk, ezért szeparálják el a kedves vezetőt a népétől, és ezért szedik el a sípjaikat is, ha a kordonnal elkerített ünnepi események közelébe óhajtanak menni. Az évértékelő helyszínét is emiatt torlaszolták el buszokkal. Amikor viszont nem veszünk tudomást a nagybüdös életről, az beláthatatlan dolgokat eredményez, Adolf is nem létező hadtesteket mozgósított Berlin ostromakor, aztán hogyan járt. A tábornokai iszkoltak nyugatra, megadni magukat a jenkiknek.

Mert az oroszoknak nem akarták. Ebből is kitetszik, nem mindegy, ki győzi le az embert, így arra is juthatunk, ha a Fidesz még sokat hergeli a népét, nagyon rosszul is járhat. De kinézve a búbánatos utcára, a némán iszkoló népekre, most még ilyen vészek nem fenyegetik. Még mindig krumplival megvehető állagú a tömeg, így ránézésre legalábbis. Ebben bízhatnak és bíznak is, mint kitetszik, aljasságukban kevéssé zavartatják magukat, még dolgozik a tamtam. Deutsch kollégista is például még mindig az európai és magyar baloldal közös aljas mesterkedéséről visítozott tegnap, amikor azt értelmezte, hogy bukhatják az uniós lóvét.

Mert és ugyanis momentán már ott tartunk, hogy az EP kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával. Ez pedig kés a fiúk nyakán, egy bizonyság arra, a messzi Brüsszelben már látják, kik is ezek és milyenek, mert arrafelé nem működik sem a KESMA, sem az M1, sem a Kossuth rádió. Arrafelé még a Szájert is lekapják az ereszről, hatalmuk tehát lokális, és csupán Neriára korlátozódik. Viszont errefelé is roskadozik, ami folyamathoz minden ilyen OGYÉI-s sztori hozzátesz. Lassan, de biztosan rohadnak szét.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum