Akár a Flinstonoknál, olyan hangulat uralkodott az elmúlt éjjel az utcában. Mintha Frédi testesült volna meg egy kannás bortól virágba borult jóemberben, ám drámai hősünk nem Vilmához óhajtott bebocsáttatást nyerni, csupán l’art pour l’art öntötte a flaszterra lelkének mélybíbor tartalmát. Az ablakok azonban hasonképp borultak fénybe, mint boldogabb kőkorszaki polgártársaink mozijában a záró jelenetben.
Alig fordult a szent napra az adventi kalendárium, az aprónépek még ki sem nyitották az erre a dátumra szolgáló ablakot, szívünk még igazán díszbe sem öltözött, a megváltó mégis eljött közénk. Így gondolhatta honfitársunk, és rögvest éjféli misét celebrált sajátos avantgard módon, mindenféle műfaji kötöttség nélkül. Végül is, és összességében a szerenád jellemző jegyeit hordozta magán a pörformansz némi módosulással.
A művész azonban nem szíve hölgyét óhajtotta megnyerni, hanem miniszterelnök urat hajtotta el a jó édesanyjába mandolin kíséret nélkül. Orbán takarodj, vette át a szlogent a hazaáruló civilektől, ám amikor lelke sötétebbik oldala hatalmasodott el a közlendőn, akkor egészen cifra, a magyar nyelv gazdagságát a legnagyobb mélységekig bemutató szókészlet buggyant elő belőle, amelyben bőven szerepeltek bizonyos testnedvek és nyílások, a legősibb foglalatosság szülőanyával együtt emlegetése a karácsony szellemében.
Így folydogált a csendes és szentséges éjt megelőző fölfoghatatlan idő minálunk, közjátékkal ugyan, de minden incidens nélkül. Még csak a közmunkától megfáradt vagy Erzsébet-utalványos népek sem hajtották el a jó édesanyjába a kéretlen csepűrágót, mert nem akadt köztük egy Fülöp úr sem. Ez a mesebeli Fülöp bácsi borította virágba az egyik gyerekkori éjszakámat a város egy másik peremén, igaz, nyáridőn, és rohadt régen természetszerűleg.
Akkoriban annyira új volt a Hadnagy utca világa, hogy a végében kavicslerakat működött a sínek mellett. A szocialista munka hősei az éjszaka leple alatt ordító markolókkal rakták ki a hallgatag vagonokat, mindezzel rohadt nagy csörömpölést csapva. Ezt unta meg az amúgy üveges Fülöp bácsi, és túlordítva a gépeket óhajtotta a csöndet, ami így logikai bukfencnek tűnik, és nem is működött. A kurva anyátokat, alunni akarok, szállt a sikoly a langymeleg éjszakában évtizedekkel ezelőtt, és ím, visszatért az ájer, csak a fejéről a talpára állítva.
A mostani Fülöp úr kívülről ordított befelé, és nem gépek, hanem a zsarnok távozását óhajtotta, de ugyanazzal az ősi indulattal. Még hangjának visítása és bugyborgása is ugyanaz volt. De míg a hajdani üveges spontán módon, mintegy önmaga örömére óhajtott rendet vágni a megbolydult világban, kései utódja bizonyosan a Gyöngyösön felúszó békaemberek uszítását követte. Főhősünk a penzum teljesítése után megnyomta magán a mute gombot, az utcabéliek pedig beleájultak a bejglibe, az elcsendesülő éjbe.
Ez a perc lehetett az, amikor az első jóllakottak sátort vertek a Blahán, hogyha majd tizenkét óra múlva netán megéheznének, kéznél legyen a gulyáságyú, miniszterelnök úr pedig – akinek üdvét az én trubadúrom oly igen óhajtotta -, a másik oldalára fordult ágyában, szája szegletéből keserű nyál csordult, ahogyan kisüstit, kolbászt és szotyolát látott álmainak nyamvadt, elcseszett gőzeiben. Ekkor született meg Jézus, és máris csodálkozott.
Vélemény, hozzászólás?