Magyar Tajgetosz

Hiába a szándék, hogy karácsony ürügyén az ember elandalodik, és lelkében csilingelő dalokat dúdolgat napestig, ha a rögvaló ezt felülírja. Mert a betűk történetekké állnak össze, a történeteket pedig el kell mesélni.

Most épp azt mondják ezek a betűk, hogy kormányunk Jézus nevében negyvenmilliárd pénzt vont el a rokkantsági, rehabilitációs ellátásoktól, a települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatásától, a támogató szolgáltatásoktól, közösségi ellátásoktól és az utcai szociális munkától.

Az intézkedés dátuma – csakúgy, mint a miniszterelnök úr dolgozószobájára szánt három és félmilliárdról rendelkező – december 22-e. Mindez, ha épp nincs is szoros összefüggésben, jelzés értékű mégis. Azt mutatja, hogy kire nincsen szüksége a munka alapú társadalomnak. A rokkantak már régóta szálka miniszterelnök úr szemében, ők nem testnevelnek minden nap, nem menetelnek nótaszóra, és nem esznek zacskóból építkezések tetején munkásosztály-béli társaikkal.

taigetoszÉlhetetlen banda, annyit is érnek. Egyelőre még nem tereljük drótkerítés mögé őket, mint a hajdani birodalomban, csak kitesszük őket a hegyre, hogy boldoguljanak. Spártában is így ment ez. Humánusak voltak ők is, a közhiedelemmel ellentétben nem hajigálták a kölkeket a mélybe, hanem csupán szelíden a sziklára helyezték a delikvenst, így adva neki jámbor esélyt.

Ha jól belegondolunk, a hülye spártaiak Istent játszottak, amit meg is tehettek az ő korukban, ezer évekkel ezelőtt. Az Olümposzon annyi heverészett közülük, hogy valamelyik csak-csak megszánta a gőgicsélőt, viszont ezeknek, akik ilyen rendelkezéseket hoznak szenvtelenül, állítólag csak egy van. Illetve egy sem.

Kitetszik, hogy nem csak a rokkantakról van szó, hanem, mint a lista, amely mutatja, ki nem érdemes a támogatásra, az utcán élőkről, illetve bővebben minden olyan másodrangú állampolgárról, aki így vagy úgy, de gondoskodásra szorulna.

Viszont ilyen Orbán úr országában már nem létezik, mint tudvalévő. Szegénység sincsen, több ezren csupán azért álltak sorban órákat egy tál meleg ételért, hogy miniszterelnök urat rossz színben tüntessék föl. Senkit nem hagyunk az út szélén, mondta valaha egyetlenünk, és azt kell mondanunk, hogy de bizony, ott hagyjátok. A Taügetoszt a korabéliek apothetai-ként is emlegették, amely annyit tesz: a kitevés helye. Most látom, hogy ez lett kies honunk új elnevezése a szakirodalomban. Apothetai: ha fölvonulnak nemes sportolóink az általunk rendezett olimpián, akkor elsők lehetünk így a betűsorban. Jó lesz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Magyar Tajgetosz
  1. Erdei Zoltán szerint:

    Erre gondol a Szerző: “A Kormány 1818/2016. (XII. 22.) Korm. határozata egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében történő előirányzat-átcsoportosításokról” – M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 215. szám – 83694. oldal
    Ha nem, kérném szépen azt megnevezni, amiben szerepel az a: “negyvenmilliárd pénzt vont el a rokkantsági, rehabilitációs ellátásoktól, a települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatásától, a támogató szolgáltatásoktól, közösségi ellátásoktól és az utcai szociális munkától” — Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!