Simicskiáda

Simicska Lajos jár-kel hózentrágerjában a kerek világban, mint valami búvalbélelt moncsicsi, és időnként egy plakátra rajzolja meggyőződését, ami ez: „Orbán egy geci”. Ilyenkor a fél ország belealél a forradalomba abban a kósza tudatban, hogy Orbán megbuktatásának kulcsa Simicska festékes flakonjában rejtezik.

Olykor az autodidakta graffitis meg is szólal, ilyenkor pedig azt mondja, azért irkál monomániásan, mert ettől jó neki. Van így az ember, neveltetés, habitus meg az elfogyasztott hűsik együtthatása szabja meg, hogy a zaklatott lélek mitől nyugszik meg. Kevésbé cizellált választópolgárok törnek és zúznak, beverik embertársaik pofáját, a Lajos meg rajzolgat.

Van ez a Ripost nevű tudományos szaklap, amelyiknek sikerült ezekből a tünetekből azt diagnosztizálni, hogy Simicska, midőn írogat, „kritikátlan és agresszív” akciókat követ el, és ezért: „Igen, tudjuk. Lajos mániás depressziós”. Mindezt hátborzongatónak nevezi a Ripost konzíliuma, és ebben látja „Simicska újabb és újabb kitöréseinek valódi okát”, mintha valami elfuserált Etna volna. Vagy Vezúv.

Attól tartanak tán, hogy a levitézlett APEH elnök előhúz valamit a ládafiából a gazdájuk ellen, így előre lelövik a poént: „A fázisok közti időszakok jellemzően ötven-hatvan napra tehetők. Mint ismeretes, Simicska utoljára hozzávetőleg két hónapja, október elején ragadtatta el magát Veszprémben. Eszerint a következő roham február elejére, majd a választások feltételezhető időpontjára, április első hetére várható.”

Már az elmebaj is Orbán ellen dolgozik, ha jól értjük a végkövetkeztetést. A Ripostnak az a baja, hogy ír, de nem olvas. Illetve maradjunk meg ennél az eufemizmusnál, hogy ír, nevezzük nagylelkűen így a betűk bizonytalan sorrendbe való rakosgatását. Az ilyen tevékenység előtt azonban nem árt tájékozódni a nagyvilágban, mert egészen meglepő dolgok mutatkoznak benne.

Jelesül az, hogy amikor ezzel a delírrel a bulváralja előállt, a graffiti-mester úgy „tört ki” épp, hogy az RTL Klubnak nyilatkozott, ahol egy megfáradt öregember képét mutatta, aki valami elfuserált Bakunyinként gyónta meg bűneit. Teljes letargiában, egyben azt is kifejtve, ha lennének is terhelő dokumentumai a közös időkből Orbán Viktorról, azokat öngyilkosság lenne nyilvánosságra hozni.

Ennyit azoknak, akik a megváltást remélték tőle, ideje tehát más próféta után nézni. Mindemellett elhangzott ilyen is: „Abban, hogy az ország ide jutott, és maffiaállam épült ki, abban nekem volt szerepem, és ebben van felelősségem, és a felelősségem elől nem szaladok el. Mi volt a felelősségem? Az, hogy részt vettem benne. Az, hogy támogattam és segítettem, és nem ismertem fel időben.”

„Ez a szövetség megbomlott, amikor úgy éreztem, hogy ő véglegesen elárulta azokat az értékeket és célokat, amiket kitűztünk magunk elé.” Ezt is mondta még édes, jó Lajosom, mi pedig hadd legyünk már annyira tiszta fejűek, hogy megidézzük, Simicska megvilágosodása, a híres G-nap 2015 elején történt, ami azt mutatja a jámbor választópolgárnak, hogy ami addig történt, az még belefért Simicska „értékeibe” és „céljaiba”.

Belefért a hosszú bájtok éjszakája meg Kaja Ibrahim, rendben volt a székházpénz ellopása, a „ne mi nyerjük a legtöbbet” filozófiája. Rendben volt a 2006-os államcsíny, amelyet az ő tévéje közvetített forradalmi hangulatban, vagy oké volt a nyugdíjpénzek elrablása is. Mindez gusztusa szerint való volt, amíg ő lehetett Mészáros Lőrinc. A reklámadó viszont már nem fért bele.

Kétségeink ne legyenek, oldalakon keresztül tudnám sorolni, hogy mi minden aljasság fért még bele Simicska „értékeibe” és „céljaiba”, ami miatt előadhatja itt a megtért bárány csudálatos szerepét, de bocsánatot és együttérzést egyáltalán nem érdemel. Ezt egy módon nyerhetné el, ha, mint emlegeti, öngyilkosság volna Orbánról teríteni, akkor legyen már kamikázé. De nem lesz, helyette föstöget és sóhajtozik. Felejtsük el.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum