Weltschmerz

Driton Kausijem, a Vetevendosje (Önrendelkezés) névre hallgató koszovói ellenzéki párt képviselője nem sokat szarozott, egy könnygázgránáttal kínálta meg a kormánypártiakat, amikor a belügyi bizottság épp egy Montenegróval megkötött határegyezményről tárgyalt.

Mindebből az következik, hogy Pristinában nincsen parlamenti őrség, továbbá, hogy az ellenzéki honatya komolyan veszi a munkáját, és meglehetősen vérmes is. Mondhatni, mindent bevet, hogy érvényre juttassa az ő és nem utolsó sorban választói akaratát.

Egyébiránt nem sokra ment a pörformansszal. Ahogyan ez már lenni szokott, a bizottság elfogadta a javaslatot, és a Montenegróval megkötött határ-megállapodás ratifikálása – amelyet tavaly augusztusban írtak alá Bécsben – csütörtökön napirendre kerülhet a parlamentjükben.

A füstös fölhorgadás nem volt ok nélkül való, hiszen a balkáni ellenzék úgy véli, Pristina a megállapodással nyolcezer hektárnyi földet juttat a szomszédos országnak, ezért minden eszközzel tiltakozik ellene. Nálunk egyedül Mészáros Lőrincnek jutott ennyi – vagy több -, hogy a többi Kisgömböcről szó se essék.

A mi drágalátos ellenzékünk pedig hümmög, malmozik az ujjaival, és bárgyún lesi, amint fölépül a hűbéri rend az országban, valamint azt is, hogy elcsalják a választásokat a kollégisták. Már Kósa Lajos is elszemtelenedett, olyannyira, hogy cinikus mondatokat is fuvolázott ki az ő száján, és ez nóvum.

A kupakos azt mondta a külföldön dolgozó magyarokról, hogy aki voksolni akar, az jöjjön haza, vagy menjen el az adott külképviseletre, és ott mondjon nemet a kényszer-betelepítésre. Ezzel szemben idegenben senyvedő véreink levelezhetnek, és már kétszázhetvenezren vannak.

Ehhöz képest még Vona Gábor is csak les ki a fejéből a vizslájával, és eszébe sem jut bevetni a gárdát. Jó lesz az még a cigányok ellen, gondolja, és kussol. Pedig ő is – a többi ellenzéki kisasszonyról nem is beszélve – emlékezhetne rá, hogy az állampolgárság megadásakor mi volt.

Szavazati jog, az nem, á, dehogy, mondták a genyák. Egyedül Mikola István mutatta ki a foga sárgáját, amikor – ugyan nem ezer éves birodalomról, de – húsz évnyi hatalomról ábrándolt már akkor, és lám, milyen szépen haladunk álmának beteljesülése felé.

Ezt a célt szolgálja kies fővárosunk közigazgatásának tervezett átalakítása is, amely csak kevéssé szól arról, hogy pártmuftikat ültetnek a kerületek élére – bár ez sem piskóta –, a titkolt, ámde kitetsző szándék a választókerületek újólagos átrajzolása 2018-as győzelmi céllal.

Ellenzékünk meg fészkalódik a székében, meg sajtótájékoztatókat tart. Erre futja neki, mert ő a Weltschmerz állapotában leledzik, amely amúgy világfájdalmat jelent, filozófiai szakszóként viszont azt, amikor a lelkünkben élő ideák találkoznak a véres valósággal, és ettől összezuhogunk.

Ez van most. Nemhogy könnygázgránát, még csak egy hangosabb visítás sem tör elő a mi választottjaink torkából, holott a Fidesz már annyi őszödi beszédet mondott el, mint égen a csillag, és, hogy emlékeztessünk, tulajdonképpen a 2006-os történések alapozták meg a narancsfiatalok máig tartó uralmát.

Mindenki tudta, a Wikileaks meg bizonyítékokkal is előállt, hogy az akkori zavargásokat a mi egyetlenünk szervezte. Mindebből kitetszik, hogy kellőképpen gátlástalan, meg az is, hogy a drágalátos baloldal még hatalmon is töketlen. Tudták ezt, és mégsem váltak Erdoganná.

Amit viszont Orbán már nagyon régen, igaz, lightosan megtett. Mindent és mindenkit ledarált, amely folyamatokat most nem részleteznénk, mert valamennyien tisztában vagyunk vele. És mégsem ordít senki sem.

Minálunk még a tüntetések is szordínósak, két hónappal előre bejelentik, aztán annyit szervezkednek, egyeztetnek, módosítgatnak, alakítgatnak, amíg laza piknikké válik a fölhorgadás néhány ezer fagylaltozó, bambizó emberrel. Ennyit a civilek mindenhatóságáról, és arról, miért röhög a pofánkba a hatalom, valamint rajongói.

El vagyunk veszve, azt hiszem. Gyermeki lelkünk más vidékekre vágyik, északra, ahol teljesen más gondok nyomasztják az embereket. A norvégok például úgy döntöttek, hogy Finnországnak egy hegyet adnak szülinapjára masnival átkötve, és nem durrant gránát a parlamentben, nem csikorogtak a fogak. Azt mondták a honatyák, legyen. Mindenki örült, még a népek is, és hektárokról szó sem esett.