Imareggeli

Sok mindent hallottam már hosszú életem során, de ilyet még nem, bár soha nem késő felfedezni a világ ismeretlen csodáit, mint ez is. Ennek, mármint, hogy kies hazánkban ezentúl imareggeliket rendez a CÖF-CÖKA, inspirálandó a keresztény értékek védelmét, annyira nincs semmi értelme, hogy az ember óhatatlanul úgy véli, mégis van, mert ekkora ökörséget magáért valóan kitalálni nem lehet, a hülyeség sem végtelen, illetve belegondolva mégis.

Több megfontolandó dolog van itt, az első a szertartás folyásának leképezése, hogy mi történik egy ilyen szakrális zabáláson, hogy illik-e rágás közben imádkozni, vagy mi a sorrend, vagy a menü, milyen a keresztény früstök tartalma, jár-e hozzá reggeli feles, kávé, vagy csak szenteltvizet isznak. Mindezen elgondolkozunk majd, és a belészuszakolt spiritualitáson is, mert, mint hallottuk, létjogosultságát az adja, hogy az ima által kapcsolatba lépünk Istennel, az étkezés segítségével pedig az univerzum részévé válunk.

Nos, ekkora baromságot ritkán hallani, még ha ferences szerzetes is mondja, viszont a CÖF-CÖKA részéről ezt megszoktuk, mondhatni, mást nem is várunk, mert, aki eladta a lelkét az ördögnek, az fizet érte, mint ezek is, akik már nem tudják, milyen cirkuszi előadásokkal szolgálják meg a milliókat vagy milliárdokat. Most épp ilyennel. Bár nem tudni, a havi szeánszokon kik és mennyien vehetnek majd részt, de, hogy a lágytojás zabálásától szerte a világon szárba szökik a hit, az hétszentség.

De nézzük először a gyakorlati részét, hogy mit takar az imareggeli. Ha ilyen kukacoskodó nyelvész lennék, akkor azt feltételezném, hogy imát reggeliznek, előételnek miatyánkot, főételnek üdvözlégyet, de ez olyan lenne, mint a fényevés, amibe köztudottan bele lehet pusztulni. Más felfogásban imakönyveket szervíroznának apróra vágva vagy darálva, rántva vagy sütve, esetleg főve, de fokhagymás szósszal mindenképp, egyrészt az ördög ellen, másrészt meg, mert amúgy túl száraz lenne a falat.

Ha ezt elképzeltük, gondoljuk el azt is, hogy ez nem lesz egyéb, mint egy nagy zabálás ájtatoskodással fűszerezve, közben az üldözött keresztényekre gondolva, akik étlen-szomjan bujdokolnak a sivatagban. Mert értük szól a zabálás elsősorban, s valahogy nem látom be, a dzsihádista barom – aki ugyanolyan, mint a reggelizők csak ellenkező előjellel – ettől mért ne fejezné le a reszkető vértanút, mert a tojásnak, kalácsnak, szaláminak és dzsemnek ilyen varázshatása nincsen.

Vagy csak egy sima ima lesz a zabálás előtt, hogy aki ételt, italt adott, annak keze legyen áldott, és akkor az ember az anyukájára gondol, a nagyira, de a hitért zabálók esetében a szakácsra és a pincérre, akinek majd illik borravalót adni. Tíz százalék. Továbbá és mindeközben eszébe juthatna a reggelizőknek Schopenhauer tétele, aki elszégyellte magát, hogy nem lehet a szenvedésről elmélkedni, miközben ürücombot zabál. De a német becsületes ember volt, nem ilyen kommunista-keresztény, és akkor a dolog ezen részével rendben is volnánk.

Most jön a szakrális rész. Hogy a jámbor szerzetes szerint ez arra jó, hogy Istennel kapcsolatba kerüljünk, és részévé váljunk az Univerzumnak. Erről rengeteget tudnék mesélni, megpróbálom rövidre fogni tehát. Hogy a jámbor szerzetes az étkezéssel válna az univerzum részévé az csak üres színpadi duma. Már születése óta az a kisujja bütykétől a feje búbjáig, minden egyes atomja egy távoli csillagban keletkezett, s ezt akkor tapasztalhatja meg a legjobban, ha majd – Babitscsal szólván – elomlik és puha sárrá rothad.

Hogy az imával jönne közelebb az Isten, azt is erősen kétlem, mert ő nem ücsörög valahol, mint a kifestőkönyvekben, hanem mindenütt ott van, ilyképp benne csücsül a szerzetesben is, sőt, az iszlamistában is benne csücsül, aki keresztényeket gyilkolászik, csak őbenne másképp van jelen, ilyen sátáni formában. Sőt, ha a szerzetes imával akarja Istent lecsalogatni a fáról, akkor voltaképp agnosztikus, tehát eretnek és megégetendő. Szóval meg kéne gondolni, miket beszél az ember.

Illetve nem kellene belekürtölni a nagyvilágba, mert még hülyének nézik. Mindegy, ennyivel is gazdagabbak vagyunk, hogy lesz imareggelink is. Sajtóreggeli, üzleti reggeli, munkareggeli már volt, ilyen még nem. Ahogyan az eddig meglévő reggelitípusok is csak a pénzről és a hatalomról szóltak, ezzel sincs ez másként, szóval és végül, mintegy összegzésként, és új kontextusba helyezve, amíg ők valami távoli és ismeretlen veszedelem ellen zabálnak, miközben a szomszédjukban emberek éheznek és fagynak meg, azok számára javaslatom csak egy van: dugják a kereszténységüket a valagukba. Ennyi csupán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum