Szépségek és szörnyetegek

Rogánné – meg a haverja, ez a Sarka, valahai Hajdúné – szépségversenyt rendeznek. Mi a rossebet rendeznének? Ehhez se értenek, viszont túl sok ész nem kell hozzá, degenerált lányok meg mindig akadnak, a siker garantált. Ezek a celebek, akik a NER befolyásos bikái mellett találják meg igazi énjüket, ilyen üzletasszonyok lesznek, fánkozót nyitnak, szépségversenyt generálnak, ki miben találja meg élete értelmét. Számomra csupán az a furcsa, hogy Horváth Béláné innen a sarokról hogyhogy nem ilyen leleményes. Ő képes boltos lenni, irodista, akármi, holott elég lenne az utca lyányai számára kifutót rakni a betonra, máris szebb lenne minden. Dőlne a lé.

Mert dől. Az is ontológiai kérdés egyébként, hogy ezeknek a nőknek, akik úgy válnak egyre inkább műanyaggá, ahogyan az uruk egyre magasabbra kapaszkodik az uborkafán – Rogánnénak már ilyen felfújhatós baba fílingje van – mért nem az jut az eszébe, hogy ápolónőként lesznek az emberiség hasznára, elmennek dadának vagy postásnak. Nem, valahogyan az összes a talmi szépségnél köt ki, de mit lehessen tenni, mindenki attól boldog, amitől csak akar. És nem is erről akarok mesélni igazán, hanem arról a jelenségről, amikor a hvg plakátjait leszedték a közterekről, és másnap Rogánné virított a helyükön.

Ez kettős irányt mutat. Egyrészt az elhülyülését, másrészt a rezsim aljasságát és pofátlanságát, ami abban is manifesztálódik, hogy ezzel a lendülettel a Rogánné-Sarka duó szépségversenynek nevezett szellemi környezetszennyezését közvetíti a Duna és a Duna World, hogy az egész világ hadd láthassa. Sőt, ezért a közvetítésért hatvanhatmillió bruttót is fizet az MTVA a páratlan párosnak, és ezt azért már elég rossz néven veszem. Most csodálkozunk, ha nem elég az évi százmilliárd közpénz arra a szarhalomra, amit amúgy közmédiának neveznek? Nem csodálkozunk egyáltalán, csak húzunk még egy strigulát a bűnök hosszú listájára.

Ezek a bűnök számosak. Már maga a szépségverseny aktusa is emberiség elleni háborús rémtett, ennek közvetítése halmazati aljasság, hogy fizetnek érte, megbocsáthatatlan, hogy Rogánnénak, az pedig vérlázító, És az ura, az őrségi parasztgyerek nem érti, egyszerűen föl nem foghatja, mi ezzel a baj. Már közpénzzel támogatta az állam Rogánné sportrendezvényeit is, erre pedig az volt a propaganda-miniszter megjegyzése, hogy a Fidesz számára fontos a testedzés. Sőt: “Míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a problémájuk, hogy a gyerekeket neveli és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik és sikeres e téren, ez a probléma.”

Tényleg nem érti, de hogyan is értené. Mint ahogyan az sem esik le nekik, Mészáros sikereivel mi a baj. Persze az ártatlanságban feredőzés csak a Horváth Béláné boltosok számára szól, meg a férjüknek, meg a kölkeiknek, akik amúgy le vannak szarva. Bár maga Rogán már annyira alámerült az aljasságba és a pénzek tengerébe, hogy lehet, tényleg azt hiszi, ez a hatvanhat milla, amit a sikeres asszonka az adófizetők pénzéből bezsebel, nem is tétel. Ő ugyanis a minisztériumában jövőre már százötven milliárd fölött rendelkezik, ehhez képest hatvanhatmillió tényleg aprópénz.

Rogán minisztériuma százötven milliárdot költhet propagandára tehát, ennyit szán Orbán az emberek hülyítésére. Ennyibe kerül, hogy szó nélkül tudomásul vegyék Rogánné hatvanhatmillióját, meg az összes többit, hogy hogyan fosztják ki őket, cserébe bámulhatják a tévében a szépségek szilikontól feszes csöcseit és valagát. Panaszolkodhatnánk Jónás módján az Úrnak, hogy nagy itt a baj, eláradt a gonoszság, de az Úr csak röhögne mirajtunk, mert megvették őt is kilóra. És még hogyan röhögne, ha látná a vár erkélyén együtt vonaglani Orbánt, a Csótányt és Szili Katinkát, a szabadságharcosokat. Szépségek és szörnyetegek, íme mára a NER kínálata. Tessenek köpni nyugodtan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Szépségek és szörnyetegek
  1. Yeti szerint:

    Köpni nem ajánlanám!
    Kiszárad ebben a melegben az ember, akár meg is halhat miatta.
    Egyébként pedig dehogy adnék a nyállal önként DNS mintát az ellenségnek.
    Ugyanígy mellőznöm kell a szardobálást is természetesen.
    Csak csodálni tudom némely kutyásokat, milyen lelkesen markolásszák és cipelik haza a frissen gőzölgő kutyaszart.

    Jelzem, a szépségeknek mondottak minimum ugyanolyan ocsmány szörnyetegek, mint a bakjaik.Muszáj, különben hamar újabb(fiatalabb) és gátlástalanabb példány markolna rá a kormányrúdra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!