Ki a faszagyerek?

„Erős Pista, Erős Magyarország.” Ez a filozófiai sóhaj szakadt ki a kedves vezetőből – továbbiakban OVM -, mint kiinduló tétel, a Descartes-i cogito ergo sum, vagy a Schopenhaur-féle, a világ a képzetem, midőn erőspaprikával töltött szaloncukrot fogyasztott. (Vagy csak hazudta.) Illetve Erős Pistával, ami Hungaricum, mintha másutt nem is ismernék a kapszaicin gyönyöreit, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy OVM-nek mindenről ugyanaz jut eszébe, mégpedig, hogy micsoda hatalmas birodalom mekkora nagy királya ő, miközben kapargatja a ganajt a gumicsizmájáról, ami rátapadt a trágyadombon.

Ez a kocsis mentalitás akkor jött elő belőle, amikor Goodfriend ügyvivővel volt baja, akkor böfögte először létének leglényegét, hogyha férfi lenne ez az amerikai liberális köcsög, akkor kiállna vele, a szemébe nézne, mint Rózsa Sándor, amikor még Oszter volt, és nem halastavakban utazott. Hinye, meg hibbecsúf, ilyeneket mondott volna OVM ennek a Goodfriendnek, meglengette volna a karikás ustorát, és bő gatyájában ellovagolt volna az széles alföldi rónaságon. A magyar férfierő ilyen Szinetár-féle értelmezése az, ami a sarki kocsmában is megmutatkozik a nyolcadik feles után. Ez az orbáni ideál.

Már meséltem egyszer az én egyszerű nagyanyámról és a bérmakeresztapámról, akik szintén úgy mérték le, ki a faszább gyerek, hogy két pofára tömték a cseresznyepaprikát csak úgy magában. Ki bír többet, ki ájul le később, ez volt a tét. Ott csorgott a taknyuk meg a nyáluk, lilult a fejük, csuklottak meg ziháltak, és én, még apró Kázmérként nem tettem fel az egyedül üdvözítő kérdést, amit ma már megtennék, hogy hülyék ezek? Azok voltak sajnos, de nem lehetett hibáztatni őket, hiszen ez valami ősi ösztön, hogy megmutassuk, puszta kézzel terítjük le a medvét, egy kézzel tartjuk a petrencerudat.

Csak, amíg már Arany is belátta a Toldi estéjében, hogy az ilyen hősök kora lejárt – „Toldi vagy nem Toldi, hull előtte sorban, az ész ereje győz abban a kis porban” -, OVM képtelen elszakadni az avas szagú parasztudvartól azzal a sajátossággal, hogy a testi erőt és ügyességet tartja mindenek fölött valónak olyan a bánattal, hogy mindezekkel ő egészen sajnálatosan nem rendelkezik. Soha nem is volt neki ilyenje. A nép egyszerű gyermeke, a vagyontalan, puritán hős, aki Erős Pistát zabál, megtalálja benne az élet értelmét és az ország különlegességének forrását. „Erős Pista, erős Magyarország” – én édes Istenem.

Nőügyek, fodball, szotyola, pálinka, harc, kalbász, kirántott hús, meg a többi. Ezekkel lehet meghatározni OVM karakterét, s ha mindez megtörtént, ott áll előttünk csupaszon és lehangolón egy egészen, a primitívségig egyszerű alak, aki Móricznál olyan paraszti hős lenne, akit azért álmodott meg, hogy bemutassa Magyarország sötét, feudális oldalát. Mert az irodalom nem szokott hazudni, csak az átírt történelemkönyvek, Adytól is tudjuk, hogy gémes kút, malomalja, fokos, és ugyanott vagyunk, körbeértünk, csak közben eltelt száz év. De, hogy az Erős Pista ereje mutatja meg a nemzeti nagylétet, ez egészen sajátos idea.

OVM, mint avas szagú gyerek, nem ismeri a nagyvilág titkait, mert, ha ez a mérce, akkor Mexikó sokkal nagyobb nemzet nálunk, vagy egy óvatlan kaliforniai paraszt meg még nagyobb. A paprikafajták csípősségét a Scoville-skálán mérik ugyanis, a Scoville-féle csípősségi egységben (Scoville heat unit, azaz SHU). Egészen rossz hírem van OVM számára, a nagyon csípős magyar paprikák ezen a skálán maximum 2500 pontot kapnak, míg egy jófajta jalapeno már 8000-et. Tehát a foghíjas, poros arcú sombrerós faszább gyerek a magyar traktoristánál, ha ez az etalon, Mexikó pedig olyan erős ország, hogy beszarsz.

Ilyen egyszerű OVM élete, de még tudom fokozni. Egy egyszerű jamaicai csípős értéke 200.000, tehát már tudjuk, mitől volt boldog Bob Marley, sőt, ismeretlen és titokzatos helyeken általunk felfoghatatlan hatalmak termesztenek dorset naga névre hallgató atombombát (1.500.000), hogy a felfoghatatlan pepper x-ről ne is beszéljünk (3.200.000). Aki ilyet majszolgat, már nem is a Szíriuszról jött, mint mi, hanem a világűr távoli és misztikus mélyéről, az ilyenek már ismerik az aranycsinálás titkát, és fel tudják támasztani a halottakat, mert már találkoztak Istennel, míg viszont OVM meg nem.

És soha nem is fog, de ez az ő baja. „Erős Pista, erős Magyarország”, ez a kocsmai farokméregetés, szintje, de nincs meglepetés. Ez a nívó termeli ki magából a Fekete Pákóra kefélő polgármestert, a szaros pelenkát hajigáló leánygyermeket, ez a na, ki a faszagyerek habitusa, mint országunk elitje. El vagyunk veszve, azt hiszem. S nem azért, mert ezek ilyenek, hanem, mert mintát és példát adnak a bávatag népeknek, hogy mi az élet értelme. Olyan fertő ez, szellemi mélykatyvasz, amiből évtizedek alatt sem lehet kikecmeregni. Viszont epekedve várom, mikor nyilvánul meg újra OVM, a disznóölésnek van a szezonja ugyanis. Lesz még móka, efelől nincs kétségem egyáltalán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum