Zenebona, vigalom, gusztushusz

Tűzijáték nélkül uszkve hatmilliárdot szán a kedves vezető gusztushuszra, tehát lesz abból tíz is. Mármint milliárdból. Bevallva. Meg még a resztli és a járulékos költségek, fagyipénz, beugró a ringlispílre, céllövöldébe, illetve a vizeldébe. Nem tudjuk, mennyi az a tízmilliárd. Tízszer ezermillió, ilyet mi elképzelni sem tudunk a farhátas világunkban, kezeljük hát szimbólumként, a tapló rongyrázás megtestesüléseként. Mert ugyanis adja magát a kérdés, a gyermeki Fluimucil Ábel-féle kitartó érdeklődés, hogy miért, és ez úja meg újra, kifulladásig, illetve, míg el nem fehérül a száj is.

Különös évforduló nincsen, Szent István se kerek ezer éves, a koronázás karácsonykor volt, az új kenyér megszikkadt, alkotmány pedig nincsen sehol. Se keresztényi, se kommunista indok nincsen, mégis több napos lesz a buli. Fölvezetésként azért, hogy a járvány fölötti győzelem miatt járjuk a csűrdöngölőst vagy pogózzunk gusztus szerint, ám ez sem állja meg a helyét. Naponta többször riogat a kedves vezető a járvány második hullámával ugyanis, ömlik a lélegeztetőgép Kínából szintén ezért, s törvény szerint Müller Ceci néni csak egyet sóhajt, és Viktorunk azt csinál, amit csak akar.

Szintén törvény szerint. Most ünnepelni óhajt, soha nem látott módon és mértékben, amire a jámbor olvasó hosszú életének tapasztalatai és a téves konszenzus miatt rávágja, hogy panem et circenses, kiegészítve azzal, hogy kenyere meg nincsen. Tévedésben leledzik a jámbor olvasó, a kedves vezető a világraszóló ünnepséget nem neki, mint alattvalónak prezentálja, mégpedig azért, mert a kedves vezető az alattvalókkal nem törődik egyáltalán. Dolgozni tartja őket, hogy szavazzanak rá és fizessenek sok-sok adót, az alattvaló létének értelme diktátori nézőpontból ebben ki is merül.

A most bekövetkező világraszóló vigalmat a kedves vezető magának és a nagyvilágnak prezentálja, erejét mutatja vele, gazdagságát és létének bizonyítékát. Ha el nem kárhozok miatta, akkor a József Attila-féle gesztus van ebben, mutogatja fűnek-fának, mily jó dolga van Viktorkának. Ez a felcsúti gyermeki lélek tobzódása a méteres gyomorban, a kölökkori beteljesedett álom, mint a kisvasút, stadion, foci, amelyekben sajnálatos módon a kedves vezető horizontja teljesen ki is merül. Ez az, ahogyan az erkélyről mutogatja a birodalmát mindenféle bíborosoknak.

Azt is hallottuk, olyan tűzijáték lesz, amilyet még nem látott a világ (dehogynem), ez az a duma, amikor még régen a Tarlóssal avattak valami über szökőkutat a Margitszigeten, s azt látván én a barcelonaira gondoltam, ami tényleg monumentálisan klafa. S azért csak arra, mert Las Vegasban nem jártam, mégpedig azért, mert nincsen nem is kormánygépem, ami odavinne. Feudális vonásai mellett ez az újgazdag rongyrázás, ami itt folyik, s ha ezt jelenti a nemzeti tőkésosztály megteremtése, ha ilyen folyományai vannak, ami előbukkan napra-nap, akkor az Isten irgalmazzon drága nemzetemnek.

Feltehető viszont, hogy a fohász már elkésett, és Belzebubnak kellene könyörögni, fogja már vissza ránk telepedő megtestesülését, viszont nem hiszek a túlvilági hatalmakban. Azaz, itt áll az ember tanácstalanul. És akkor is az lesz, amikor a bávatagok gusztushuszkor elalélnak a gyönyöröktől, hogy a gazdájuk milyen jó hozzájuk, mennyi szépet ad nekik, miközben elfelejtik, az ő pénzükből. Olyan ez, hogy mikor a kocsmában kérünk pénzt valakitől, majd abból meghívjuk egy fröccsre, s míg ennek fonákságát a jómunkásember megérti, a milliárdokét meg nem.

Mert olyat nem ismer. Mindemellett a kíváncsiság is munkál bennem, mire jut a tenger lóvéból az, aki már koronát is úsztatott a Dunán. Ennyi pénzből az űrbe is lőheti. De megtapasztalva egynémely volt ünnep pátoszos giccsességét, sok jóra nem számíthatunk, és az a vicces a dologban, úgy beszélek róla, mintha egy csöppet is érdekelne. Pedig á, dehogy. Ez csupán ontológiai dilemma, midőn látjuk, a szemünk előtt válik a suttyó parasztgyerekből szétfolyó diktátor flitteres bohócruhában, és hiába tesszük fel a kérdést újra meg újra, hogyan történhetett ez meg velünk, választ nem kapunk sohasem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum