Mészáros leszek, haver, pénzt szerető gázszerelő

Korábban nem volt hajlandó megmutatni a nyilvánosságnak vagyonnyilatkozatát Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, most azonban a település honlapján közzétette azt. Ebből kiderül: a korábban gázszerelőként dolgozó kisvállalkozó ma már milliárdos vagyonnal rendelkezik. 2014-es bevallásában 1 millió 700 ezres havi fizetés szerepel, cégéből pedig 943 milliós osztalékot vehetett fel legutóbb. Annak ellenére, hogy az Átlátszó.hu már többször próbált meg betekinteni Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatába, ezt korábban nem tette lehetővé, csak a zárt borítékokat láthatták az újságírók. Most azonban Felcsút honlapján mégis közzétette 2011-es, 2012-es, 2013-as és 2014-es vagyonnyilatkozatát.

A polgármester döntését így indokolta: „Bár sem a sajtó, sem a sajtóhoz áttételesen köthető magánszemélyek nem tudtak a puszta kíváncsiságtól és vélt, vagy valós tényeken alapuló, negatív következtetésre okot adó hírek megjelentetésén túl valós célt megjelölni, saját elhatározásomból úgy döntöttem, hogy településünk honlapján közzéteszem polgármesterségem időszakában benyújtott vagyonnyilatkozataimat. Teszem ezt annak ellenére, hogy a közelmúltban megjelent cikkek mindegyike a nyilvánosan hozzáférhető gazdálkodási adatok, a szintén nyilvános hirdetmények és ingatlan-nyilvántartási adatok alapján már teljes körben körbehatárolták azokat az adatokat, amelyet egy polgármester a vagyonnyilatkozatában feltüntethet.”

A közzétett dokumentumok szerint így gyarapodott évről évre Mészáros:

2011. Osztalék: 10 millió forint, havi fizetés, bruttó: 200 ezer forint megtakarítás összesen: 21 millió forint (ebből 1 millió takarékbetétben, 20 millió készpénzben)
2012. Osztalék: 60 millió, havi fizetés, bruttó: 180 ezer forint, megtakarítás: 50 millió forint (20 millió takarékbetétben, 30 millió készpénzben)
2013. Osztalék: 349,8 millió forint, cégéből származó éves jövedelem: 1 millió 131 ezer forint, megtakarítás: 260 millió (200 millió betétkönyvben, 60 millió készpénzben)
2014. Osztalék: 943 millió forint, havi bruttó fizetés: 1 millió 729 ezer forint, megtakarítás: 420 millió forint (400 millió takarékban, 20 millió készpénzben)

Szép karrier, mit ne mondjunk. Persze a józanabbjának már korábban is föltűnt a mese valótlansága, de senki nem hallgatott rá. Van, aki úgy véli, Mészáros Orbán strómanja, ő az offshore bank.

Gyurcsány Ferenc azzal vádolja Orbán Viktort, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása. A miniszterelnök idei, illetve felesége legutóbb nyilvánosságra hozott, 2010-es vagyonnyilatkozata alapján Gyurcsány Ferenc úgy számolt, hogy kettejük vagyona legalább 310-330 millió forint. “Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált” – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra. “És akkor még nem említem” azokat a vagyonelemeket, amelyek “minden feltételezés szerint” nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de “okkal feltételezzük”, hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják.

A miniszterelnök felnőtt életének legnagyobb részét politikusként töltötte, nevén vállalkozás, vállalkozásból befolyó érdemi bevétel nincs, mint ahogy “érdemi írói munkássága” sincs, politikusi tevékenységéből származó bevételei azonban nincsenek arányban az ő és családja elmúlt 24 évben felhalmozott vagyonával.

Érdekes, hogy a négyszólamú szóolvasók nem ugrottak a mikrofonok elé cáfolni a vádakat. Az a taktikájuk: ha nem beszélnek róla az nincs, mint a kisgyerek, amikor becsukja a szemét, és azt hiszi, hogy nem látják. A fideszfanok pedig azzal mentegetik, “hogy ők legalább nyilvánosan lopnak” szerintük pedig ez rendben van.

Szerintünk meg nem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum