Vak komondor, szöges bakancs

Pécsen megrugdostak két egyetemistát, mert arabul beszéltek. Szöges bakanccsal küldték meg őket, ahogyan annak kereszténydemokráciában lennie kell törvényszerűen. Két baj volt velük a rugdosódók szemében, hogy nem magyarul beszéltek, valamint, hogy migráncsok. Ilyen illetlenségeket Übermensch nem tesz. A felsőbbrendű nemhogy migráncsul, magyarul is alig tud, esetleg annyit, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok, és nem beszélget békésen idegen országok terein. És pláne ő magyar, pöttyös a segge és a Szíriuszról érkezett csodaszarvas-háton a kurvanagy Magyarországra, százezer vármegyébe.

Az Übermensch éjszakája soha nem ér véget, futballmeccs után szétveri a tereket, előtte a stadionban huhog, náci karlendít, majd böfögve aludni tér. Az Übermensch macsó, nőügyekkel nem foglalkozik, otthon főzi a pálinkát, van neki vak komondorja, szereti a Kőbányait, a nemzeti rockot meg Nagy Ferót. Az Übermensch keményen dolgozik a soron, összeszerel, nem gondolkozik, koldusnak nem ad, szart dobál a Pride-on, az asszony nem ember filozófiáját vallja, misére jár de imát nem tud, keresztet cipel de hitetlen, mert ő keresztény, magyar úriember, és az övé az ország, a hatalom meg a dicsőség. De lehet öltönyös képviselő is.

És most, hogy rendszertanilag meghatároztuk, ki mindenki lehet az, aki arabokat rugdos a megdicsőült, ketrecharcos László Petrán kívül, és rájöttünk, hogy kies hazánk akármely elvadult tagja a „nemzeti” oldalról, arra is rá kéne jönni, mért van ez így. Egészen egyszerű: vak komondor, Trianon és Orbán, ebben a három fogalomban benne van a NER összes nyomora. Bár, le is lehetne egyszerűsíteni csupáncsak Orbánra, ezzel azonban felmentést adnánk arra a szellemi restségre, amely ilyen rugdosódásokhoz vezet. Aki idegeneket rugdos, mert nem magyarul beszélnek Mária szent országában, az nacionalista, soviniszta barom.

Bár kormányunk is az. Aki idegeneket rugdos, mert más a bőrszínük, az rasszista állat. Bár kormányunk is az. Aki egyáltalán embereket – de akár állatokat is – rugdos, az fasiszta csőcselék. Bár kormányunk is az. Aki homofób, az nem ember. Bár kormányunk sem az. Hanem keresztény, magyar úriember, aki mind rendelkezik a föntebbi tulajdonságokkal. Abba is gondoljuk bele, hogy egy füvező ember még soha nem mészárolta le a családját macsetével, míg a pálinkásoknál ez megesik, sőt, egy meleg sem rúgta még le a nemzeti rocker veséjét, mert túl macsó volt. Egyáltalán, van, aki tud a másik mellett élni, elviseli a másságot, mert ilyen liberális csőcselék. Aki meg nem viseli el a másik szagát, az kereszténydemokrata. Legalábbis a NER-ben.

Ha ez így túl karcos, nem én tehetek róla. Mert ugyan fölhozhatnám az ember eredendően gonosz voltáról szóló elméletemet (tisztelet a kevéske kivételnek), de nem lenne igazam, és általánosítanék, holott nem akarok. Maradjunk annyiban, hogy vannak jó és rossz emberek, mint a mesékben vagy vadnyugati történetekben fekete és fehér kalapban, viszont összevont szemöldökkel mindkét esetben. A kettő között Füst Milán segít nekünk különbséget tenni Hábi Szádijában, mégpedig így:

„…– Mi különbség van a tigris és a rossz ember között? – kérdezte egy Khursid nevű hordókészítő bognár. – Az a különbség, – felelte Beder, – hogy bár a tigris maga a négy lábon járó halál, bár mindennek ellensége, ami él, de, akár a kártevő gyermek, nem bűnös, hanem ártatlan. Azt teszi, amit a természet követel tőle és nincs erkölcsi törvénye, nem tudhatja tehát, gonoszság-e az, amit művel. S ha engem megkérdeznek, azt felelem rá, hogy nem gonoszság, mert azt teszi, amire rendeltetett. Talántán a gonosz ember is azt teszi, azzal a különbséggel, hogy tisztában van cselekedete elítélendő voltával és mégis megteszi. S hogy mentse magát, rendesen másik erkölcsöt teremt magának, például így szól: – Nem vagyok gonosz, csak ebben a mai romlott világban jobban kell megvédenem érdekeimet és ez még nem bűn. Igenis, uzsora-kamatot veszek tehát és a belét is kitaposom annak, aki nem fizet. – Vagyis igazolja magát, ami azt mutatja, hogy valamelyes erkölcsi principium nélkül még ő se lehet meg…”

Íme, hölgyeim és uraim, a hatalom, s benne Orbán Viktor Mihály bűneinek foglalata. Hogy megteremtette a látens magyar érdeket, amit meg kell védeni valami ismeretlentől, mert elveszi a munkánkat, megkeféli asszonyainkat és lerombolja nem létező keresztény kultúránkat. A vadbarom lerúgja az idegen veséjét, és gyárt hozzá egy erkölcsöt. Sőt, meg sem kell tennie, készen kapja Orbán Viktor Mihálytól masnival átkötve naponta reggeltől estig. Másrészt pedig van erre fogadóképes kereslet is, elég csak körülnézni az utcán. Éppen ezért, bár szomorú így ezt belátni, de ez az ország megérett a pusztulásra. Idegen test Európa közepén, ótvaros fekély, és mi a közepén ülünk. Ücsörgünk csöndesen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum