Sajnálatos módon így, tavaszodván nem a rigófütty, hanem az a központi eleme az összes magyarok szélfútta életének, hogy az Orbán vs Néppárt csörtének mi lesz a kimenetele. Megy vagy marad, kirúgják vagy önként távozik, ő döglik bele, vagy pediglen mi. Szomorú ez, bús magyar élet, hogy minduntalan és szünet nélkül sorskérdésekkel kell bíbelődni ahelyett, hogy a rügyek pattanását tanulmányozná az ember, a hangyák útjait meg a fű ébredését, a lányok kurta szoknyájáról nem is beszélve.
Egyes okosok szerint Orbán a március 15-i ünnepélyt használja fel arra, hogy a kilépést bejelentse, megtámogatva a mennybemenetelt lengyel cimborájával és sok ezer, a mi pénzünkön fizetett bértapsolóval. Úgy, hogy az egész bagázs gondosan körbe lesz kerítve, hogy nyugodtan és zavartalanul rázhassák a ketrecüket felsőbbrendűségük és erejük biztos és hamis tudatában. Ha így lesz, márpedig mért ne lenne, akkor elkönyvelhetünk egy újabb gyalázatot, annak a napját, amikor újra elloptak valamit és megszentségtelenítettek.
A kokárdának régóta szaga van, október is leginkább már Schmidt Mária és Dózsa László, a karácsony a szánkók ünnepe, augusztus meg a korona úsztatásáé, mert mindent lerántottak a porba. A szavak is elvesztek, a nemzet hangalak ma leginkább a lopást idézi az emberben, és most dolgoznak azon, hogy a család is valami egészen mást jelentsen, mint évszázadokon át. Csürhe-csordává tették az ország népét. Ha és azonban Orbán március 15-én jelenti be, hogy a pártja szélsőjobbra el, akkor történelmi bűnt követ el.
Főbenjárót, ha tud még ilyet a mindenség meggyalázása után. Mert nem fog egyéb történni, ha mindez bekövetkezik, mint új szabadságharcot hirdet meg az elnyomó Brüsszel ellen, új tavaszt, a márciusi ifjak helyett pedig születnek majd újak, maiak, genyák a pesti srácok mintájára. Elveszik ezt is, ám ez még a kisebbik baj, a fajsúlyosabb, hogy 48′ hamvassága helyébe ezen a napon a fasizmus szürkesége tevődik, és tíz év múlva a történelemkönyvekben a liberális elnyomás elleni hős lázadás jeles dátumaként szerepel majd.
Így gyorsul fel utunk a pokolba, ami lejtmenet legfőbb bűnöse már nem is maga Orbán lesz, mert egy mentálisan beteg, hatalommániás, narcisztikus, kis trógertől más nem várható. Hanem, aki mellette a konc reményében ép elmével nézi a rontást és a dúlást, az is háborús bűnös, mert a parancsra tettem vagy nem tudtam róla nem jelent feloldozást. Ugyanígy a rajongó és hívő sokaságot sem menti fel a felelősség alól a tudatlanság, mert hülyének lenni nem erény, csak állapot, ha kínos is olykor.
Ha és amennyiben a kilépés bejelentése az ünnepen történik, akkor új szimbólum születik, új szentségek és új történelem, olyan cezúra, amely után – mint ahogy Auschwitz után sem lehetett ugyanúgy verset írni -, Magyarországon pedig nem lehet majd tiszta szívvel a másik szemébe nézni. Aki ezek után is Orbán után béget, magára veszi annak a terhét, hogy hazáját tevőlegesen segített a bevallott fasizmus felé terelni, ha tud róla, ha nem. Bár lehet, sokak gusztusa szerint levő ez az út, de mégis csak a romlásé.
Erről fog szólni ez az ünnep. Ez lesz az a nap, amikor Magyarország deklaráltan újra a lator nemzetek táborába lép, feledve tizenkét pontokat, erkölcsöt, becsületet, és ez nem kevés. Mindez benne lesz abban, amikor Orbán megnyalja a száját és züllött hangon elordítja az új csatadalt. Látom szinte az eltorzult képit, és a lengyel klakőröket, akik azt sem tudják, minek tapsolnak. Igaz, magyar bratankijaik sem, ami még nagyobb gyalázat. Én ilyenben részt nem veszek. Azon a napon fütyörészek a kertben, és majd szóljatok, ha megtörtént.
Vélemény, hozzászólás?