Ó, drága nagymami

Németh Szilárd latin-görög műveltsége azt is kiderítette, hogy a nagymama a család legfontosabb része, a legerősebb láncszem mintegy a CSOK háza táján, és ehhez egészen Csepelig kellett mennie. Nem volt épp dolga a rezsi táján, ezért szűkebb hazájában nyugdíjasokkal kvaterkázott, hogy közösen gyűlöljék a Vonát. A megjelenteknek a birkózó guru el is magyarázta, kiről lenne szó, mert még nem hallottak róla, nem voltak benne a telefonkönyvben ugyanis.

De mindjárt kiforrott vélemények is születtek a dedóban, legfőképpen is az – az MTI szerint -, hogy a csepeli nyugdíjasok tiszteletet és megbecsülést várnak el mindenkitől, leginkább a politikusoktól. Ezen a ponton mindjárt szar került a propellerbe, mert ha én nyugdíjas volnék, és pláne nagymama, akkor fognám a fakanalamat, és pofán verném Németh Szilárdot, hogy ne nézzen már tök hülyének, meg főként ne infantilis bohócnak.

Koncz Zsuzsa, amikor még kissrác volt és naiv, rövid szoknyácskájában megdanászta ’62-ben, hogy „…vállalja az otthon összes gondját, mert nagymaminak úgysincs semmi dolga, hisz a jó nagyanyó otthon ül, s ez neki semmibe úgyse kerül…”, és egészen biztosan nem ezért szeretjük máma. Túlhaladta a vészekkel terhes idő a konty alá ütő gőzökkel operáló, és ezüstkörmökkel öltögető Malvinkák – lásd a Kincskereső kisködmön című thrillert -, világát, aztán mégse, ha a szavazatszedés úgy kívánja.

A Németh-féle ideális társadalomban a nyugdíjasok ilyen rezgő, fehér fejű bábuk, akiknek úgysincs semmi dolga, mert a párt majdnem két százalékos emelést adott nekik, következésképp imába is foglalják a kedves vezető nevét, és az ő szobra előtt borulnak le. Viszont kiérlelt és alapos véleményük van a világról, benne Vonáról és a Jobbikról. A Csepelen megjelentek részt vehettek valami házmesterképző stúdiumon, mert a híradó.hu szerint meglátták az összefüggéseket, a világot fenyegető káoszt, ha nem Németh és csapata kormányol. Érdemes szó szerint is vizslatni.

„Volt, aki szerint a nyugdíjasokon keresztül a családokat támadták meg, mert a nagymamák a családok legfontosabb részét képezik, és hogy jön valaki ahhoz, hogy a nagymamát egy ilyen vérben forgó szemű, agresszív valakinek nevezze. Németh arról is beszélt, hogy másokban az a kérdés merült fel, hogy ha bármely kisebbségi csoportot ilyen típusú támadás érhet egy ellenzéki politikus részéről, akkor mi lesz, ha majd hatalomra kerülnek, meddig fognak elmenni, és mit fognak megengedni maguknak.”

Olyan nyugdíjas nincsen – Harrachon kívül -, aki így beszél, esetleg a székházat védő savas bácsi, de ő meg nem ilyen kifinomult lélek. Ezen túl, aki nyugdíjast én ismerek, keresztbe leszarja Vonát, és persze vele együtt Németh Szilárdot is. Leginkább az a gondjuk, hogy a csirkelábakat beosszák, naponta egy, mert hizlal, vagy – ilyet is tapasztaltam -, hogy egy tojásból hogyan lehet rántottát és galuskát csinálni egyszerre, és ez nem vicc. Megengedem, hogy nem mindenki éhezik, de nem is mindenki tökhülye. Tele hassal is lehet szidni a Fideszt.

Ami ebben a kuplerájban mégis felzaklat, azt hiszik ezek, hogy mindenki olyan imbecillis – ha megengedő vagyok -, mint a pártjuk krémje Kósástól. A magyar nép pedig rózsaszínű barbie-világban él, talpai egymásra lépnek, a nyugdíjasok pedig alélva hallgatják Konczot – akitől én kérek elnézést, senki nem születik tökéletesnek -, miszerint: „…Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami. Jajj, de jó, hogy köztünk élsz! Tenálad nem lehet senki kedvesebb, Mindig adsz csak és nem kérsz…”

Hát, lófaszt, mama, hogy Gyurcsány örökzöldjével cifrálkodjak ismét. Ha nyugdíjas volnék, pláne nagymami, azt javasolnám a rezsis embernek, hogy a saját farkával csapkorássza azt a nyüves csalánt, és ne az enyémmel. De hát, nem vagyok nyugdíjas, és, ahogy kinéz, nem is leszek soha már a NER legnagyobb megelégedésére.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum