Harrach stílusa

Itt van nekünk ez a Harrach Péter elvtárs, és mi is lenne velünk, ha nem lenne. Oda volna a mosoly, a móka és a kacagás, így viszont, hogy társunk a küzdelemben, velünk van a vidámság. Most is, midőn sajtótájékozott, hogy lelkének gyümölcseit közkinccsé tegye, és a sorosista médiatúlsúly megkérdezte tőle, mit szól az általuk is ki-, és pórázon tartott Ripost nevű nyomdaipari termék gyalázatához, amellyel a hajléktalan polgártársak ellen uszított, az volt a válasza, hogy „Mindenkinek megvan a maga stílusa, ez nem a mi stílusunk”.

Ez a rövidke kijelentés több elmélkedést is generál az emberben. Egyrészt, feltűnik, hogy nem küldi el ezt a Ripostot a kurvaannyába – vagy más, cizelláltabb, egyházfis módon -, másrészt a többes szám első személy használata, amely vagy a pártjára utal, vagy pedig királyi szóhasználatban saját magára. Mindkettőnek megvan a maga bukéja, és meg is vizsgáljuk, hogy ne szenvedjünk hiányt az örömökben. Ahogyan maga Harrach elvtárs sem, miként az ábrázata is mutatja, mert fejtetőre kell állítani a képét, hogy előjöjjön a bűvös mosolya, mint Örkénynél a groteszk.

Ajkainak erről a fittyedéséről ugyan nem tehet, vethetnék a szememre, én pedig azt mondanám, dehogynem. Ez hosszú évek, sőt, évtizedek kitartó munkájának eredménye, edzésé és gyakorlásé, ahogyan örült az életnek, és végül úgy is maradt. Emiatt én nem bántom őt, mert nincs is jogom, de mondhatnánk, hogy az arcára van írva az emlékezetes pörformansz, amikor erre az állításra: „A gyermekek egy része nem azért megy be reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, vagy csomagolni, hanem egyszerűen nem éhes”, az volt a válasza: „Gondolom, ez életforma kérdése.” – Mint emlékezhetünk.

Ez is egy stílus, az alja fajtából, ugyanis ölni nem csak nehéztüzérséggel lehet, hanem mérges gázokkal is. Így arra is emlékezhetünk, amikor teológus elvtárs ezt az életformát azzal is támogatta, hogy 2015-ben a gyermekéhezés felszámolását célzó Nemzeti Minimum Program tárgysorozatba vételét azért nem szavazta meg az Országgyűlés népjóléti bizottságában, mert nem kívántak baloldali kampányt támogatni. Csak ne lenne az a kurva internet, ugye, aztán mégis van. Bár még az is előfordulhat, hogy mindezt teológus elvtárs etikusnak tartja, és akkor nagyobb a baj, mint gondoltuk volna.

Így lehet ez, mert az éhezők mellett a menekülők is hidegen hagyják az ő keresztényi szívét. Ugyanis 2016-ban, a kvóta-népszavazás körüli vita során kijelentette, hogy Ferenc pápa „menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást”. – És ezekkel a cukiságokkal hagyjuk is oda Harrach elvtársat magát, mert ő csak az egyik – és nem is a legnagyobb – szája a pártjának, ennek a KDNP-nek, amelyet tényleg ki kellene találni, ha nem volna.

Arról már beszélgettünk pár napja, hogy a másik mókamester, Semjén elvtárs kifejtette, nekik nem kell szavazat, ők anélkül párt, ergo nem azok. Hanem most a stílusról volna szó, amit nehéz megragadni, mert csak ájtatos pofákat lát az ember, és rögtön eszébe jut róluk Jeremy Bentham közismert megállapítása, hogy: „Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül.” És igen, itt lehet megragadni a Fidesz csendestársának leglényegét, a dögvész egészen helytálló kifejezés rájuk, nem véletlenül született meg a népi folklórban a baszódjál meg KDNP kezdetű versike és nóta.

Mégpedig azért, mert voltaképp azt a szerepet játsszák, hogy sorra nyújtogatják be az aljas törvényjavaslataikat mindenféle felelősség és kockázat nélkül, ők a Fidesz sötétből uszító aljas része. Kifutófiúk a gyalázatban, ez a stílusuk. Mert ne feledjük azt sem, hogy midőn Harrach elvtárs most azon finnyáskodik, hogy nem az ő stílusa a náci Riposté, hogy ez megtörténhessen, annak ő és a pártja ágyazott meg a megszavazott törvényével. Ha most fintorog is, mégiscsak ő a fő bűnös, aljas és kártékony uszító, aki mossa a mancsát. Az ilyeneket a gyilkosok is kilökik maguk közül, csak nem a Magyar nemköztársaságban. Erre épül az egész: csalásra és sunyi hazugságra, mondhatni, ez a stílusa.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum