A jegyszedő anyja

A Momentum Egyesület két nap múlva nekilát, hogy megmentse Magyarországot a végromlástól, és megakadályozza a 2024-re delirált olimpia-rendezést. Valami ismeretlen, földöntúli erő segítette őket abban, hogy gyűjthetik a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat, amelyekből százharmincnyolc ezret kell beszerezni Budapesten harminc nap alatt.

Emberes feladat, de nem lehetetlen. Úgy tűnik, hogy a Párt egyelőre nem tért magához a jobbegyenestől, amit az eddig ismeretlen civilek bevittek neki, de ne legyenek kétségeinek, a Ripost, TV2, Magyar Idők szentháromság hamarosan elkezdi okádni a szart magából, megfelelve Virág elvtárs filozófiájának.

„Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” Ez vár a Momentumra, mert elkövette az eredendő bűnt, és másképpen gondolkozik a világról, mint Orbán Viktor. Sőt, ha lehet, még emelte is a tétet, ugyanis Fekete-Győr András, a szervezet elnöke azt is elmesélte, nem volna ellenükre a Fidesz-es bagázst eltakarítani az ország éléről, s ezért tán párttá is alakulhatnak.

A Magyar Idők egyből meg is erősítette sorait, és átigazolta a Magyar Hírlaptól a nemzet publicistáját, Bayer urat, mert eddig túlságosan Dörmögő Dömötör hangvételű volt a lap, de majd eztán. Nem lennék meglepve túlságosan azon sem, ha napokon belül kiderülne, hogy Fekete-Győr tulajdonképpen jegyszedő, az anyja pedig egy malomtulajdonos kulák szeretője, és ezt be is vallaná.

Vagy épp, hogy a Momentum terroristákat rejteget az uzsonnás zacskójában, mert minden lehet, és nincs értelme semminek sem. Például Juhász Péter is közel félszáz helyreigazítási és mindenféle pereket indított eddig, amelyekből húszat már meg is nyert, a köztudatban mégis csak egy hőbörgő drogos, mert a választópolgár ilyen egyszerű teremtmény.

Annyira, hogy kétségeim támadtak, ha a Momentum sikerrel veszi az akadályokat az aknamezőn, és eljut a népszavazás kiírásáig, akkor azzal szembesül, hogy a kérdése túl bonyolult a keményen dolgozó kisembernek, ami így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

Valljuk be, ez nagyon bonyolult mondat a „Magyarország jobban teljesít” nívón szocializálódott közönség számára. Igazából így kellett volna kérdezni: Legyen olimpia Pesten? Igen-nem. Ebből értene a magyar, viszont ilyen kérdéssel meg nem lehetne aláírást gyűjteni. Kitetszik tehát, hogy nagyon rögös az út, amelyre a Momentum lépett.

Például az elkövetkező harminc napban fizikai akadályokkal is szembe nézhetnek az aláírásgyűjtők, megjelenhetnek a standoknál decens kopaszok, valamint savval és esernyőkkel felfegyverkezett nyugdíjasok is, megvédeni a hazát. Az eddig nyavalygó sokaság pedig, aki azon húzta a fülét, meg a farkát, hogy nincsen kire szavaznia, mert mindenki büdös, most kapott egy újabb, és minden bizonnyal utolsó esélyt, hogy bebizonyítsa, tényleg nem akar diktatúrában élni, vagy csak hisztizni szeret. Tessék, itt a romlatlan hús, lehet rágcsálni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum