Cigányok Dominikán

„Dúdolj egy új mesét…”

Az Origo, vagy csak egyik lelkes munkatársa beleszerelmesedett egy dominikai röplabdázó lányba, Winifer Fernandezába, és önkényesen kikiáltotta őt a legszebbiknek a sportolónők közül a messzi Rióban.

Ilyen ártatlan játékokat minden portál játszik az Olimpia idején azzal a szándékkal, hogy a sporthoz kevéssé értő, vagy aziránt nem igazán érdeklődő hímnemű olvasóinak figyelmét is élénken tartsa.

Winifernek a képek alapján jó segge van, következésképp azt várná az ember, hogy a férfinépek úgy kommenteljenek, ahogyan az ilyen esetekben szokásos, tehát oda és vissza ragozva, hogy mennyire sunáznák a képen látható nőnemű egyedet.

winifer-fernandez-2-e1469094440953Ehhöz képest teljesen más reakciókat vált ki a magyar olvasóból a huszonegy éves leányzó, aki mulatt, vagy mesztic – inkább az utóbbi -, de mindenképpen félvér, tehát nem árja, ezért alacsonyabb rendű élőlény a kocsmában böfögő dagadt, magyar fedezőméneknél.

Régóta folyik már a széplelkek vitája arról, hogy a Fidesz fasiszta államot épít-e kies országunkban, amely diskurzusba a magam részéről nem igazán kapcsolódnék be, álláspontomat Bartus László meséli el tűpontosan.

„Ha bárki tüzetes vizsgálatnak veti alá az olasz fasizmust, és összeveti azzal, ami eddig történt, nagy valószínűséggel kiszámíthatja azt is, mi fog történni ezután. Orbán tudja, mit csinál, bírálói pedig nem látják a rendszert. Mindenekelőtt különbséget kell tennünk az olasz fasizmus és a német nácizmus között.

Az olasz fasizmus a nácizmustól eltérően nem fajelméletre épül. Hogy a különbséget érzékeltessük: a Fidesz egy klasszikus fasiszta párt, amelynek a KDNP-vel való koalíciója Mussolini és XI. Pius 1929-ben megkötött lateráni egyezményére, a katolikus egyház és a fasiszta állam szövetségére emlékeztet.

A Jobbik ezzel szemben náci párt, amely fajgyűlöletre, rasszizmusra és antiszemitizmusra épül. A Fidesz úgy viszonyul a Jobbikhoz, ahogy a fasizmus a nácizmushoz. Meg akarják szerezni a náci szavazókat is, ezért igyekeznek minél több mindent megvalósítani a náci párt programjából.

A fasiszták emellett felhasználják a nácikat, azok pedig később a fejükre nőnek. Ha a Nemzeti Együttműködés Rendszere a Duce állameszméjének alapjaira épül, akkor a Fideszt senki más nem követheti a hatalomban, mint a Jobbik. Fasisztákat demokraták, demokratikus eszközökkel, még soha nem váltottak le.”

Mindezzel nincsen egyedül, nem is oly rég a Fidesz egyik alapítójánál, Szájer József egykori kampányfőnökénél, Kardos Józsefnél szakadt el végleg a cérna. Ő egyszerűbben fogalmazott, és azt mondta: “Eddig is sokszor lett volna okom a kifakadásra, de a menekültkérdés kormányzati kezelése miatt már tényleg muszáj megszólalnom. Mert ez nettó fasizmus, agymosás és népbutítás.”

Ez működik, valamint jobban teljesít, és ezen a ponton térünk vissza a röplabdázó leány történetéhez, amely jól példázza, hogy a fasiszta állam fasiszta eszméi hogyan hatnak a választópolgárok egyszerű tudatára.

pápásA „magyar ember” beszélő névre hallgató kommentelő az alábbi megjegyzést fűzte Winifer seggéhez: „Ez NŐ???? Szerintem egy feka!!!! Aki(ami) ilyenre vágyik, az a fákon ugrándozik!! :)” Kiegészítést hozzá nem fűzök, mindenki értékelje gusztusa és filozófiai hajlama szerint.

„Tomek” annyival egészítette ki mindezt, hogy: „Szabolcsban akármelyik cigánysoron akad ilyen.” Erről nem tudható, hogy azt jelenti, a magyar cigánylányok szépek, esetleg: egyformán randa az összes. Inkább az utóbbit hüvelyezem ki belőle.

De nem csak ilyen széplelkekkel van tele az ország, egyre hangosabb az a réteg is, amely – egyelőre csak – padfirkákon óhajtja gázkamrába küldeni Soros Györgyöt, valamint a menekülő embereket.

Mindez persze nem most kezdődött. A Ferencváros pályáján – még az első Orbán kormány idején – a gyermeki lelkületű közönség a zsidónak titulált MTK-s szurkolóknak ordította, hogy indul a vonat. Erre az akkori igazságügy miniszter, Dávid Ibolya csak ennyit bírt mondani: „Nem értek a focihoz.”

Mint azt tudjuk, a mostaniak meg rohadtul értenek hozzá, sőt, hovatovább csak ehhöz értenek. Olyannyira, hogy ellenzéki és civil mocorgások megrendszabályozására egyenesen futballpályákról érkeztetnek kopaszokat, akik rendszerünkben a hitleri SA nemes feladatait látják el.

Hogy Dominikára visszatérjünk egy csöppet. Vajon mit gondol a magyar laffadt farkú árja, amikor ott áztatja a tökeit jódógában, és ilyen Winifer-félék szaladgálnak körülötte? Hogy szolgának azért megjárja? Azt. Itt tartunk épp, a jövő pedig ködös és beláthatatlan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum