János vitéz

Egy mexikói hülye, mert egy harminc éves nővel akart lefeküdni, és mivel nem bízott isten adta képességeiben, bevett egy tenyészbikáknak szánt ajzószert, amitől olyan kitartó erekciója lett, hogy a harmadik napon kórházba kellett szállítani, hogy ott lohasszák le a bazi nagy férfiasságát. Arról nem érkeztek hírek, hogy a mutatvány megérte-e, megkapta-e a nőt, tudott-e emlékezeteset produkálni az ágyban, s vágyainak tárgya én édes bikámnak nevezte hancúr közben, amitől minden értelmet nyert volna egyszerre.

Vagy minden hiábavaló volt, mert a mexikói hülye azt feledte el elsősorban, hogy a lányok olykor szeretik azt is, ha gyöngéd hozzájuk a férfinép, és nem elsősorban teheneknek nézi őket, hanem mondjuk emberi lénynek, aki mindemellett és szerencsére kívánatos is. Az ilyenekből alakulnak ki a harmóniák, míg azonban egy ajzószeres dúlásból semmi, csak ilyen hírek az újság hasábjain. A mexikói hülye mindenesetre NER-kompatibilis, az effélék szoktak vak komondorokat tartani a tornácon, és ők tudják szaporítani a nemzetet.

Vagy nem. Mert, mint a hírből kitetszik, a bazi nagy férfiasságából kórházban kellett kigyógyítani, ami arra utal, hogy szaporítóanyagot nem produkált, ergo, ha vágya teljesült is volna, nem eredményezett volna kis, gőgicsélő mexikóit. Ilyképp a NER számára csupáncsak a habitusa a vitézségből forma, de az nagyon. Álló farokkal járni-kelni a nagyvilágban, az katonás, férfias, magyar virtus, az ilyeneket mutogatják az orbánjugend gyűlésein, mint a CSOK beteljesülésének alfája és omegája, az ilyenektől alél el a magyar anya méhe.

Ugyanekkor, amikor a nyomoronc azték leszármazott szűnni nem akaró erekciótól szenvedett, itt, minálunk, Szabolcsban két hasonszőrűen értelmes férfiegyed rendőröket hívott ki egy kis bunyóra. Épp törvényt sértettek, amikor a szervek intézkedni kezdtek, s ezek nem elszaladtak, meg sem hunyászkodtak, hanem magyaros virtussal párbajra hívták a hivatalosságokat, ahogyan kocsmában szokás. Hogy gyere ki, oszt lerendezzük. Ez a habitus viszont nem mástól, mint Orbán atyuskától ered. Ő volt az, aki Goodfriend ügyvivőnek üzente, ha férfi lenne, szemtől-szembe állna ki vele.

A NER színe-virága különben is ilyen Bunyós Bálint, viszket a tenyerük, katonaéletről ábrándoznak, egy nagy macsóhalom az egész elcseszett ország. A nő szüljön, mosogasson, ők beveszik a bikáknak szánt búgatóport, széttosszák a repedt fazokat is, majd a tankjukkal futballmeccsre mennek szotyolát zabálni. Ez a magyar ugar férfiideálja, és voltaképp Arany és Petőfi bűne, hogy így alakult. Toldi, a hős, mint a malomkereket hajigáló tajparaszt, aki nem érti a világot, meg Kukorica Jancsi, aki huszárként megy mennybe és nem másként.

Bár voltaképp Miklós és János is népmesei toposzok, de felőlük nézvést egyszerre érthető Harry Potter kiátkozása, Németh Szilárd velőspacal iránti vonzódása, és értelmet nyer az a híres kép is, amelyen Orbán Viktor demizsonból tölti a kisüstit vőmuramnak. Ez egy koherens világ és világkép, az egyik pólusán a tenyészbika-tudatú hímek, a másikon az ennek folyományaként szaros pelenkát hajigáló nőstények, középütt a nemzeti szaporulat, a gőgicsélő kisdedek. Ezt dobta a gép a XXI. századra a magyarnak, s erről végül is ő maga tehet.

A szomszéd Józsit is akkor szoktam kihajítani – sok más mellett –, amikor mondjuk kézilabda meccsről érdeklődve az a kérdése, hogy emberek játszanak vagy nők. Az ilyenekből fakad a magyar vagy zsidó, fehér vagy cigány kérdésfeltevés és ennek megfelelő öntudat, amit Márai a keresztény, magyar úri középosztályként átkozott el. Ennek üressége pedig a fentiek fényében mutatkozik meg, még ha mexikói vagy magyar hülyéken keresztül is mutattam meg. S ha emiatt szó érné a házam elejét, előre felhívom a figyelmet arra a sajátosságra, amit az esztétika egyesként és általánosként értelmez. Ha tetszenek érteni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum