Fessünk kórházat

Van az az ontológiai kérdés, hogyha a szart befújjuk csillámporral, akkor abból ékszer lesz, vagy valami más. Számos esetben szembesülünk a fenn az ernyő nincsen kas problémakörével, ilyen például a Puskás Aréna is, amelyet éjjel nappal kivilágítanak, mert hogy annyira szép, viszont benne nincsen semmi, és esély sincsen arra, hogy mostanában megtelik tartalommal. Most belemehetnénk a tartalom és forma kettősségének és azonosságának filozófiai rejtelmeibe – de nem a régi reklám, miszerint tartalomhoz a forma, Amfora mélységeiben –, elmesélhetnénk, hogy a tartalom a dolog lényege, a forma pedig, ami ezt megjeleníti, de korán van még ehhez.

Úgy is mondhatnánk, hogy ezt a dichotómiát kifejezi mondjuk Orbán Récsöl, aki tízmilliós táskában viszi a szaros pelenkát az út mellé hajítani, az ő apukája, aki félretaposott cipőben, trottyos gatyában jár-kel Európában, mint egy parasztbáró, s ebből az életszemléletből fakad az is, hogyha a kórházakban elpusztul a nemzet, arra az a válasza, hogy először fössük ki a folyosókat. Ott ordítanak majd a fájdalomtól a betegek a Trinát szagban, hullik a hajuk, konyul le a fülük, de lehet mondani, hogy a kórház már csillivilli, mit akartok még, szarjak sünt? Igen, válaszolhatnánk a költői kérdésre, de ilyet nem kapunk soha, mert nem állnak szóba velünk.

A magyar paraszt genomja olyan, ez a pöttyös seggű nemzeti DNS, hogy alázatosan szorongatja a kezében a zsíros kalapját a kegyelmes úr előszobájában, hogy kis lábaskában hazavihesse a rántott levesét. Nézem itt ezeket az iráni fiatalokat, akik spontán elkezdtek tüntetni a rezsim ellen, mert úgy látszik, az ukrán gép lelövése volt az a bizonyos utolsó csepp, amikor a mennyiség átcsapott minőségbe, és a nép nem tud már a régi módon élni. Igaz, az uralkodó osztály még képes a régi módon kormányozni, és ilyenekből szoktak bazi nagy vérengzések kikerekedni. Viszont a lázadás mindig a szobrok ledöntésével indul, először a szimbólumok halnak meg.

Az iráni népek is, akik eddig csűrdöngölőst jártak az amerikai és izraeli zászlókon, mint minden bajok okain, sőt, előszeretettel gyújtották is föl azokat, most azzal jelezték az új időknek új dalait, hogy nem voltak hajlandók a gondosan odakészített zászlókon tapodni, hanem kikerülték azokat. Ez az öntudatra ébredés első lépcsője, amiből látszik, hogy az iráni népek nem olyan vadbarmok, mint eddig kitetszett, hanem azért viselkedtek úgy eddig, mint valami hiénahorda, mert ezzel fejezték ki a hatalom iránti lojalitásukat, vagy, mert egyszerűen élni akartak. Most meg már nem a jelek szerint. Viszont az ilyen zászlókon táncolás minálunk a Soros.

Eshet eső, fújhat szél, süthet a nap, bedobják a migránccsal kevert Sorost, a hívek pedig táncolnak rajta. Kilóg a belük, de örülnek a kórházi klozet frissen festett falának, és nem tűnik majd fel, hogy vécépapír ennek ellenére sincsen benne, így szaros marad a valaguk. Egyenesen a rozsdára, hirdette a hülye reklám régebben a csodatévő Hammerite festéket, amelynek a titka abban rejtezhetett – ha volt –, hogy készítői ismerték a kémia titkait. A lélek nélküli világ működése egy idő után tudományokkal leírható, az emberi elme azonban sötét verem, megszerezni a titkait tán soha nem is lehet. Erre utalnak az irániak zászlókerülő gesztusai.

Viszont, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, mint ahogyan jó lenne, ha azok lennének, a Hammerite reklámja, amelyben a lovagok rothadó páncélja kelt új életre a csodafesték által, a Gyalog galopp fekete lovagjának röhejes kekeckedését juttatja az ember eszébe, hogy ugyan ragyog a páncélzata, de már se keze, se lába, ellenben a pofája mégis nagy. Az ilyeneken az ember eltelten kacarászik, és elfelejti nézni az úszó dinnyehéjat. Pedig csak az a mélázó létállapot készít fel arra, hogy amikor Orbán Viktor Mihály a kórházak pingálására utasít, képesek legyünk azt mondani neki, föstögesd te a kismalac kacskaringós farkát. Mint ahogyan az irániak kerülték ki a tapodásra lefektetett zászlót.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
4 hozzászólás “Fessünk kórházat
  1. Yeti szerint:

    Egy ismerősöm úgy 10 évvel ezelőtt autójával ütközött egy traktorral amelyik elé hajtott egy földútról.
    Már akkor sem engedte hogy magyar kórházba vigyék.
    Akkor sem csodálkoztam rajta.
    Én sem hagyom, már amennyiben képes leszek tiltakozni ellene.

  2. cyr45 szerint:

    És, ha az Ukrán határszélen laknál?…

  3. miki1950 szerint:

    A tömegek hülyítése, kordában tartása minden autochratikus társadalom uralkodó elitjének létérdeke. Most az iráni népesség egy része kezdi felismerni a hatalom igazi arcát és a tiltakozás egyik formájának tartotta az egyetemi diákság, hogy nem taposták meg az amerikai és izraeli zászlót. Pedig meg kéne!
    Mert a békétlenséget döntően ők okozzák az iráni népnek.
    Mondhatnám, hogy a kórházi várók rendbetétele pótcselekvés, ami annyiból nem lenne igaz, ha nem tudnánk, hogy nagyonis céltudatos és megtévesztő manőver.
    Mert rájuk fér a felujítás, de az emberi természet már csak olyan, hogy többnyire a látszatot fogadja el és az alapján ítél.
    Tehát ez a bejelentése orbánnak tisztán populizmus, a legpofátlanabbul az emberek képébe vágva.

  4. remete szerint:

    A perzsák most döbbentek rá, milyen katonák védik meg őket az imppperrrialllista Nyugat/USA mételyező ördögeitől: béna seggfejek, akik ámítani se tudnak – ha élesedik a helyzet -, nem hogy technikát kezelni. Ilyet már láttunk mifelénk is, van is nosztalgia a nemzettestben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!