Ezek tán oroszok

Egészen sajnálatos, hogy Novák elvtársnő hitbéli buzgalma mostanában elfordulni látszik elsődleges szakterületétől, amely a gumigatya, szaros pelenka és a családi kisbusz, s helyette Weber elvtárs ekézésével foglalatoskodik. Mert láthatná különben, hogy tanításai termékeny talajra hullottak. Olyannyira, hogy tegnap mind az összes sajtók felkapták a sztorit, miszerint a városomban működő ELTE lerakatban egy anyuka vizsgázott ölében csemetéjével, aki úgy hét hónapos.

De cuki, örültek nagyon a sajtótermékek, és arról is számot adtak boldogságukban, hogy a kiskrapek az előadások vendége is volt rendszeresen, már szinte le is tudna vizsgázni, ha tudna beszélni, de az még odébb van. Ebben a címlapos történetben a főemlősök ősi működését látjuk, midőn a csimpánzmama is hurcolássza a kölkét, aki szülője hasán, hátán csüngve fedezi fel a nagyvilágot, afrikai földműves asszonyok pedig mint csomagot aggatják magukra a kisdedet, s közben kapálnak.

Ezt az ősi aktust a városiasodó civilizáció, kies hazánkban pedig Brunszvik Teréz kisdedóvója feledtette el, így történhet, hogy szenzációszámba megy a vizsgázó baba, valamint az anyukája. Ha és viszont ott szoptatná meg a professzorok előtt, akkor kitörne a parasztgyalázat, amiből kitetszik, hogy hazugságban élünk, és nem tudunk mit kezdeni az anyaság biológiai és társadalmi szükségszerűségeivel. A kettő élesen elválik, s amikor a vizsgateremben újra egymásra talál, az már szenzáció.

Ha Novák elvtársnő lennék, aki a nemzet szaporodásáért felel, legott szaladnék egy plecsnivel a különös jelenséget kitüntetni, ha nem találnék benne kivetni valót. Ámde NER-logikával, bármennyire is örülnék, lelnék benne csontot, mert hol itt a család szentsége, férfi és nő örök életre való egymást nyaggatása. Hogy nincs ennek a gyereknek apja vagy nagyanyja, nagynénije vagy pláne keresztanyja, aki, illetve akik féltőn óvnák a kisdedet, amíg az anyukája a tudást dönti magába?

Novák elvtársnő agyával ilyen kérdéseim lennének, ha következetes lennék, de, mint kitetszik, nem vagyok az. Novák elvtársnőként az agyamat már rég átprogramozta a gazda, így azt sem veszem észre, vagy kihagyom a számításból, hogy a furmányos anyuka a kisdedet tán eszközként használja a morcos professzorok ellen. Mert ki buktatna meg egy anyukát karján a gyermekkel, aki ártatlanul, szájában cumival bámul reánk a boci szemeivel, hogy meg kell a szívnek szakadni.

Ezt a vizsgázós baba címlapsztorit a bulvárok, és valami különös okból kifolyólag az úgynevezett ellenzéki sajtótermékek osztották meg a magyar proletárokkal, hogy legyen valami derű a ködökben meg a jegeken. Míg és ellenben a lakájok a nemzet megmentésével foglalkoztak, mint mindig is, hogy Soros-kórus. Ezt ordították ironikus módon kórusban, amihez a töltetet, muníciót Novák elvtársnő, Dájcs Tomi elvtárs meg a többi szolgáltatta, kifejtve, hogy elégedettek a NER demokrácia-szintjével, már ami rájuk vonatkozik.

Üvöltöttek, mint valami hiénafalka, mondták az értelmetlen dumájukat, amikor – bár nem ültem a bódhifa alatt törökülésben, mégis – megvilágosodtam. Ettől a kilenc éve zakatoló dumától, ami ezekből folyik. Szerb Antal, akit jópofán agyonvertek ezeknek a szellemi elődjei, abban az irodalomtörténetben, amit elégettek volna szintén ezeknek a szellemi elődei, Jung és Spengler nyomán megmutatta az irodalomban manifesztálódó orosz néplelket, ami viszont a végtelen sztyeppékből fakad.

Szerb Antal azt figyelte meg, hogy az oroszok egyfolytában beszélnek. Látszólag és szinte cél nélkül ömlik belőlük a szöveg, mondják lankadatlan, a másikra szinte nem is figyelve ömlik ki belőlük a valósághoz látszólag semmi közű tartalom. Korlátok és cél nélkül dumálnak, mint ezek is, amit jobb helyeken papagájkommandónak hívnak, s ez milyen igaz is. Ezek tehát oroszok, így nincs mit csodálkozni atyuskánk különös vonzalmain és hazaárulásán. Azt is szokás mondani: ezek ugyanazok. Tényleg, és mindenféleképpen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
2 hozzászólás “Ezek tán oroszok
  1. Yeti szerint:

    Véges sztyeppék.
    Egy kicsike kipcsák.
    Lölö lop csak.

  2. miki1950 szerint:

    Az orosz emberekre nézve dehonesztáló melyet Szerb Antal megfigyelt, de még inkább azzá válik,ha holmi novák-félékkel párhuzamba állítva spékeljük meg az orosz emberek eme szokását.
    Nem ezt érdemlik.
    Ezelőtt úgy 30 évvel is előfordult, hogy babával vizsgázott az anyuka a Dunaújvárosi Főiskolán, de korán sem keltett akkora visszatetszést, mint mikor az egyik újságíró palánta összesen három szigorlaton volt látható, mégis lediplomázott.
    Csak a történelmi hűség kedvéért jegyeztem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!